Az RTL Klub első embere: Dirk Gerkens.

A Marketing&Média kommunikációs szaklap összeállítása azokat a személyeket tartalmazza, akiket 2012-ben a szakmai zsűri a médiaiparág legbefolyásosabbjai közé választott. Az első tíz helyezettnek járó díjakat május 8-án, kedden este adták át a Media Hungary konferencián. Simon Krisztián főszerkesztő az eredményekkel kapcsolatban elmondta: „– Az idei toplistán rekordszámú a listáról kilépők és belépők száma. A Top 50-es rangsor 14 új szereplővel bővült, ami mutatja, hogy milyen jelentős átalakulások zajlottak a tavalyi évben is a hazai médiapiacon.”

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei lista szereplőinek többségét is a médiavállalatok vezetői adják. Arányuk azonban folyamatosan csökken, miközben tartja magát a sajtó, és előretörtek az ügynökségek, valamint a közterületi hirdető cégek első emberei. A főszerkesztők száma is tovább csökkent, a rádiós piac pedig a megszokott módon csak közvetetten képviselteti magát.

AZ ELSŐ TÍZ

Miközben a teljes lista közel negyede cserélődött, az első tíz helyezett – két szereplő kivételével – viszonylag stabil maradt. Az összeállítás első tíz helyezettje közül a legtöbben, szám szerint hárman az RTL Klubot képviselik. A Marketing&Média toplistáját Dirk Gerkens már évek óta vezet, Vidus Gabriella és Kolosi Péter pedig javítottak a korábbi helyezésükön, idén még előrébb kerültek az élbolyban. Mellettük a televíziós piacot a TV2 vezérigazgatója, az előkelő második helyet idén is stabilan birtokló Simon Zsolt képviseli. A kiadóvállalatok mesterhármasát az élbolyban idén is Bayer Jószef (Axel Springer), Mihók Attila (Ringier) és Szabó György (Sanoma Media Budapest) alkotják. Érdekesség, hogy pontazonosság miatt a 2012-es listában Szabó György és Kolosi Péter egyaránt a 8. helyet szerezte meg. Idén az első tízből éppen kimaradt Szalai Annamária (NMHH), Rákosi Tamás (IKO-csoport) viszont egészen a 47. helyig csúszott vissza a tavalyi évhez képest. A top 10-be került ugyanakkor Simicska Lajos, aki a közterületi hirdetői piac egyik meghatározó szereplőjének számít, s közvetve érdekeltséggel rendelkezik egy műsorgyártó cégben is. A jó helyezését viszont nem pusztán ezeknek, hanem médiapiaci, üzleti és politikai kapcsolatrendszerének is köszönheti. Az ügynökségeket erősítve a harmadik helyezett Somlói Zsolt (MindShare) mellett 2012-ben az első 10 közé került Németh Béla, az Initiative Media vezetője.

ÚJRA A LISTÁN

Az idei 50-es összeállításban van három olyan szereplő, akik a korábbi években már megfordultak a top 50-ben. Heal Edina még 2009-ben a Sláger Rádió vezérigazgatójaként verekedte be magát a listára, ám a rádió megszűnésével ki is került. 2010-ben átvette a Google Magyarország irányítását, ami mostanra repítette vissza a 20. helyre. Somlyai Dóra a Mol-csoport kommunikációs igazgatójaként 2010-ben már szereplője volt a top 50-nek, s tavaly sem hiányzott sok ahhoz, hogy bent maradhasson. Szintén visszatérőnek számít Hajós Katalin, az Aegis médiaügynökség első embere is, aki még a 2008-as legelső körben jutott be és Somlyaihoz hasonlóan eddig is közel állt a visszatéréshez. Csermely Ákos már többször közel járt a top 50-hez: az elmúlt két évben rendre az 51. helyen végzett, idén a konferenciaszervező szakember a lista 48. helyén debütált.

KIMARADTAK

A kimaradók közül a legtöbb Top 50-es tagsággal Borókai Gábor büszkélkedhet. A Heti Válasz főszerkesztője 2008-ban az 56. lett, 2009-ben 44. volt listánkon, majd egy évre rá a 23. helyre futott be, ezúttal pedig az 52. helyet szerezte meg, A CEMP igazgatótanácsának tagja alig maradt le az ötvenedik helyen álló Murányi Marcelltől, a Blikk főszerkesztőjétől. Ugyancsak korábbi listás helyezését cserélte fel a kimaradó státuszra Teszári Zoltán, az RCS&RDS tulajdonos-elnöke, a Digi Kft. tulajdonos-ügyvezetője, aki korábban kétszer is helyet kapott a Top 50-ben.

A Bátor Tábor Alapítvány 11 éve segíti a daganatos és krónikus beteg gyerekek gyógyulását. Az egyedülálló élményterápiás módszerek révén a sokszor fájdalmas és ijesztő kórházi kezelések után a gyerekeknek olyan vidám kalandokban lehet részük, ami által rengeteg erőt és energiát kapnak a gyógyuláshoz.

A Kuratórium súlyos beteg gyerekek és családjaik számára szervez ingyenes, élményterápiás táborokat 2001 óta. A nyolcnapos turnusok során a gyerekek rengeteg élményben részesülnek, többek között lovagolhatnak, evezhetnek, íjászkodhatnak, táncolhatnak, vagy fotózhatnak is. A résztvevőknek a hasonló programok kipróbálására máshol, szakszerű orvosi felügyelet hiányában nemigen volna lehetőségük. Az átélt kalandos és vidám foglalkozások hatására orvosilag is bizonyítottan javul a beteg gyerekek énképe és gyógyulási esélyeik is nőnek. Az elmúlt 11 évben több mint 3700 táborozó részesülhetett térítésmentesen megerősítő élményekből.

Hiszen egy10 métermagas póznát megmászni és onnan letekinteni a világra nem mindennapi érzés. Erre csak a legbátrabbak képesek, éppen ezért a Bátorfa tetejére való kiállás a hatvani tábor egyik legnagyobb bátorságpróbája.

Szombaton a Bátorfa egy napig Budapest belvárosába „költözött”: a Suppré-Neopaint csapatának fantasztikus, háromdimenziós aszfaltrajza segítségével bárki átélhette a Bátorfára kiállás élményét. Az lenyűgöző, nagyjából 70 négyzetméteres alkotás mellett senki sem tudott szó nélkül elmenni: a térrajzra számos felnőtt és gyerek állt rá és temérdek fotó készült, miközben a rajz rengeteg érdeklődő figyelmét hívta fel a daganatos és krónikus betegségben szenvedő gyermekekre, akikért a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával most bárki kiállhat.

Sőt, a támogatás és a beteg gyerekek gyógyulása iránti elköteleződés kifejezésére a téren elhelyezett padlómatrica is lehetőséget nyújtott. A járdára ragasztott, szintén 3 dimenziós kép igencsak népszerűnek bizonyult, hiszen az aszfaltrajzhoz hasonlóan szintén azt a lenyűgöző érzést adta vissza, amit a beteg gyerekek a Bátorfa megmászásakor átélnek.

Huszerl József felvétele

A tér másik oldalán eközben a Design Terminál jóvoltából az utcára költözött Firkaműhely várta a gyerekeket. Itt a kicsik utcarajzok segítségével mutathatták meg, hogy ők mitől félnek és mit gondolnak a bátorságról. A gyerekek rendkívül kreatív alkotásaiból összeállt aszfaltrajz-ösvény a Design Terminál épületétől kezdve több tíz méteren át húzódva mutatta be, hogy tényleg igaz: sokszor a legkisebbek a legbátrabbak.

