(2010.05.05.)
Az „ECM 2009” nem okozott meglepetést
A válság miatt csökkenő kommunikációs büdzsék, a nyomtatott média használatának visszaszorulása, az online és a közösségi média felértékelődése – röviden így összegezhetőek a European Communication Monitor (ECM) 2009 kutatásának megállapításai, amelyet 34 ország (köztük hazánk) 1850 kommunikációs szakemberének megkérdezésével készítettek. Ansgar Zerfass, a Leipzig-i Egyetem professzora és kollégái által tavaly májusban készített kutatás immáron a harmadik évben szondázza az európai véleményvezér kommunikációs szakemberek meglátását szakmájuk jövőjét illetően. A közelmúltban publikált tanulmány, a tekintélyes szerzőgárda szerint a „legátfogóbb , legkomplexebb analízis a kommunikációs menedzsment és a public relations szakmában”. Célja, hogy az online formában elküldött kérdőívben a vezető szakemberek kinyilvánítsák véleményüket, jövőképüket, a belső kommunikációt, a hatékonyságmérést/értékelést, az online médiát, vagy éppen a bérezést illetően. A felmérésben vizsgált területek minden évben változnak. Idén behatóan foglalkoztak a válság hatásával, a „médiakrízissel”, az interaktív kommunikációval, a hatékonyságméréssel, a belső kommunikáció trendjeivel, a képesítési- és bérigényekkel. A kitöltött válaszokat empirikus, leíró, valamint analitikus módon értékelték. |
| |
(2010.04.09.)
Quo vadis?
A pr-munka hatékonyságának objektív mérésére még sohasem volt ennyire égetően szüksége a pr-szakembereknek, mint ebben a hosszan elhúzódó recesszív időszakban. A kommunikációs szakembereknek ugyanis folyamatosan bizonyítaniuk kell munkájuk (s létük) szükségességét. A bizonyításhoz pedig komplex s hiteles módszerek kellenek. Vallom, hogy a pr-es munkájának alfája s ómegája a professzionális hatékonyságmérés. Az elkövetkező napokban a PR Heraldon megjelenő cikksorozatunkkal egyaránt megvizsgáljuk a rövidtávú (ouput) és a hosszútávú (outcome) hatékonyságmérés kvantitatív és kvalitatív módszereit. Tudni kell azonban, hogy (jelenleg még) a pr hatékonyságméréshez nincs nemzetközileg elfogadott, egységes mérési sztenderd, amelyet Kanadától Magyarországig alkalmazni lehetne. Ahány program, annyiféle mérési technika! Ha helyesen akarunk mérni, a legfontosabb, hogy mérhető (rövid- és hosszútávú) céljainkat már az elején tűzzük ki, s kutatásunkban mindenképpen ötvözzük a kvantitatív és kvalitatív módszereket. |
|
(2010.04.02.)
Az AG a közép-európai kommunikáció koordinátora
A BASF – a vezető vegyipari vállalat –, menedzsmentje az FD International közép-európai hálózatát választotta új kommunikációs partneréül. Többfordulós pályáztatást követően az Avantgarde Group (www.avantgardegroup.hu) lett a kommunikációs tevékenység koordinátora a régióban, összehangolva a partnercégek munkáját nyolc országban. A csoportban az alábbi vállalatok a BASF helyi partnerei: JWA (Cseh Köztársaság, Szlovákia), United Partners (Bulgária), DC Communication (Románia), Pristop (Szerbia, Szlovénia és Horvátország).
|
| |
(2010.03.25.)
A public relations szerepe a társadalomban
A public relations (pr) jelentésével kapcsolatos felfogások széles kört ölelnek fel, és a következetesség hiányáról tanúskodnak. A legtöbb médiamunkás esetében azt tapasztaljuk, hogy amikor valamit public relationsnek neveznek, azt általában negatív, becsmérlő hangnemmel teszik (például „csupán pr”, „hírverés”, „imázs-szabászat”, „üzenettervező” vagy „a kimagyarázás mesterei”. A médiában írtak szerint elméletileg bármi, amit egy cég vagy annak képviselői a kommunikáció során tesznek, public relationsnek tekinthető, és gyanakvással kell kezelni. A tevékenységek széles skáláját, mint például egy rossz pénzügyi jelentés magyarázatát, egy új termék bevezetését, a munkatársak ösztönzését társadalmi munkára vagy a jótékony célú pénzadományt, public relationsnek nevezik. Felmerül a kérdés, hogy mi az, ami nem public relations? |
| |
(2010.03.20.)
