Az idillinek tűnő 1800 lelkes falu iskolájába igyekvő gyerekek előre köszönnek az idegeneknek is. Az őket kísérő szülők azt mondják, kevesen koptatják itt a padokat, mert sokan inkább a szomszédos település iskoláját választották, hiába működik újra az érpataki, mégsem hozták őket vissza. A féltucatnyi közért mindegyike vásárlókra les.

Míg várunk a polgármesterre, élettársa avat be a falu életébe, mesél például a cigányok fenyegetőzéseiről, de örömmel újságolja, hogy a legrenitensebbek is képesek javulni. A darutollas kalapban és a hagyományos érpataki viseletben (fehér bő ing, bricsesznadrág, fekete csizma, bicska, láncos óra, Nagy-Magyarország-fityegő a kulcstartón) érkező Orosz Mihály Zoltán könnyedén szájon csókolja az eddig minket szóval tartó hölgyet. Velünk kezet fog, de nem akárhogyan. Érpatakon a kézfogás is egyedi és persze mindenkinek jár: összekulcsoljuk a hüvelykujjainkat és az egész karunkat összeérintjük.

A polgármesteri ajtót Szabadságot Budaházynak feliratú matrica díszíti. Nem lepődünk meg: Orosz Mihály Zoltán több rendezvényen is dicsőítette Szálasit, a Magyar Sziget nevű hungarista rendezvény szorgos látogatója, gyakori fellépő a Jobbik rendezvényein is. A hivatalban mindenfelé árpádsávos zászlók, trianoni jelképek. Többórás sétára indulunk a faluban, méghozzá a falu első embere vezetésével. Szürreális időutazás következik a velünk élő múltba.

Első megállónk az iskola, pontosabban a hagyományőrző általános iskola, ahogy azt errefelé hívják. Negyvenkilenc gyerek jár ide, csak alsó tagozat működik, a harmadik és a negyedik osztály összevonva. Az elsősök termében rovásírásos abc lóg a falon és a Horthy-korszak „nemzeti imája”, a „Hiszek egy” háromsoros szövege. – Na, gyerekek, mit nem hozunk Érpatakra? – Szégyent! – zúg kórusban a válasz a polgármesteri kérdésre. Nyilván mindegyikőjüknek ez jutott először eszébe. Az osztály, mint minden csütörtökön, hagyományőrző lovaglásra készül a szomszédos Újfehértóra. De előtte még egy közös éneklésre gyűlnek össze az aulában a diákok: félkörben állnak, a polgármester velük szemben, mint afféle karmester. A Magyarországot és a nemzeti múltat dicsőítő népdalok után súgja, hogy jól figyeljünk, most a Szent István-himnusz következik. És tényleg. „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga!” Az egyik tanár néni papírlapról követi a szöveget. Zárásként Rajmund, a sok versszakos „Hiszek egy”-et szavalja. Jutalma nagy taps – a polgármester elégedett, büszke a tekintete.

Orosz Mihály Zoltán a gyerekek előtt

Orosz Mihály magát kísérletező típusnak tartja, saját ötlete a média által „érpataki modellnek” elnevezett rendteremtő stratégia. „Ez elsősorban a teológiai üdvrendből származik, az üdvözülés elérésnek a rendjét is magába foglalja, és ebből fakad az erkölcsi meg az általános együttélési szabályok, az illem, a Büntető törvénykönyv és az alkotmány betartása is.”’

Próbáljuk követni. Orosz Mihály a polgármesterséget eszköznek tartja, hogy felkészüljön az üdvösségre, de addig még rengeteg a teendője. Például be akarja fejezni a szegedi jogi egyetemet, a másod- és harmadév között tart. Teológiai doktor: a Sophia Perennis Egyház kétéves teológiai képzésének elvégzése után kapta neve elé a két betűt. Az atlatszo.hu szerint a polgármesternek teológiai doktorátust adó egyház székhelye Debrecenben van, míg ügyfélszolgálati irodája Érpatakon, a Napfény-major utca 1-ben, ami megegyezik a polgármester címével, aki maga az egyház alapítója is.