Számos tanúm – családtagom, barátom, interjúalanyom – van arra, hogy már évek óta halasztgatom a publicitásról szóló könyv megírását. Mindig visszatartott annak tudata, hogy Magyarországon a médiába kerülés, a legtöbb újság és rádió- vagy tévéprogram esetében pénzzel megfizethető, illetve reklámzsarolással kikényszeríthető volt. (A múlt idő használatát szegény anyám nevelésének tudják be. Mindig arra tanított, hogy azt sem szabad megsérteni, aki megérdemli.) Ilyen körülmények között miért kellett volna megtanítani és megtanulni: hogyan vigyük szervezetünket a médián keresztül fizetés nélkül a nyilvánosság elé? A szerelem szépségéről nem szokás kiselőadást tartani egy kuplerájban.

Ha tőlem függne, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: „hazudni nem szabad!” (Deák Ferenc)

Az illusztráció Jerry Uelsmann és Duane Michals: „Dr. Heisenberg Magic Mirror of Uncertainty” című munkája (1998)

Amikor két évtizedes újságírói munka és a publicitás titkait kutató anyaggyűjtés, no, meg több, nálam a témában tapasztaltabb emberrel készített interjú után mégis megpróbálom elmondani, amit a témáról tudok, annak elsődleges oka, hogy az olvasók, hallgatók, és nézők lassan megtanulnak olvasni, hallgatni és látni. S ha mindezt megtanulják, felismerik az objektívnek álcázott, de fizetett publikációkat még akkor is, ha nem lóg ki a korrupció lólába. Ha pedig felismerik, akkor a lefizetett médium meg a kedvező publicitást megvásároló cég vagy szervezet abba a csapdába esik, amit a nyilvánosságnak ásott: az igazat, a hiteleset sem hiszik el neki. A nyilvánosság olyan, mint az ember: csak annak bocsátja meg a hazugságot, akit szeret. De miért szeretné a közönség a médiát vagy egy sunyi céget? A hitelességet pedig legalább olyan nehéz visszaszerezni, mint hitelt kapni a banktól, ha az előző hitel részleteit nem fizettük ki.

„Kétszer és semmiért senkit se lehet lóvá tenni.” (Flaubert: Érzelmek iskolája.)

Szerencsére a jobb lapok és újságírók igyekeznek ellenállni a prostitúció édes kalandjainak. Miért? Mert van pénzük vagy erkölcsi tartá­suk. Vagy mindkettő. Ugyanakkor a minőségi munkát végző és magukra valamit adó cégek sem akarják korrumpálni a médiát. (Legalábbis meglehetősen óvatosak.) Ők ma már tiszta versenyben is győznek, miért mennének bele a piszkosba? (A mondatban szereplő „ma már” betoldás azt jelzi, hogy mindenki ökölharccal kezdi a grundon.  Csak később, a banda győzelme után köt nyakkendőt, és cseréli a homokbombákat mosolyra.) A média és a gazdaság jobbik részének érdekei tehát közösek, és találkoznak az én érdekeimmel. Mármint, hogy bízzam a jövőben, és megírjam azt a könyvet, amely megszületésének második oka tehát, hogy a médiába kerülés tudományára, művészetére (legyünk csak bátran nagyképűek, lesz rá okunk) minden szervezetnek, cégnek szüksége van, amelyiknek nincs titkolnivalója, félnivalója, és amelyiknek fontos, hogy az arculatát ilyen módon is formálja, publikálja. De még a legnagyobb rejtőzködők is rászorulhatnak a publicitás gyakorlására, például amikor a média a tyúkszemükre lép.

Elszánásom harmadik oka, hogy a médiának is nagy szüksége van a cégek és szervezetek jelentkezésére, hiszen így érdekes hírekhez, aktualitásokhoz juthat – adott esetben egy perc telefon és egy deci benzin, azaz – különösebb erőfeszítés nélkül.

Mi a publicitás?„Tudja, hogy kell fütyülni, nem? Csak tegye össze a két ajkát és fújjon.”  (Humphrey Bogart javaslata egy filmben.)

Amikor mintegy huszonöt éve – éppen huszonöt éves koromban – kapcsolatba kerültem a public relations nevű tevékenységgel, a legnagyobb vita arról folyt, hogy mi legyen ennek az izének a magyar megne­vezése: kapcsolatépítés, kapcsolatszervezés, közkapcsolatok…? (Vita közben nem vettük észre, hogy erőlködésünk felesleges, mert a gazdasági, társadalmi környezet tájékoztatásának és meghallgatásának gyakorlatát (ez volna nagyjából a pr) a hatalmon levők éppen hidegre tették a 68-as reform maradékával együtt.)

A publicitással nem kellene ezt a magyarítást elkezdeni. Mondhatnánk persze, mint én fentebb, hogy a publicitás egyenlő a médiába kerüléssel. Csakhogy a média szót sem Kőbányán találták ki, és a médiába kerülés is csak egyik aktusa a publicitásnak. Például ez a – minek nevezzelek? – tevékenységi forma magában foglalja annak a tudását is, hogy hogyan ne kerüljünk bele a médiába. Végül is mindenkinek lehetnek titkai! De erről majd később.

Nekem a publicitás meghatározásai közül igazából egyik se tetszik. „A sajtó által megteremtett nyilvánosság” – így szól az egyik. No és akkor mi van a rádióval meg a tévével? Lemaradt a sarkon? Meg egyébként is: a fizetett reklám nem teremt nyilvánosságot? Vagy itt van egy másik definíció: „Céltudatosan terjesztett üzenet kiválasztott médiákkal, hogy egy szervezet vagy egy személyiség iránti érdeklődést fenntartsunk fizetés nélkül.” És ha olyan újságíró látogat el a szervezetünkhöz, akit a hátunk közepére se kívánunk? Hol van ott a „céltudat”? Ami pedig az érdeklődés szót illeti, kicsit szűken fogalmazott a szerző. A publicitásnak ezen kívül még százféle célja lehet: többek között, hogy mást ne mondjunk, az érdeklődés elhárítása is, ha a vezér sikkasztott, vagy a főkönyvelőnő megerőszakolta a portásfiút, és a nyomozás miatt még nem publikus a hír.

Meghatározás helyett a publicitás jellemzői közül néhány: a média és a nagyközönség számára is érdekes híreket gyűjtünk, formálunk, és különböző módszerekkel továbbítunk a kiválasztott médium felé szervezetünk marketing vagy egyéb céljai érdekében. Kapcsolatokat alakítunk ki a médiával, hogy híreinket elfo­gadják, publikus eseményeinkre eljöjjenek. Az információink megjelenéséért nem fizetünk, ezért megjelenésük módjába (vagy éppen híreink kihajításába) nincs beleszólásunk, ugyanakkor a szervezetünkről a mi szervezésünkben vagy tőlünk függetlenül a médiában megjelent publikációkat figyelemmel kísérjük, és szükség szerint reagálunk rá. Szervezetünket – különös tekintettel a nyilatkozókra – felkészítjük a médiával való találkozásra, krízis esetén tájékoztatjuk a nyilvánosságot. Ha sereggel támad az ellenség-média, két méteres vizes árkot ásunk a cég és a nyilvánosság közé, majd ezután saját csónakunkkal készségesen beviszünk mindenkit a várba, aki nem akarja a nyílt színen feltrancsírozni a kapitányt.