Bakonybél és Tihany
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatósága (KvVM FI) kézzelfogható közelségbe szeretné hozni az általa koordinált és menedzselt környezetvédelmi beruházásokat, hogy látható legyen az Európai Unió által nyújtott támogatások és a hazai társfinanszírozás segítségével mekkora mértékű fejlesztések indultak és indulnak el Magyarországon. Ezt a célkitűzést egy tanulmányút keretében valósítja meg a KvVM FI, és biztosítja annak a lehetőségét, hogy a sajtó képviselői személyesen is megismerkedjenek az idáig sikeresen megvalósult környezetvédelmi projektekkel. A büszkeségre okot adó, egyúttal számtalan ember életét pozitívan befolyásoló beruházások most kézzelfogható közelségbe kerülnek a látogatók számára. A tanulmányút második állomásán erdei iskolákat ismerhettek meg a résztvevők. |
| |
(2010.03.20.)
Kiíróknak szóló szakmai ajánlás
A PR Herald tanácsadói munkakörben dolgozó szakemberei 1995 óta vesznek részt kommunikációs vonatkozású pályázatok, public relations tenderek bíráló bizottságainak munkájában ( Magyar Államkincstár, Országos Rádió és Televízió Testület Műsorszolgáltatási Alap, Kulturális és Oktatási Minisztérium, Szerencsejáték Rt.). Minden esetben megtiszteltetésnek vesszük az ilyen jellegű szakmafejlesztési tevékenységre vonatkozó meghívást. Az alábbi Szakmai Ajánlást az elmúlt évek tapasztalatai alapján állítottuk össze, és azokat a főbb gyakorlati szempontokat foglalja össze, amelyek teljesülése mellett a pályázók megfelelő információk birtokában dönthetnek arról, hogy vállalják-e az esetleg eredménytelen részvételt, meg tudják becsülni e döntésük kockázatát, s ezáltal nyerési esélyük tervezhetővé válik. A jelen Szakmai Ajánlás elsősorban a versenyszféra által kiírt pályázatokra vonatkozik, de az államigazgatás, illetve a nonprofit intézmények és szervezetek számára is tartalmaz néhány megfontolandó felvetést, elfogadva azt, hogy a Közbeszerzési Törvény az ajánlás által érintett kérdéseket részletesen szabályozza. |
| |
(2010.03.20.)
Dilemmák
Az USA-ban az üzleti élet szereplői évente tízmilliárd dollárt meghaladó összeget költenek arra, hogy a társadalom szemében kellően vonzó képet alakítsanak ki magukról, főképp közvélemény-formáló szakemberekkel. Az imidzsgyártókat azonban egyre több támadás éri, főként a környezetvédők részéről kétes módszereik és eszközeik miatt, amelyeket elsőként egy amerikai újságíró leplezett le példákkal gazdagon illusztrált könyvében. „ Hazugságok, átkozott hazugságok” summázza az amerikai közvélemény-formáló public relations tevékenységét könyvében a környezetvédelmi oknyomozó újságírás egyik képviselője, John C. Stauber. A szerző azt állítja, hogy a „ hivatásos imázs-gyártók” abból élnek, hogy a megrendelőről a lehető legvonzóbb képet alakítsák ki a társadalom csoportjaiban, a valóság szöges ellentétét is képesek elhitetni. |
| |
(2010.02.26.)
Szempontok és fenntartások
A komplex, kvantitatív és kvalitatív pr (output) hatékonyságmérés kétség kívül fontos (ha nem a legfontosabb) eszköze az analitikus médiaelemzés, a generált és vonatkozó megjelenésekből. A médiaelemzésen belül pedig fontos egység a cikkek méretének felbecsülése, valamint annak megállapítása, hogy az írásnak hányad része szól kizárólag az ügyfélről. A méret beazonosítása után pedig ki lehet számolni azt, hogy amennyiben fizetett felületen jelentette volna meg információit a cég, az mennyibe került volna tarifaáron – persze csak arra a felület-hányadra vonatkoztatva, amelyen kizárólag az ügyfél jelent meg. Az alapötlet látszólag könnyen kivitelezhető, ám gyakorlati megvalósítása során számos probléma merül fel. Sorozatunk szerzője ezúttal megosztja velünk a módszerrel kapcsolatos fenntartásait is. |
| |
(2010.02.19.)