Szakdolgozatáról, kisdoktorijáról nincs információnk.

A szótlanul fóliasátrazó közmunkások felé sétálva sorolni kezdi a pozitív példákat: az egyik cigány család több férfi tagja is évtizedeket töltött börtönben, a gyerek mégis jó tanuló. Megtudjuk, hogy a már hosszabb ideje működő modellnek hála, sokkal több az „építő”, mint a „romboló” lakos. Ma már csak 10-15 ember tartozik a polgármester által létrehozott második kategóriába, többségük azért kapja a romboló címkét, mert a modell ellen ágálnak. Orosz Mihály állítja: hetek alatt eredményt lehet elérni, ha következetesen betartjuk a három alappillért: meggyőzés, példa, jutalmazás. S ha mindez nem vezet netán eredményre, akkor marad a szankció. A polgármester szerint az érpataki modell eredményei: „100 milliós felzárkóztatási támogatások nélkül és 20 milliós liberális szociológiai tanulmányok segítsége és az uszító liberális jogvédelem alkalmazása nélkül a megélhetési bűnözés és az etnikai feszültségek, a gettósodás felszámolása, a hátrányos helyzetű családok esetében is a gyermekveszélyeztetés megszüntetése, a tudatos családtervezés igényének felerősödése, a tetvesedés, rühesedés, a rossz higiéniai állapotok, az áramlopás felszámolása.” Orosz Mihály magát homo viatornak, azaz szellemi úton járó embernek tartja. A túldemokratizált, liberáldemokratikus közösséget nem szereti, mert ott a hozzáértő és a nem hozzáértő is egy szinten van, e helyett a funkcionálisan és hierarchikusan tagolt, központi emberrel bíró közösség lehet sikeres. „Aki nem ért hozzá, az kövesse a hozzáértő szavát, tanítvány legyen.” Aki nem érti, magára vessen.

Régen 3-400 bűncselekményt regisztráltak a községben évente, de ennél jóval több volt, csak be sem merték jelenteni, mert „féltek az emberek”, most 50-60-ra csökkent és sokkal kisebbek – folytatja Orosz Mihály. A polgármester szerint a megélhetési bűnözés például teljesen eltűnt. Az eddigi húszszázalékos munkanélküliségi átlagot javítja a közmunka- program, amely 50 embernek ad elfoglaltságot és havonta körülbelül 48 ezer forintot, heti lebontásban. A közmunkások takarítják az utcákat, és zajlik a főtér bővítésének előkészítése is, bár konkrét tervekről senki nem tud még. A Wass Albert teleház és a trianoni kereszt is közmunkaprogrammal épült meg. Cigányok, nem cigányok vegyesen dolgoznak, akad néha probléma, de „megoldják”. „Legalább társaságban vannak, a közösségi munka a lényeg elsősorban, nem gazdasági haszon” – hangzik a summázat. Az önkormányzat a romos, elhagyott telkeket próbálja megvásárolni, és azokon gazdaságokat létrehozni: burgonya, paprika, paradicsom, uborka lesz majd a gaz helyén. A német és angol nyelven folyékonyan beszélő Péter Tamás gépészmérnök fél éve dolgozik itt, egy budapesti, légkondis irodát cserélt el azért, hogy az érpataki közmunkaprogram vezetője legyen. „A polgármestert régóta ismerem, azonosulok szemléletmódjával, meg akartam tapasztalni az itteni életet, le is fogytam az egészséges életmódnak köszönhetően” – magyarázza.