Ha mégis, mindenáron össze szeretnénk sűríteni egy rövid mondatba, hogy mi annak a szerencsétlen nyüzügének a dolga, aki minden reggel elsőként veti rá magát a napilapokra, hogy megtudja, ma miért akarja majd kirúgni a főnöke, akkor úgy fogalmazhatunk, hogy: a médiafőnök (a publicitás) feladata a szervezettel kapcsolatos és nem fizetett médiakommunikáció szervezése, figyelése, gondozása, egyszerűen szólva: kézben tartása.

No, de miért is kell ezt a médiakomédiát vagy micsodát szervezni? Miért nem elég rendesen dolgozni: termelni, reklámozni és eladni, vagy infrastruktúrát teremteni és szolgáltatni? Mért kell kockáztatni, hogy a média – mondjuk le nem fizetett – robotosai azt csináljanak a híreinkkel, amit akarnak? Miért is kell mosolyogva és potenciális hóhérunkat tökéletesen kiszolgálva vonulni a guillotine alá?

Noé „ismét kibotsátá azt a galambot a bárkából. És megjöve őhozzá a galamb estvére, és ímé egy leszakasztott olajfalevél vala annak szájában. Megesmeré azért Noé, hogy megszabadult volna a földnek színe a vizektől. (Mózes I. VIII 10-11.)

A fenti idézet sajnos csak a public relations elméleti szakembereinek álmát szimbolizálja, akik szerint az igazi pr-munka kölcsönös kommunikáció. Én tájékoztatom a célcsoportot, s a csoport válaszol, mire én, a válasz figyelembevételével módosítom a tevékenységemet, majd újra tájékoztatom őket, és így tovább a tökély felé. Ez a gyakorlat azonban sajnos a valóságban csak ritkán működik ilyen direkt módon.

S hogy akkor mégis miért találták fel a publicitást, és hogyan működik?

A válasz egy vastag könyv lehetne, amelyben megírnánk, hogyan jutott el az emberiség az ősközösségi cserekereskedelemtől a köznapi szükségleteket kielégítő árutermelésen át a mai napig, amikor is az emberek már nem egy bizonyos árut és szolgáltatást vásárolnak, hanem arculatot, sőt kicsit erősebben fogalmazva: álmokat. Vagy mint egy amerikai üzletember mondta: a gyárban kozmetikumokat készítünk, az üzletben reményt árulunk. Ezeket az álmokat, reményeket pedig a mindent betöltő álomszövő média nélkül nem tudjuk megformálni, és az emberek elé tárni. Ehhez a puszta termék vagy szolgáltatás léte meg a reklám kevés.

Aki foglalkozott egy kicsit a public relations múltjával, az tudja, hogy ez a tevékenységi forma nem véletlenül alakult ki éppen a századfordulón és éppen Amerikában. A konkurencia erősödött, az árukészlet növekedett: két egyforma bili közül az emberek azt vették meg, amelyiknek ismerték a nevét. S hány biligyár épült azóta?! S hányféle bili készült?!

A reklámozást persze nem lehet csökkenteni. Csak a mindig ugyanoda hulló esőcsepp vájja ki a követ: a folyamatos reklám adja el az árut. Azt azonban a ma emberének talán nem kell sokat bizonygatni, hogy az emberek jobban hisznek egy újságcikknek, mint egy reklámnak, ha mindkettő tárgya ugyanaz. Arról nem is beszélve, hogy „durván hatszor több ember olvassa el az átlagcikket, mint az átlagreklámot” – amint azt David Ogilvy írta.

A jó publicitás (mint a pr leglátványosabb része) a médián keresztül állandóan hírekkel bombázza a nyilvánosságot, hogy meg­formálja és elhelyezze szervezete arculatát a nyilvánosság előtt. Ez azonban jó esetben nem egyirányú rakétatámadás. Az emberek a maguk módján válaszolnak ezekre az üzenetekre. Válaszolnak a véleményük változásával, amelyet egy vizsgálat felderíthet. Válaszolnak egy termék vagy szolgáltatás gyakoribb vagy ritkább megvásárlásával, igénybevételével. És végül válaszolhatnak direkt módon olvasói vagy fogyasztói levelekkel a médiának vagy a cégnek. (Pláne ha a publicitásunkkal ezt provokáljuk.) Mindezen reakció­kat, válaszokat a jó sajtófőnök nem téveszti szem elől, és legközelebbi publicitási akciójánál erre épít. Mindezt csak azért írtam le ilyen didaktikusan, hogy jelezzem: egy szervezet nem csak a hagyományos marketing-tevékenységével – mondjuk a bili gyártásával és eladásával – alkalmazkodik – szépen szólva adaptálódik – folyamatosan a külvilághoz, hanem a média-kommunikáció segítségével is.

Régi dal, régi módszer. Az ember úgy lett ember, úgy maradt meg, hogy alkalmazkodott a természet változásához, miközben maga is igyekezett megváltoztatni a természetet. Egy szervezet, egy vállalat ugyanezt teszi a társadalomban, a gazdaságban, csak nincs rá százezer éve.

(A fenti írás a szerző publicitásról szóló könyvének első fejezete. Nógrádi Gábor főleg gyerekkönyvek (Gyerekrablás a Palánk utcában, Segítség, ember!) és filmek (Sose halunk meg, Patika) írójaként, valamint újságíróként (Új Tükör, Kölyök, Kurír, Tanárnő) ismerhetünk. Találkozhattunk cikkeivel a PR Herald hasábjain is. 1973 óta ír publicisztikákat és kisebb-nagyobb tanulmányokat a kulturális pr tárgykörében. Könyvét elsősorban érdeklődő gazdasági szakembereknek szánja, akik már tudják, hogy miért fontos a média, de még nem ismerik a publicitáshoz vezető utat. A Szerk.)

A nyugati demokráciában többnyire bírált politikai rendszerek „fényezésén” munkálkodó pr-tanácsadók ténykedését „sötét mesterségnek” (black art) nevezi Nick Cohen, aki Orbán Viktorról készült fotóval illusztrálja kommentjét a The Guardian (www.guardian.co.uk) mértékadó brit lapban.

A London környékén élő, Manchesterből származó és jelenleg elsősorban a The Observernek dolgozó brit szerző azt kifogásolja, hogy kezdve Magyarországtól Putyin Oroszországán keresztül Kazahsztánig a „despoták” a brit tanácsadókban vélik megtalálni maguknak az említett sötét mesterségek művelőit.

A szerző szerint manapság, hála a netnek, mindenkinek tudomása lehet arról, mi is folyik egy országban, és ennek fényében indokolt az óvatosság a bírált rendszerek fényezésben közreműködő, vagy ilyen tevékenységre felkért brit pr-tanácsadókkal szemben.

Nick Cohen

Emlékeztet rá, hogy ilyen vállalkozás a Project Associates, melyet a magyar kormányzat illetékesei is felkerestek és amely ügynökség ez ügyben Balog Zoltán akkor államtitkár (most erőforrásügyi miniszter) meghallgatására verbuvált újságírókat, ahol nevezett elmondja, hogy Magyarország milyen terveket készít az egészségügyi ellátás és a közösségi aktivitások szélesítésére.