Esettanulmány
Sorozatunk mai részében egy konkrét médiaesemény komplex, kvalitatív és kvantitatív módszerrel történő output-mérésének tanulságaival ismerkedhetnek meg a PR Herald olvasói. Az MKB-Euroleasing cégcsoportot 1990-ben magyar magánszemélyek alapították. Mára, hazánk legnagyobb márka-független finanszírozójává vált, amely a gépjárművekhez kapcsolódó szolgáltatási lánc valamennyi tevékenységével foglalkozik, s ezzel a hazai gyakorlatban egyedülálló szereplő. A cégcsoport üzletágai: gépjármű-finanszírozó, autópark kezelő, biztosítás-közvetítő, gépjármű-kereskedő. Piaci részesedése alapján az első öt legnagyobb részesedéssel rendelkező hazai szereplő egyike. Az MKB-Euroleasing cégcsoport pr-stratégiájának főbb pillérei a következők: a fogyasztóvédelmi kezdeményezés kommunikálása, illetve a www.autohitel.hu honlap bemutatása; médiakapcsolatok építése; üzleti/szakmai kapcsolatok fejlesztése; ügyfélkapcsolatok erősítése; termékkommunikáció. |
| |
(2010.02.15.)
Szakmai szabályzat
A pr-szakma Etikai Kódexe az alábbi elvekre épül: a lojalitás, az igazság és a tények feltétel nélküli tisztelete, a titoktartás és az őszinteség, a korrupció tilalma, a társszakmák egyenrangúsága, a goodwill és a reputáció szabályai, az átláthatóság (transzparencia) elvei, a manipulációk tilalma, az összeférhetetlenségi elvek, a közérdek és a közszolgálat kívánalmai, a minőségi kommunikáció, és a Tudatos felelősségvállalás. Az alábbi összeállításunkban vázlatosan megkíséreljük részletezni, hogy az előzőekben felsorolt elveknek miben áll az érdemi jelentése a mindennapi gyakorlatban. (A Szerk.) |
| |
|
[2010.09.02.]
Helyszínváltozás: mert „azt mondtad, hát megint megyünk…” |
[2010.09.02.]
A közösség szerepe |
[2010.09.02.]
Minimális pénzből profi kapmány |
[2010.09.02.]
Kortalan szerelem |
[2010.09.02.]
Akkreditált mesterkurzus |
[2010.09.02.]
A brutális újdonság ereje |
[2010.09.01.]
Minden könyvnél elengedhetetlen |
[2010.08.31.]
A Garbó antológiája |
[2010.08.31.]
Ruhák a belvárosi Duna-parton |
[2010.08.30.]
A legjobb befektetés |
[2010.08.30.]
Világszerte erősödő felháborodás |
[2010.08.30.]
Főszerepben az újságíró |
[2010.08.29.]
A sosem volt Magyarország |
[2010.08.29.]
Kalandozás Tündérországban |
[2010.08.29.]
Feszültségkeltő filmdráma |
[2010.08.29.]
Reklámörültek |
[2010.08.29.]
Őrült tánc a Szigetfesztiválon |
[2010.08.28.]
Make up tündérek |
[2010.08.26.]
Horváth Kinga és a BMW-csapat hoszteszei |
[2010.08.26.]
Varázslatos 3D-világ |
[2010.08.25.]
A törvénysértők rendje |
[2010.08.24.]
A Domszky család története |
[2010.08.23.]
„Igen vitézek” |
[2010.08.22.]
Útmutató a kitöltéshez |
[2010.08.22.]
Nagyszerűség a hanyatlásban |
[2010.08.21.]
A külső és belső harmónia |
[2010.08.21.]
Itt a lé a tét! |
[2010.08.19.]
Reklámkonferencia Egerszalókon |
[2010.08.17.]
Az írás és a szép tárgyak szeretete |
[2010.08.14.]
Életszemlélet-formálás |
[2010.08.02.]
A Binney&Smith-nél így gondolják… |
[2010.04.02.]
Ingyen van, vagy mégsem? |
|