A mezőőr két éve lakik a faluban, de 13 éve űzi a szakmát. Ketten őrzik a falu külterületeit, összesen 2300 hektárt. „Télen ötvenezer forint alatt volt az összkárérték, ami nagyon jó, mert régen többhektáros erdők tűntek el. Az elején megtámadtak, bírósági ügy is lett belőle, de jogtalanul egy pofon sem csattant el. És hát egy férfi nem férfi száz kiló alatt” – véli a tetovált Bakti Péter. Primőr árut nem is termeltek a kertekben, mert úgyis ellopták, meséli, de „most, hogy minden dokumentálva van, nagy a rend”.

Túránk a végéhez közeleg, némiképp eltompult aggyal igyekszünk befogadni, hogy Orosz Mihálynak a liberáldemokráciával az a baja, hogy „a többségi elv erőltetése által az ügyekhez értő kisebbség érvényesülését kiszorítják a döntésekből, az egyenlőségi elv és a véleménynyilvánítás szabadságának erőltetése révén felerősítik a média általi tömegmanipulációt a szakértelem rovására, s ezáltal lezülleszti a közösséget, anarchiát teremt, valamint az állandó haladás és fejlődés babonája által kiírtja a komplex, ősi tudást őrző hagyományokat, pedig a hagyományokból táplálkozva lehet példát mutatni.” A polgármester azt állítja: nem vallás vagy bőrszín alapján osztják ketté a lakosokat. „Ha az építők közé beáll a cigány származású, akkor partnernek kell tekinteni.” Nem lehet egykönnyen kizökkenteni mondandójából. „Az a baj, hogy számos településen az alapösszefüggéseket nem látják.” Ezért országos hálózatot akarnak létrehozni, a frontharcosok klubját, amely szövetségbe fogná a falvakat. A polgármester járja az országot, tanácsot ad, előadásokat tart.

Szürreális sétánk végén pont összefutunk a közmunkáról hazafelé baktatókkal a hivatal előtt. Nem marad el a polgármesteri parolázás, a már általunk is megtanult érpataki kézfogás. Jó ideig nem felejtjük el…

 Szölőssi Gábor tanár, a Társaság a Szabadságjogokért helyi vezetője ellen 37 pert indított a polgármester másfél év alatt. „Állítólag feljelentette már az Ügyészséget és a Közigazgatási Hivatalt is, mert azt írták, hogy egy évig nem volt polgármesteri funkciója.” A falu nem indul pályázatokon, nincs fejlesztés, csak szobrok épülnek és trianoni emlékalkotások, a közmunkásokat kamerázzák, ami a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság állásfoglalása szerint is aggályos – sorolja a falu bajait Szölőssi. Az iskola egy évig nem működött 2010/11-ben, ennek jogtalanságát az Oktatási Jogok biztosa és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium is megállapította. Sok fiatal Budapestre ment, akivel baj volt, az börtönben ül, így valóban sokkal jobb a közbiztonság, mint néhány éve, de ez, Szölőssi úgy véli, az előző rendőrkapitány érdeme, akit tavaly nyáron Újfehértóra helyeztek.

A tanár szerint az egyik mezőőr büntetett előéletű, és nincs is megfelelő képesítése a komoly presztízsű álláshoz. Ráadásul a törvény előtti egyenlőség nem valósul meg, mert a polgármester barátainak háza lehet gazos, csak azt büntetik, aki nem híve a falu első emberének. A cigány kisebbségi önkormányzatot 22 éve vezető Orgován Zoltán szerint sztálinista rendszer működik a faluban, a polgármester szélsőségesen radikális, minden szélsőséges mozgalom felvonult már Érpatakon. A lakosság húsz százaléka cigány. „Különböző jogcímekre hivatkozva nem adják oda nekik a segélyt, engem nem engednek be az óvodába és semmilyen információt nem adnak, csak a polgármester beleegyezésével.” (megjelent a Vasárnapi Hírek 2012. május 6-i számában)