Az internet korában azonban, amikor mindenki utánanézhet, mi is a helyzet az adott országban az említett területeken, az ilyesfajta fényezés feleslegesnek, sőt nevetségesnek tűnhet. A netről ugyanis értesülhetünk például az elszabadult előítéletekről, s noha Orbán kormányát nem lehet Vasgárdának nevezni, de ha a szélsőségekről ejtünk szót, akkor a történészek korunkról elsősorban Magyarország nevét említhetik majd első helyen. Cohen a szélsőjobbal és a romákkal példálózik.

Nagy-Britannia pr-ipara nem utolsó sorban ezen fényezésekkel kapcsolatos megbízásoknak is köszönheti, hogy a recessziós időkben viszonylag prosperál. Pedig voltak jóslatok arról, hogy a diktatórikus rendszerek nem lesznek versenyképesek majd egy olyan világban, ahol a gazdasági siker az információ szabad áramlásától függ.

Mégis ömlik a pénz a fényezésre, a kilátások így nem rózsásak. A média üzleti terveit ugyanis átírja a net, a hírlapokat készítő újságírók, riporterek száma vészesen apad és így aztán egyre nehezebb tőlük jó beszámolókat találni olyan országokról, mint Magyarország, Oroszország és Kazahsztán. A transzparencia nem erősödik, mert a média világát a birtokolt „fegyverek” terén egyre inkább az aránytalanság jellemzi. Azaz egyre több pr-os egyre kevesebb sajtómunkásnak adhatja át anyagait.

A tömegtájékoztatás gyengül a múlt századbeli erejéhez képest, kisebb fórumokra kerül sok hír. Mindez az oligarchikus rendszereknek kedvére van, hiszen azt szeretnék, hogy róluk semmiféle bíráló hang ne jelenjen meg. Akár sehol. És az oligarchikus rendszerek által pénzelt pr-cégek könnyen meghúzhatják a vonalat, hova jusson el a médiában az anyaguk.

A brit pr-cégeknek könnyebb a helyzete, mint az Amerikai Egyesült Államokban, mert országuknak nincs olyan törvénye, amely kötelezi a kormányokat, hogy nevezzék meg helyi propagandistáikat és tegyék nyilvánossá, ezek mennyi pénzt kapnak a külföldi államnak tett szolgálatukért. 

A Magyar Bohócok a Betegekért Alapítványt prof. Dr. Riesz Tamás orvos, egyetemi tanár alapította 2000-ben Balogh László (Lala bohóc) felkérésére. A bohócdokik, ahogy mindenki ismeri őket, a Heim Pál Gyermekkórházban kezdték meg működésüket. Eleinte 7 osztályt látogattak, ám hamarosan, egy nagyvonalú támogatásának köszönhetően, a szombathelyi Markusovszky Kórház gyermekosztályain is megkezdődhettek a „vizitek”.
A tudományos kutatások is bizonyítják, hogy a beteg ember teljes felépülésében, illetve betegsége kezelésében rendkívül nagy szerepet játszik a jókedv, a nevetés. Nem csak a betegség kiváltotta feszültséget oldja azonnal, hanem a neurohormonális rendszeren keresztül az immunrendszert is stimulálja. Talán Hunter Campbell “Patch” Adams álma, aki 70-es évek óta azt vallja magáról: előbb bohóc, aztán orvos, Magyarországon is gyökeret ereszt.  A kezdeti ellenkezéseket „Bohóc a kórházban? Nevetséges! Van elég cirkusz amúgy is az egészségügyben!”, a tapasztalat felülírta, és az orvosok egyre nagyobb teret nyitottak a bohócdoktorok előtt.

A gyógyítást újszerű módszerekkel támogatják: improvizatív mesékkel vesznek rá gyerekeket, hogy igyanak a kiszáradás ellen, varázslattal terelik el a betegek figyelmét, hogy tű szúrását meg se érezzék. Lala bohóc így tartja: „Nem egy lufi, vagy bohóctréfa az, ami maradandó pozitív élmény hagy a gyerekben. Hanem az, hogy volt valaki, aki átélte vele a félelmeit, a kórház szörnyű varázsát. Erre fog emlékezni sok év múlva, gyógyultan. Ekkor dolgoztunk jól.”

Ha éjjel rájuk telefonálnak, hogy az intenzív osztályon segítség kell egy élet-halál között remegő gyerekhez, autóba pattannak. Az orvosok is tudják, a bohócdokik csak olyat visznek be az osztályra, amitől a betegek jobban lesznek. Nem véletlenül kapták meg a 2004-ben a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének díját (MSZOSZ-DÍJ) “a gyermekek gyógyítása érdekében végzett kiemelkedő munkásság”-ért.

Amikor a legnagyobb élményről kérdeztük őket, mégsem ezt, vagy a sok meghívást emelték ki, hanem egy beregszászi látogatást, ahol közel 400 gyerek karácsonyát vidították fel. Ajándékként egy-egy doboz lekvár, két zsemlét, kekszet és két szem szaloncukrot vittek. „Nem volt sok, vagy drága csomag, de ott még a csilláron is lógtak! Marha jó volt ott játszani, nagy élmény volt.” – emlékszik a nagy cipős.

A sikerek ellenére az alapítvány szegény . A megnyert pályázatok csak évről-évre biztosítják a működést, és üzenetüket mindig több és több helyre akarják eljuttatni. Ha a kórházban felmerül a kérdés, az Alapítvány kapjon 1 millió forintot, vagy vegyenek belőle egy leukémiások gyógyulását segítő gépet, a bohócdoktorok az elsők, akik a gép mellett állnak ki.

Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány
Adószám:18238657-1-43
Bankszámla szám: K&h Bank 10403136-31306553-00000000
http://www.bohocdokik.hu

Csatlakozz hozzájuk a Facebook-on:  https://www.facebook.com/bohocdokik

Támogasd őket az Adomány Plázán keresztül!

A több éve tartó trend folytatódni látszik az Amerikai Egyesült Államokban: a pr-hatékonyságmérési módszerek közül a hosszú távú hatékonyságot mérő outcome-módszerek mind jobban teret nyernek, ezekre pedig egyre több pénzt áldoznak a cégek. Az USC Annenberg intézet – sok más szervezettel együttműködve – 620 amerikai pr-szakembert kérdezett meg mérési szokásairól Generally Accepted Practices (GAP) nevű kutatásában. Az alábbiakban eme frissen publikált felmérés – amely a kutatók szerint a legnagyobb és legátfogóbb az USA-ban – legfontosabb megállapításait tesszük közzé.

A legörvendetesebb hír – az outcome-módszerek térnyerése mellett – a mérésre fordítható büdzsé jelentős emelkedése. A szervezeti kommunikációért felelős osztály 5%-kal költ átlagosan többet a mérésre, mint tette ezt 2009-ben. Akkor a teljes kommunikációs büdzsé 4%-át fordították mérésre, míg a GAP aktuális felmérése szerint tavaly ez a szám már 9% volt.

Változóban a pr-felfogás
A kutatás bemutatja az átalakuló pr-felfogást is, melynek csupán egyik jellemzője a hosszú távú módszerek gyakoribb használata.

Régi felfogás:
-    inkább a rövidtávú output-hatást mérik
-    a fókusz kizárólag a médiakapcsolatokra helyeződik
-    a közösségi médiát nem tartják fontosnak
-    reaktívak, s rövidtávon terveznek
-    félnek a kontrolltól
-    a pr legfontosabb területének a médiakapcsolatokat tartják

Új felfogás:
-    már inkább az outcome-ot mérik
-    a pr-ben rendkívüli fontosságot tulajdonítanak a közösségi médiának
-    hosszú távú stratégiát építenek
-    a visszajelzéseket, javaslatokat komolyan veszik, megfontolják

A mérési részterületek sem statikusak
A kutatás eredményeiből összeállították az outcome és az output mérés részterületeit, melyek szintén változáson mentek keresztül. Az új felfogást tükrözi, hogy a négy területből kettő kizárólag az outcome-ról szól.

Stakeholder outcome:
-    a szervezeti kultúrára gyakorolt befolyás mérése
-    a szervezeti hírnévre gyakorolt befolyás mérése
-    a munkavállalók attitűdjére gyakorolt befolyás mérése
-    az érintettek/érdekgazdák tudatosságára gyakorolt befolyás mérése
-    a krízisek enyhítésének, kezelésének mérése

Stratégiai outcome:
-    a digitális és a közösségi média mérése
-    a kampányokat megelőző kutatás
-    a kampányokat követő kutatás

Output:
-    AVE
-    tartalomelemzés
-    megjelenések számlálása
-    példányszám
-    letöltések száma

Vonal alatti hatás:
-    hozzájárulás a piaci részesedés növeléséhez
-    hozzájárulás az eladási adatok növeléséhez
-    befolyás a tőzsdei eredményekre

Jelentés a nagyfőnöknek
A kedvező folyamatok elindulása a fentiekkel még nem értek véget: a GAP eredményei szerint a válaszadók közel 60%-a közvetlenül a „C-Suite”-nak (chairman, CEO, COO, stb.) tartozik beszámolással, s ezt a kutatók az átláthatóság növekvő követelményével és a szervezeti kommunikáció intenzívebbé válásával magyarázzák. A válaszadók 56,8%-a valamelyik vezetőnek, 26,5%-a kizárólag az elnöknek jelent, 12,9%-a a marketingesnek, 7,6%-a a HR-osztálynak, míg 27%-a több vezetőnek is beszámol.

A web 2.0 már általános
Fentiekkel ellentétben azon nem lepődünk meg, hogy a közösségi média mára mainstreammé vált. A válaszadók 70%-a végez közösségimédia-figyelést, 66%-a pedig használja is a web 2.0-ás platformokat. A leggyakrabban alkalmazott eszköz egyébként a közösségi oldalak (53%), majd a mikroblogok (53%), a keresőoptimalizálás (52%), majd a videók megosztása. A felmérés szerint a wikis szócikkek szerkesztése teljesen kihalt a szakmában.

A hazai szakemberek pedig – kutatás híján – csak reménykedni tudnak abban, hogy Magyarországon is hasonló folyamatok indultak, indulnak meg, hiszen a mérés a szakma alfája és ómegája.

A kutatást itt lehet letölteni.

1984. december 2-ról 3-ra virradó éjszaka máig tisztázatlan körülmények között víz került egy 42 tonna MIC-t tartalmazó tartályba. A legvalószínűbb oka ennek az volt, hogy az üzemben elhanyagolták a karbantartást, és egy korrodált vezeték kiöblítése közben a biztonsági szelep felmondta a szolgálatot. A kémiai reakció során a tartály felhevült, majd a nyomást nem bírva felrobbant, és mintegy 30 tonna mérgező-gáz sodródott a város fölé. A gázfelhő negyven négyzetkilométernyi területet borított be, az ott élők fulladozva, köhögve ébredtek álmukból. Hamarosan kitört a pánik. Az emberek szeme kivörösödött és szúrt, később hányni kezdtek, végül iszonyú kínok között meghaltak vagy megvakultak, sokakat pedig a menekülő tömegben tapostak halálra.

A baleset bekövetkezése után közvetlenül civil szervezetek óvatos becslései szerint is nyolcezren vesztették életüket, azóta további 20 ezer ember halt meg a katasztrófa következtében, és 120 ezren szenvedtek maradandó károsodást. Mivel a környezeti károk felszámolása elmaradt, az egykori gyár területén még mindig több ezer tonna vegyszert őriznek, amelyek folyamatosan szennyezik a talajt, az ivóvizet. A környéken mintegy 20 ezer ember él, akiknek szervezetében magas a mérgező anyagok koncentrációja.

Sok gyermek születik rendellenességekkel. A gyárat a baleset után azonnal bezárták, három vezetőjét letartóztatták, és vizsgálat indult a felelősség tisztázására. Végül senkit nem vontak felelősségre, a szabotázst emlegető Union Carbide pedig 1989-ben beleegyezett, hogy peren kívüli megállapodás keretében 470 millió dollár kártérítést fizet az indiai kormánynak (az eredeti követelés 3,3 milliárd dollár volt…) Az összeget 100 ezer ember között akarták szétosztani, de végül ötször annyian kaptak belőle. A jelképes összegből azonban még az orvosi számlák kifizetésére sem futotta.

Ráadásul a kárpótlási összegnek csak kisebb része jutott el az áldozatokhoz, a többi ügyvédi díjakra, korrupt indiai tisztviselők „megkenésére” folyt el. Emberjogi és környezetvédő szervezetek szerint az indiai kormány nem akarta elriasztani a külföldi konszerneket, ezért inkább „kiárusította” az áldozatokat. A legtöbb dolog, amit a válságkezelésről tudni lehet, többnyire balszerencse vagy katasztrófa folytán jut tudomásunkra. A hibák felhánytorgatása helyett ezeknek az eseteknek az analíziseiből sok tanulság szűrhető le.

A válsághelyzetek a pr területén óriási kihívást jelentenek a vállalatok, kormányok, jótékonysági szervezetek és a sajtó munkatársai számára. Az ilyenkor alkalmazott kommunikációs módszerekre előre fel lehet készülni. Több mint két évtizeddel a bhopáli szerencsétlenség után, vizsgáljuk meg: milyen a Dow Chemicals – ennek az egész világra kiterjedő vegyi konszernnek –, kommunikációs stratégiája, elméletileg feltételezhetően bekövetkező válság kezelésének esetére.

A Dow Chemicals brazíliai telephelyének kb. háromezer alkalmazottja van. Itt egy belső vállalati rekordot állítottak fel: több mint harmincmillió órát dolgoztak úgy, hogy egyikük sem hiányzott a munkából munkahelyi baleset miatt. Ez azt jelenti, hogy háromezer alkalmazott közel öt évet dolgozott biztonságos munkakörülmények között. Ez kiemelkedő rekordnak számít a biztonság terén. Az egész vállalat biztonsági programjára ösztönzőleg hat, hogy mindez az Egyesült Államokon kívüli térségben történik.

A média vezetőhírei – a háborús válságokon kívül is –, számtalan rendkívüli helyzetről tudósítanak: Kétszázezernél is több halott az indiai Bhopalban, fegyveres ámokfutó a San Diego-i McDonald’s étteremben, nagyerejű földrengések, soha nem látott méretű szökőár – sorolhatnánk vég nélkül tovább.