Utoljára talán tíz éve mártózott meg a Balaton vizében, amikor ejtőernyővel ugrottak Almádi előtt. Nagyon jó barátja, akivel egykor együtt kezdtek vitorlázórepülni, Kandúr, mert az ejtőernyősöknél mindenkire ragadt becenév, tehát a jó Kandúr beszélte rá. Gyere, csobbanunk egyet. A szállító helikopter két, kétezer lóerőnél is erősebb hajtóművével meghajtott, csattogó, öttollú forgószárnya a huszonnyolc fokos hőség ellenére könnyedén rántotta fel az ejtőernyős csapatot a nyolcszáz méteres magasságra. Bekötött ugrás, egy perc a vizet érésig. Kiugrás után az egyre kisebb hadizöld helikoptert gyorsan eltakarta a még zöldebb körkupolás ejtőernyő, egy motorcsónak már úszott is tornacipős lábai alá. Egyenes lábakkal csusszant a Balaton vizébe. Mikor szemét kinyitotta, halakat látott maga körül, majd a mentőmellény a felszínre rántotta.

A „Megváltó ferlszáll” című regényrészlet illusztrációját Tomasz Gudzowaty készítette.

Három évvel később ő vitte Kandúr hamvait Cessnával a Duna fölé. Így szólt barátja végső kívánsága, akinek tehetetlenül nézhette végig utolsó küzdelmét betegségével és a távozását is…

A fekete gyászszalagok végébe bevarrt bajtárs még egyszer akart csobbanni, de a hirtelen befújó északnyugati szél miatt a ferencvárosi házak felett ereszkedett alá.

Talán mégis az emberek között nyerte el végső nyugalmát. De lehet, hogy ott sem nyugszik…

Sternnek ott kellett hagynia bajtársa emlékét a Balaton és valahol a Bakáts tér felett, kezét nyújtotta a hajóra felmászni segítő elnök felé, s egy köszönöm elnök úrral a fedélzetre lépett.

– Miért nem ereszkedtél le itt egy kötélhágcsón, fiam? – kérdezte az elnök.

Stern magázva válaszolt, szinte természetes volt kapcsolatukban a csendőrpertu, amely egyikőjüket sem zavarta különösebben.

– Elnök úr, a helikopter rotorszele ugyancsak helybenhagyta volna a hajóját.

– Hogy milyen igazad van, na, térj a lényegre, még rengeteg tennivalód van! No persze nekem sincs kevesebb! Most percek alatt igazából a nyakamra szakítottad országunk legfőbb bajait. Van mit megoldani! Éreztem, hogy nem vezet jóra ennek a gátlástalan homo politicus gárdának, hazudozó kormányzatnak a tevékenysége, de én csak egy államelnök vagyok megbilincselt kezekkel.

Stern belevágott a történetbe:

– Rövidre fogom, Ön úgyis megérti, noha ez sem a kezdete, sem a vége a történetnek. Az új hatalmaskodó politikai elit…

– Elit? – kérdezte az elnök –, remélem, nem sorolsz közéjük!

– Szó sincs róla, elnök úr, akkor itt sem lennék. Kulcsár, a miniszterelnök, meg a Felter és a Tamási, tudja, egy csapat még az ifjúkommunista mozgalom éléről…

– Valamennyien onnét jöttek – vágott közbe Tokaji.

– Igen, kevés a kivétel. Nos, Kulcsárék úgy döntöttek, hogy a nyolc harci repülőgépnek, a Gripeneknek igazából nincs is jelentősége a haza védelmében. Elgondolásuk szerint miután háborúban sem állunk senkivel, ha meg belekeverednénk, akkor úgyis a vesztes oldalon kell állnunk, akkor igazából nincs is jelentőségük. Ez már tradíció errefelé. A légi feladatokat pénzért, vagy éppen NATO megbízásként a szomszéd légierők is végre tudják hajtani. Csak a román és a lengyel légierő több mint kétszáz harci repülőgépet jelent… A románokhoz igazából nem fordulnának, de a lengyeleknek ott van az ötven vadonatúj F-16-os, Jastrząb, ahogy ők hívják. Az ő pilótáik is beszélnek angolul, s hogy mi van a gép oldalára festve, az már teljesen mindegy… Szürke az egyik is, a másik is. Légifölény szürke. Egy vagy két tónusával a matt szürkének. A gépek hivatalos eladását az ismert játékszabályok miatt nem lehetett volna áttolni a parlamenten, meg egyébként is értelmetlen lett volna.