A világ állandóan változik. A gazdasági környezet gyökeresen eltér a néhány évvel ezelőttitől. Mindig is voltak potenciális válsághelyzetet jelentő ipari és közlekedési balesetek. Mindig is voltak és lesznek természeti katasztrófák. Az emberiség történetében viszonylag új tényezőnek számít a terrorizmus és a szabotázs.

A válságoknak láthatólag van néhány közös nevezőjük.

A vegyipar területén a kommunikáció tervezőinek a következőkkel kell számolniuk:

1. A válság váratlanul tör ki, és mint Bhopalban, hihetetlen méreteket ölthet.

2. Az egész ország, esetleg az egész világ figyelmét felkeltő súlyos helyzetek is előfordulhatnak.

3. A vállalatot újságírók rohamozzák meg. Nemcsak gyorsan, de nagy tömegben érkeznek a helyszínre. Emellett azonnali válaszokat várnak kérdéseikre.

4. A kommunikáció színvonala döntő tényező lehet, néha portástól, rádióamatőrtől, esetleg harmadik személytől vagy külföldről származik az alapinformáció a történtekről.

5. Felléphetnek nyelvi korlátok is. Nem mindegyik riporter beszél angolul. A vezető pozícióban lévő emberek közül nem mindenki beszéli folyékonyan annak az országnak a nyelvét, ahol a válság kitört.

6. Ráadásul a baleset vagy a válság akár hajnali egy óra tájban is bekövetkezhet, ami megnehezíti a vezetői gárda összehívásának egyébként egyszerű feladatát.

7. Feltehetően szárnyra kapnak a rosszindulatú pletykák és spekulációk. Ez szinte biztosra vehető, ha a történtekről a szervezet nem tájékoztatja kellő mértékben és azonnal dolgozóit, a médiát és a közvélemény más fontos szereplőit.

8. Valószínűleg politikai vonatkozásai is lesznek az ügynek. A tisztviselők – ahelyett, hogy segítenének – saját politikai programjuk hangoztatásával vannak elfoglalva. Céljuk, hogy kínos helyzetbe hozzák a hatalmon lévő pártot. De az is lehet a cél, hogy éles kritikával illessék a törvényhozó szerveket, amiért a válságot nem sikerült megelőzniük. Sok pózolásra és a felelősség áthárítására lehet számítani.

A média képviselői minden egyes vádra hallani szeretnék a reagálást.

Szerencsére ritkán fordulnak elő az előbbiekben ismertetett súlyos helyzetek.

A bhopali tragédia után sok – nemcsak vegyipari – vállalat eszmélt rá, hogy válságkommunikációs stratégiájuk nem megfelelő vagy egyáltalán nem rendelkeznek ilyen tervcsomaggal. Becslések szerint az Amerikai Egyesült Államok ötszáz legnagyobb vállalata közül kétszáz hatásos, és a meglévőnél jobb válságkommunikációs akcióprogram kidolgozásán fáradozik. A Dow is e kétszáz vállalat egyike. A nagyobb üzemegységei esetében már évekkel ezelőtt kidolgozta rendkívüli helyzetek kezelésére vonatkozó programját, de a száz fő alatti alkalmazottat foglalkoztató kisebb telephelyen azonban még közel sem jellemző ez a felkészültség.

A Downál felülvizsgálták a válságkommunikációs programokat és az alábbi megállapításokra jutottak.

A válsághelyzetek valójában hírek. A médiának, a kormány és a helyi önkormányzat tisztségviselőinek és a közvéleménynek jogában áll ismerni a fejleményeket.

Gyors és őszinte válaszokkal elkerülhető, hogy az újságcikkekben pontatlan információk jelenjenek meg, és a közvéleményben téves kép alakuljon ki az eseményről.

A Dow válsághelyzetekben követett politikájának lényege, hogy a médiával, az állami tisztségviselőkkel, az alkalmazottakkal és a közvéleménnyel a lehető legrövidebb időn belül és a lehető legkimerítőbben közli a tényeket.

A válságkommunikációnak három fontos eleme van. Az első a tervezés. A tervezés lényege, hogy tisztában legyen a vezetés azzal, hogy mire számíthat. A tervezés során át kell tekinteni a korábbi rendkívüli eseményeket és az ott tapasztalt hiányosságokat. A tervezés annak feltételezése, hogy több dolog egyszerre fog elromlani.

A második kulcsfontosságú elem a kommunikáció és a képzés. Gyakran előfordul, hogy a válságprogramokat összegyűjtik, füzetbe kötik, aztán bekerülnek egy-két ember fiókjába. Rendkívül fontos, hogy a szervezet kidolgozott programjait valamennyi érintett egység ismerje.

A harmadik elem a gyakorlatozás és a próba. Ne a válság vagy az esemény bekövetkezte után derüljön ki, hogy a program nem volt egészen tökéletes, illetve kezelésükre nem voltak megfelelően kiképezve az érintettek. Ez csak szimulált válsághelyzetre megrendezett, tudatos gyakorlással érhető el.

A válságkommunikáció tervezésekor a legkisebb részletet is figyelembe kell venni, még mielőtt a rendkívüli szituáció fellépne.

Függetlenül attól, hogy a vállalat milyen helyzetekkel kerülhet szembe, ismerni kell a vállalat, a telephely adatait, az aktuális munkahelyi biztonsági statisztikákat, a cég biztonságpolitikáját, a fontos helyeken dolgozó munkatársak és a felsőbb vezetők életrajzát.

A gyakorló pr-szakembernél legyen egy lista az újságírók várható kérdéseiről.

Az embereket nyilván még a válság-helyzet előfordulása előtt ki kell képezni. Ez az üzemvezetők és a fontos pozíciót betöltő többi vezető professzionális médiaszereplésre való felkészítését jelenti. Ehhez a legcélszerűbb felkérni egy professzionális médiaszereplést oktató szakembert, aki megtanítja a tévékamerák és reflektorok előtti viselkedést, a rosszindulatú kérdésekre, a szorongató interjúkra, a hipotetikus kérdésekre a válaszadás technikáját, stb.

A médiaképzés egyes órái lelkileg mélyen érinthetik, és sokszor csalódottá tehetik a döntést hozó managereket. Ezek az emberek többnyire csak az üzem vezetésére szeretnének koncentrálni, hiszen ilyen irányú képzettségük van, a sajtó érdeklődését pedig jó esetben ráhagyják a pr-szakemberekre.

Rendes munkakörülmények között ez működik is, de ha baleset történik, mindig valamelyik részleg felelőse lesz a vállalat nevében nyilatkozó leghitelesebb személyiség. Sok vállalatnál azonban – ha a pr-szakember nem rendelkezik műszaki háttérrel – lelassulhat a médiának szánt kritikus információk közvetítése.

Az érvényben lévő válságkommunikációs programot meg kell ismertetni a szervezet érintett munkatársaival, azt mindegyik egység saját igényei szerint kezeli majd. A rendkívüli helyzetekre kidolgozott tervdokumentációt célszerű évente egyszer felülvizsgálni.

A harmadik kulcsfontosságú elem a gyakorlás vagy a próba. Ma már a Dow is eredményesen alkalmazza a hipotetikus szükséghelyzet elvén alapuló módszert. Ez egy színlelt szerencsétlenség során folytatott gyakorlat, melyben a pr-szempontokon kívül sokkal több is benne foglaltatik.

Több telephelyen rendeztek hipotetikus helyzeteket, például klórszivárgást vagy tűzvészt. Ilyenkor a helybeliek, vagyis a tűzoltóság, a rendőrség, a kórház intenzív osztálya, a mentősök és a polgári védelem parancsnokai is készségesen együttműködtek. A helyi média képviselőit is meghívták megfigyelőként, és egyes esetekben ők is bekapcsolódnak a szimulációs helyzetbe. Időnként előfordulhat, hogy bár a helyi média is részt vett a gyakorlaton, később megkritizálja a nyújtott teljesítményt. A gyakorlatok kapcsán sok tanulságot szűrhető le szükséghelyzetekben való felkészültségből. Emellett fontos üzeneteket továbbít az üzemek környékén élő, és dolgozó emberek számára. Balesetek igenis előfordulhatnak. Az üzemekben mindig jelen vannak a potenciálisan veszélyes anyagok.

A válság egyik legnehezebb része, azt eldönteni, hogy kommunikációs szempontból nyertes-e vagy vesztes a vállalat.

A vezető pozícióban lévő emberek gyakran csak fekete-fehérben gondolkodnak. Nyertünk-e vagy veszítettünk? Egy válsághelyzetbe került vállalat valószínűleg nem kerülhet ki győztesként, jóllehet a Johnson & Johnson biztosan győzött a Tylenol-mérgezési ügyben. A legjobb, amit tenni lehet, a bírálatok semlegesítése. Viszont becsületességben, a válaszadás gyorsaságában és pontosságban mindig jó pontszámot kell elérni. A sajtó és a média számára mindig elérhetőnek kell lenni. A Dow Chemicals az Egyesült Államokban létrehozott egy ingyen hívható információs vonalat kifejezetten a média és a kommunikációs ipar képviselői számára.

Erőteljes kampánnyal hozták ezt az érintettek tudomására, és az Egyesült Államok minden fontos kommunikációs kapcsolata számára levelet is küldtek. Ez egy huszonnégy órán keresztül élő telefonvonal, melyről joggal állítható, hogy felgyorsítja a válaszadási sebességet.

A pr-szakembernek meg kell nyernie a vezetők bizalmát annak érdekében, hogy ha szerencsétlenség történik, ő legyen a csapat legfontosabb tagja, aki a helyzetről nyilatkozik.

A válságkezelés manapság az üzleti tevékenység elengedhetetlen része. Bárcsak ne lenne rá szükség, de sajnos ez nem így van. Ha a vállalatvezetés tisztában van azzal, hogy szembekerülhet az elképzelhetetlennel, akkor ez segíthet a kisebb szükségállapotok kezelésében. És ha megtörténik a legrosszabb, akkor tudható az is, hogy egyenes, objektív pr-módszerekkel valamelyest csillapítható a negatív hatás.

A pr-esekre márpedig szükség van – és szerencsére nem csak szerintünk, szakmabeliek szerint, de korábbi sajtókutatásunk is ezt támasztotta alá: a megkérdezett újságírók 63% vélte úgy, hogy a pr-esek segítik a munkájukat.

És hogy milyen a jó pr-es? A sajtó munkatársai szerint legfontosabb a gyors reagálás és az elérhetőség, valamint a korrektség és az őszinteség. De hogy milyenek vagyunk valójában mi, pr-esek? Nos, a válaszadók kétharmada szerint rámenősek. Ez néha bizony nem árt, de valljuk be, előfordul, hogy a pr-es átesik a ló túlsó oldalára, és a rámenősséget az újságíró már agresszivitásnak tartja, a jópofizó hívásokat telefonos zaklatásnak, a többször elküldött sajtóközleményeket pedig spamezésnek.

Az illusztráció a kezdeményezés komolyságát hívatott jellemezni...

A Mennyire vagy vérbeli PR-es? kvízjátékunkkal egy kicsit ezt a fajta túlzott rámenősséget figurázzuk ki – viccesnek szántuk, reméljük, annak is veszitek.

Ez a bejegyzés 2012. április 23. hétfő 14:16-kor készült és a következő kategóriákban található: Nincs kategorizálva. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. A hozzászólások, és a visszajelzések is tiltva vannak.

Hozzászólások lezárva.

Irány a SAKKOM Interaktív online marketing és pr ügynökség weboldala

Az urbanizáció bővülése azonban elkerülhetetlen. A jelentés szerint pár éven belül a gyermekek többsége inkább városi, mint vidéki környezetben fog felnőni. Már napjainkban is a városokban született gyermekek adják a városok növekedésének 60 %-át.

„– A ‘szegénység’ szó hallatán legtöbbször egy távoli faluban élő gyermekre gondolunk” – mondta Anthony Lake, UNICEF vezérigazgató. „Manapság azonban már a nyomornegyedekben, kunyhótelepeken élő gyermekek jelentik a világon a legsérülékenyebb és legkiszolgáltatottabb kört. Számuk rohamosan nő, de ezek a gyerekek az alapvető ellátásoktól és az egészséges fejlődés lehetőségétől is megfosztva élnek.”

„A nyomornegyedekben élő gyermekek nem tudnak kiteljesedni, és a teljes társadalom számára elvész az gazdasági előny, ami a jól képzett, egészséges városi lakossággal jár.” – tette hozzá Lake.

Az iskolák, kórházak, játszóterek jelentik a városok előnyeit, ugyanakkor világszerte ugyanitt jelennek meg a leglátványosabb egyenlőtlenségek is a gyermekek egészségügyi ellátásában, oktatásában és egyéb lehetőségeiben.

Az infrastruktúra és a szolgáltatások sok régióban nem tartanak lépést a növekvő városi lakossággal, és így a gyermekek alapvető szükségleteinek kielégítésére is képtelenek. A nyomorban élő családok gyakran áron fölül kénytelenek fizetni az átlagon aluli minőségű szolgáltatásokért. Például a vízellátás ára a szegény környékeken, ahol a szolgáltató magánkézben van, akár ötvenszerese is lehet a gazdagabb környékek áraihoz képest, ahol a háztartások közvetlenül a központi vízvezetékre csatlakoznak.

A teljes városi lakosságot leíró makrostatisztikai adatok nem tesznek különbséget nyomorgó, és dúsgazdag között, ezért a nélkülözés ténye gyakran eltűnik a sorok között.

Ha ilyen adatokra támaszkodva osztják szét a forrásokat, és dolgoznak ki várospolitikát, akkor egyszerűen átsiklanak a legszegényebbek szükségletei fölött.

Az egyenlőség eszméjének középpontba állítása elengedhetetlen, a leghátrányosabb helyzetű gyermekeknek elsőbbséget kell élvezniük, bárhol is éljenek.

Az UNICEF sürgeti a kormányokat, hogy a gyermekeket állítsák a városfejlesztés fókuszpontjába, és bővítsék, fejlesszék a szolgáltatásokat mindenki javára. Első lépésként koncentráltabb, pontosabb adatokra van szükség, hogy fény derüljön a városi gyermekek egyenlőtlen helyzetére, és arra, hogy a problémát miképpen lehet áthidalni. Az ilyen adatok hiánya bizonyíték arra, mennyire elhanyagolják ezt a problémakört.

Míg a kormányok minden szinten többet tehetnek, a közösségi szintű cselekvés a siker másik kulcsa. A jelentés a városi szegénység ellen küzdő, közösségi-szintű erőfeszítések nagyobb elismeréséért kiált, és példákat mutat a gyermekeket és serdülőkorúakat is magába foglaló, városi szegénységgel folytatott hatékony együttműködésekre.