Az elnök felemelte a kezét, mintha szót kérne, de Stern annyira biztos a kérdést illetően, megállás nélkül folytatja… Mindketten tisztában voltak vele, hogy az idő markába, a történések szorításába kerültek.

– Hogy mindezt honnan tudom, hosszú história. De az biztos, hogy első kézből, egy régi repülő bajtársamtól. Tehát a történet, ami nemrég indult el, és most, jelen időben is pereg. Az eredeti terv szerint – a hatalmi hármas: Kulcsár, Tamási, Felter és üzleti partnereik elgondolása alapján – a kecskeméti légibázisra a NATO békepartnerség jegyében albán pilóták és műszakiak érkeztek egy albán felségjelű szállítógépen, egy öreg szovjet Li-2-esen szakmai látogatásra. Tudja, elnök úr, ez a gép az oroszoknál épült Dakota. A látogatás alatt – amelyet titokban tartottak – kipróbálták a Gripeneket, repültek a kétülésesekkel, magyar pilótákkal együtt. A látogatás harmadik napján, azaz ma délelőtt egyszerűen ellopták, ellopatták volna a nyolc harci és a két kétüléses Gripent. No, nem az albán repülőtisztekkel, hanem a helyettük érkező, a terroristák által felbérelt, mindenre elszánt zsoldos pilótákkal! A gépekért harminc millió eurót dugtak, dugnak Kulcsárnak és két társának a zsebébe. Nem gépenként, hanem összesen!

Az elnök, ezüstfehér hajsörényét vakargatva, hitetlenkedve rázta a fejét:

– Elképesztő! Folytasd!

– A szerződés másolata természetesen nálam van, a helikopterben. A gépek eltűnése után a kormányzat egyszerűen titkos terrorista akciónak akarta elfogadtatni a géplopást. A Gripenek fél órával ezelőtt valóban és illegálisan felszálltak, elhagyták a magyar légteret. De… de nem Kulcsárék elgondolása szerint, hanem a mi terveink alapján. Nem a zsoldos pilóták repítették el a gépeket, hanem megállapodásunk szerint dél-afrikaiak. És csak megőrzésre, ameddig itt helyreállnak a dolgok, és konszolidáció után visszatérhetnek.

– Dél-afrikai pilóták? Várj egy pillanatot – az elnök eltűnt a kabinban, s egy frissen kinyitott borosüveggel és két hasas borospohárral tért vissza.  – 2007-es Merlot a Mátra déli, dél-nyugati lejtőjéről, a Hadobás pince barrique hordójában érlelődött. Tudod, a bor táplálja a reményt. Úgy emlékszem, hogy Arisztotelész mondhatta…

Alex nem kerülhette el, hogy bele ne kóstoljon az érett gyümölcsök, de még inkább a virágok illatával teli pohárba, s megigyon néhány kortyot a selymesen sűrű, mélyrubin színű száraz borból. Majd folytatta…

A nemzetközi szabályok és ajánlások, így az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye is két fontos szabályt rögzít a büntetőjogi felelősségrevonással kapcsolatban. Az egyik, hogy minden 18 évesnél fiatalabb személy speciális elbánásban kell, hogy részesüljön – mert gyermeknek számít. A másik pedig, hogy a büntetőjogi felelősségrevonás célja a segítés, a nevelés, a társadalomba való beilleszkedés támogatása és ezért nem a szabadságkorlátozással járó büntetések elsődlegesek – sőt, azokat csak végső esetben és a lehető legrövidebb ideig lehet alkalmazni – hanem az elterelő, a közösség előtt felelősségvállalást jelentő, helyreállító szemléletű szankciók.

–     Szükséges, hogy az, akinek bűnösségét kimondjuk, tudja és értse, hogy amit elkövetett az nem helyes?

A büntetőjogi felelősségrevonás akkor lehetséges, ha az elkövető vagy szándékosan, vagy gondatlanul követte el a cselekményt. Alapvető tehát, hogy akit bíróság elé állítunk, az fel tudja fogni, hogy miért is áll ott, értse hogy miért gondolják a többiek (felnőttek) azt, hogy ez nem helyes és tanuljon abból a visszajelzésből amit kap. Bár könnyű lenne azt mondani, hogy minden büntetés erkölcsi tanítás is egyben, igen gyakran ez a felnőtteknél sem működik: nehéz péládul egy adócsalónak a társadalom felé irányuló megvetéséről beszélni, ha úgy tudjuk, hogy igen sokan követnek el csalást az adóbevalláskor. Egy gyerektől sem várhatunk el többet, mint egy felnőttől  – sőt ha a gyermek első alkalommal egy bíró szájából fog hallani a társadalmi szabályokról, amiket megszegett – okkal feltételezhetjük, sem az eljárás, sem az ítélet nem fog döntő befolyást gyakorolni a gyerekre. Ezért fontos hangsúlyozni, a gyermekekre irányuló büntetőpolitika alapköve a megelőzés és hogy nem képzelhető el hatékony büntető igazságszolgáltatás gyermekvédelem, szociális gondoskodás, családsegítés, a gyermekjogok érvényesítése nélkül.

Az illusztráció Peter Heninz Junge felvétele (1981)

–     Az életkor önmagában elegendő ahhoz, hogy meghatározzuk ki elég érett arra, hogy felelősségre vonjuk azért, amit elkövetett?

Számos dologtól függ, hogy valaki ki mennyire érett. Egy dolog biztos: önmagában a születésnapi torta elfogyasztása nem növeli senkinél a belátási képességet, a felelősségérzetet és az erkölcsi tudást. Ebből a szempontból akár mindegy is lehetne, hogy 12 vagy 14 a büntethetőségi korhatár. De! Az érettség függ attól, hogy mennyire tudjuk kordában tartani a dühünket, a csalódottságunkat, hogyan hozzuk meg a döntéseinket és mennyire vagyunk önállóak vagy hallgatunk másokra (mások befolyására) a döntéshozatalban. De ide tartozik még sok-sok esemény is, ami életünket befolyásolta, így például hogy éltünk-e intézetben hosszabb ideig, megkaptunk-e kisgyermekként minden figyelmet és törődést, amire szükségünk volt, bántalmaztak-e vagy elhagytak-e minket.

–     Egyáltalán mi a célja a büntetőjogi eljárásnak? Megértetni a gyerekkel mi helyes és mi nem? Erkölcsi leckét adni? Megvédeni az ártatlanokat?

A büntetőeljárás célja nem lehet a bűnösség kimondása, mert az megbélyegző és ezzel olyan helyzetbe hozza a gyermeket, ami megnehezíti a társadalmi helyzetét. Ezért is fogalmaz úgy a büntető törvénykönyvünk, hogy a cél (a bűnmegelőzésen túl, ami általában célja a büntetésnek) a társadalmi reintegráció és a nevelés.

A büntetőeljárás eredményeként nem lehet olyan szankciót alkalmazni, ami ellehetetleníti a gyermek tanulását, elszakítja kortársaitól, hátrányban hozza a munkaerőpiacon és így élethossziglan nehezített, kiszolgáltatott helyzetet eredményez.