Ezen együttműködési programok jelentős sikereket tudnak felmutatni, többek közt: fejlődő közösségi infrastruktúra Rio de Janeiroban és Sao Paulóban (Brazília), olvasni-írni tudók növekvő aránya Cotacachiban (Equador), erősebb katasztrófavédelem Manilában (Fülöp-szk.). Nairobiban (Kenya) a kamaszkorú gyermekek feltérképezték a nyomornegyedet ahol élnek, hogy ez által biztosítsanak adatokat a városfejlesztést irányítók számára.

Az Oportunidades Mexikóban indult kezdeményezés, melynek keretében a legszegényebb családok kaptak pénzügyi támogatást, hogy gyermekeiket iskolába járathassák, és egészségügyi ellátásban részesülhessenek. Ezt a kezdeményezést sikerének köszönhetően országszerte vidéki és városi területeken is magasabb szintre emelték, továbbá értékes tapasztalatként szolgált azon államok számára, amelyek követték Mexikó példáját a program bevezetésében.

Globális szinten az UNICEF és az ENSZ Emberi Települések Programja (UN-Habitat) 15 éve dolgozik együtt a Gyermekbarát Város Kezdeményezésen együttműködési programokat építve, melyekben a gyermekeket teszik a városfejlesztés legfőbb szempontjává szolgáltatásokat és védett területeket biztosítva nekik, hogy olyan biztonságos és egészséges életük legyen, amilyet valóban megérdemelnek.

„– Az urbanizáció az élet valósága, többet kell a városokba fektetnünk, és több figyelmet kell összpontosítanunk arra, hogy kiszolgáljuk a leginkább rászoruló gyermekek szükségleteit.” – nyilatkozta Lake.

A magyarországi pénzügyi szektor résztvevői között a Generali Biztosító is prioritásként kezelte a természeti katasztrófa okozta károk enyhítését, elsősorban természetesen a kárfelmérési, kárrendezési folyamatok kapcsán, másrészről pedig az árvízkárosult gyermekek üdültetésével, amelyet a külső kommunikációjában is felhasznált.

A biztosító társadalmilag fontos kérdések felkarolásában évek óta szerepet vállal, ezek között elsősorban az öngondoskodási kultúra és a kockázattudatosság hangsúlyozása, illetve a baleset-megelőzés, egészségmegőrzés és a közlekedésbiztonsági törekvések kerülnek előtérbe.

A dokumentumfelvételt Kovács Tamás készítette.

A Generali által létrehozott alapítvány, a Generali a Biztonságért Alapítvány az évek során igen sokféle, társadalmi felelősségvállalás szempontjából fontos aktivitást szervezett, a segítségnyújtás ebben az esetben sem maradt el. 2010. júniusában közel 5 millió forint értékben ajándékozott eszközöket az árvízkárok enyhítésére (generátorok, szivattyúk, csónakmotorral felszerelt csónakok, életmentő mellények). Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3 millió forint támogatásban részesült, további 2 millió forintot juttattak el Miskolc város önkormányzatának.

Az árvízkárok kapcsán azonban nem csupán az alapítványi perspektíva érvényesült. A biztosító munkatársai is gyűjtést szerveztek a károsultak javára, az összegyűlt adományokat (ruhaneműk, konyhai eszközök, játékok) pedig személyesen szállították el a felsőzsolcai lakosoknak.

A katasztrófa helyreállítási munkálatai közben a károsult családok gyermekeinek üdültetésével kapcsolatos jótékonysági kezdeményezés jó alkalom volt arra, hogy az anyagi természetű segítség mellett tevékenyen, közvetlenül az érintettek mindennapjaira hatva próbálják meg enyhíteni azt a sokkot, amit a lakosoknak javaik elvesztése, jövőjük kilátástalansága okozott.

Miután felvették a kapcsolatot az Edelényi Városi Oktatási Központtal, megszervezték azt a négy hetes üdültetési programot, melynek keretein belül alkalmanként egy-egy hétig 20 gyermeket utaztattak, láttak el és biztosítottak számukra tartalmas kikapcsolódást, hogy feledtessék az otthoni nehézségeket. A gyermekek szállásukról, a biztosító Római Parti Oktatási Központjából ellátogattak a Fővárosi Állatkertbe, a Tropicariumba, a Parlamentbe, a Csodák Palotájába, valamint a Ferihegyi Repülőtérre és Emlékparkba is.

A parlamenti látogatások alkalmával a biztosítótársaság kommunikációért felelős munkatársai megszervezték, hogy dr. Illés Zoltán és Rogán Antal fogadja és kalauzolja a gyermekeket.

Az ezek kapcsán kiadott sajtóközlemények monitorjai, illetve a sajtó képviselőinek kiküldött meghívó alapján az érdeklődés igen számottevő volt, a hírek az online és offline médiumokban egyaránt megjelentek. A nyomtatott médiában az országos (pl. Magyar Hírlap, Népszava, Blikk) és megyei napilapok (pl. Heves Megyei Hírlap, Somogyi Hírlap, Nógrád Megyei Hírlap) is cikkeztek róla, az elektronikus médiából pedig az RTL Klub[1], az ATV, a Duna TV és az Echo Tv is készített összeállítást az eseményekről. A Lánchíd Rádió készített egy interjút a témával kapcsolatban a Generali kommunikációs vezetőjével, valamint az MTI és a Független Hírügynökség is foglalkoztak az üdültetéssel.

Az online médiában is gyakori megjelenéseket generált a hír, többek között a Privátbankár.hu[2], a Tőzsdefórum.hu[3], az Üzleti Etika.hu[4], a PR Herald.hu[5] és az Observer.hu[6] oldalakon is olvashatott róla az érdeklődő.

A jótékonysági kezdeményezés elsősorban természetesen a vállalat erőforrásainak átcsoportosítását jelentette olyan cél érdekében, mellyel gyors, hatékony segítséget biztosíthatnak a társadalom egy sérült csoportjának, kifejezhetik együttérzésüket, érvényre juttathatják segítő szándékukat. Ha ezt az arculati és társadalmi megítélés szempontjából vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy a társadalmilag felelős biztosító képének erősítését, és a márkaismertség növelését is pozitívan befolyásolta ez az aktivitás.

Érdekes megvizsgálni a jótékonysági aktivitást a vállalat működésének, általa képviselt értékeknek a szempontjából, mivel alapvetően egy pénzügyi szektorban működő, a biztosítási piacon második helyen álló cég kiemelten a saját profiljával egybevágó akciókat támogat, amik elsősorban a biztonság, a felelősség és a prevenció témaköreit célozzák meg.

Azért is jó példa a társadalmi felelősségvállalás szempontjából az üdültetési kezdeményezés egy biztosító esetében, mert némileg eltér az eddig szorosan követett közlekedés-, személyi-, vagyon-, egészségbiztonsági témáktól, mégis egy igen erős gondoskodáson alapuló üzenetet közvetített a közvélemény számára. Ez az üzenet pedig segíthet enyhíteni azokat az általánosan megfogalmazódó, ügyfél-szempontú kritikákat, melyek a biztosítók profitorientáltságára, nehézkes működésére, kevésbé ügyfél-barát folyamataira vonatkoznak, hiszen ebben az esetben a Generali éppen a megbízhatóságát, felelős működését hangosította ki.