Nem tekinthetem egyszemélyben felelősnek a gyereket egy olyan helyzetért, ami mögött sok felelős személy, rendszer fellelhető:

–       ha bántalmazták, de nem kapott segítséget,

–       ha családja tartósan küzd a fennmaradásért és a társadalomban maradásért de esélyük sincs megélhetésüket munkaviszonyból biztosítani,

–       ha kudarcos volt az iskolai teljesítménye, de nem figyeltek oda rá, hanem elkönyvelték butának,

–       ha a családjában nem kapott kellő figyelmet vagy nem ismerik el olyannak amilyen és ezért keresett magának egy bandát, ahol elfogadták.

–

Megannyi tipikus élethelyzet a bűnelkövetésre – megannyi történet, ami azt támasztja alá, a jog és a büntetés alkalmatlan eszköz arra, hogy a gyereknek a megfelelő üzenetet eljuttassuk. Felelősségvállalásra, jóvátételre és megbékélésre van szükség. Egymás és a jog tiszteletére. Ez a jövő. Nem pedig a szürke hamukereszt a homlokon és a szobafogság.

Annak láttam Rakacát nyolc éve is, amikor idejöttem riportozni. Mert hívtak a romák: baj van „alkotmányos jogaik sérülnek”: nem lehet időközi kisebbségi önkormányzati választást tartani, hol itt a demokrácia? És valóban: éhségsztrájkoltunk, majd ettünk, de sztrájkoltunk… jött is a média, majd ment, egy kicsit idesütött az ország napja. De aztán elmentünk, és csak én álmodoztam arról, hogy visszajövök, itt maradok, és szedem a gombát az itt élő romákkal, írom a verseimet a domboldalon ülve, és ha arra jár egy tündér, csak legyintek: hisz ismerem.

Akkor ideláttam a megoldást is: az emberek, a romák, arról beszéltek, hogy megcsókolnák még a földet is, ha idejönne egy roma énekes, vagy együttes. Mert ide senki nem jön. Se Pestről, sehonnan. Itt nincs kocsma, itt nincs bál, itt nincs térerő, az internet meg mi a bánat lehet?

Hát gondoltam, jöjjön a kultúra, majd hozom én, hisz ki ne akarna ilyen tiszta, őszinte közönséget. De előbb megjártam a hadak útját magam is. Elmentem az Óperenciás-tengeren is túlra, hogy ott maradok… Sétáltam a Broadway-n, és közben a szemem mögött ott volt a kép a rakacai legelőről, ahová megálmodtam a nagyszínpadot. Ahol majd énekelnek, táncolnak, verset mondanak, szavalnak az egész világról a romák. Idejönnek, szórakoztatni nem csak ezt a 800 fős kisfalut, hanem egész Cserehátot. Ha már kiloptak alóluk mindent, életet, és lehetőségeket, akkor kapjanak legalább valamit belőle vissza.

Hát visszajöttem az Óperenciás tengeren túlról, és magam is művészféle lettem, csak, hogy idejöhessek, címmel a nevem után: ösztöndíjas íróként, aki könyvet ír a rakacai romákról. És kiderült: Már van telefon, már tudják, mi a net, de még nem nagyon használják, mert kenyérre sem telik, nem hogy gépekre.

100 százalékos a munkanélküliség, és ezen a roma polgármester (akivel korábban együtt éhségsztrájkoltam) sem változtathat. Hisz nem győzi fizetni a 20 évnyi – az előző vezetésnek alatt felhalmozott –, tartozást, amit persze, hogy a nem roma vezetés ért el…

Megérkeztem, örültem egy napot. Másnap inkasszózták a település számláját… pedig Béla, a polgármester előző nap még bizakodó volt: már 40 milliót lefaragott a tartozásból, köszöni, jól van a falu, csak kéne már egy falunap, amikor végre szórakozhatnának is az emberek…

Másnaptól káosz lett Tündérországban: kiabálás, sírás, rívás, elvitte a vízművek még azt a pénzt is, amit a falunapra adományként adott. De vitte a bérpótló támogatást is, meg a közmunkások, pedagógusok bérét, a gyerekek napközis ebédjének árát…

Nem szóltam, nem mentem… hisz nem okoskodni jöttem… aztán amikor már lincshangulat volt (mert persze, hogy mindenért a jelenlegi polgármestert okolták, akkor mondtam: ha akarják, segítek… Szereztem magamnak netet, és el kezdtem azt, ami elől már menekülnék: kampányolni, pörögni, forogni, udvarolni, beszólni, politizálni, kérni, és köpködni… csak, hogy valami legyen már itt, ahol látom a temetőt is, ahol majd, ha eljön az ideje, nyugodni akarok.

Talán majd lesz is segítség, bár a megadott számlaszámra csak 1500 forint érkezett… az is stabilan egy hete árválkodik a számlán. 800 ember élete ennyit ér.

Mérgemben szóltam. Legyen hát legalább zene, tánc, és vigasság, mert a tündéreknek még mindig nem muzsikál senki. Mert messze van onnan, ahol tüntetnek, ahol síppal, dobbal, nádi hegedűvel a soha nem látott tündéreim életével példálóznak.

Kértem tehát, sokak előtt: segítsenek, ha művészek, jöjjenek a szavamra ide, a hegyek közé, a szépséges kis faluba, hozzák már azt a fránya kultúrát mások is! Nem mondom, hogy nem akadt jelentkező…. nem mondom, hogy nem kínáltak külföldről festményt, hogy árverezzük. Nem mondom, mert akkor hazudnék.

De hogy mondjam el itt a polgármesternek, hogy úgy tűnik, én sem érdeklek senkiket igazán, én is csak Pesten voltam valaki, meg művész, akinek azt ígérték: jönnek utánam, csak hívjam őket…

Hogy mondjam el, hogy még a megyéből sem jelentkeztek… Hisz ingyen kéne muzsikálni a romáknak is, a cigányok előtt… Még nem tudom… csak azt, hogy ha már erre pályáztam, akkor majd megírom: Tündérországba nem jön ingyen senki, még akkor sem, ha lassan a falu apraja-nagyja éhen halván a temetésére hívna zenészeket.

„… a század bűzös vad csomókban áll. Fölöttünk fú a förtelmes halál.”
Radnóti Miklós: „3. Razglednica”
(Mohács, 1944. október 24.)

Radnóti Miklós versének részlete néhány szóban megdermeszti az olvasót. Ő is egyike volt a holokauszt magyar zsidó áldozatainak. Verseiben többször ír a borzalmakról, melyek később az utókor számára is megmaradtak.  A magyar diákok többsége, ha más nem tanórák keretében találkozott már a tragédiát leíró versekkel, beszámolókkal. Oktatási intézmény válogatja, ki milyen módszerrel kívánja bemutatni a diákoknak, azt a példátlan történelmi tényt melyről a legkevésbé sem lehet objektíven beszámolni. A Holokauszt emlékközpont által rendezett vándorkiállítás, mely Falak, jelek, sorsok – Magyar zsidók deportálása Auschwitzba címmel, 2012. május 14-én 14 órakor nyitotta meg kapuit. A tárlat Magyarországon történő tömeges deportálás és népirtás módszerességére és tudatosságára kívánja felhívni a diákok figyelmét.

1944 tavaszán és nyarán többszázezer magyar vidéki zsidót deportáltak az addig ismeretlen lengyel kisvárosba Auschwitz – Birkenauba. Európában példátlan gyorsasággal, és módszerességgel, az állam tudtával és támogatásával zajlott a tömeges és embertelen vagonírozás. Egyszerre több száz embert zsúfoltak marhavagonokba, és szállították őket –embertelen körülmények között – haláltáborokba, vagy munkatáborokba. A fémmel borított vagonok meglehetősen felforrósodtak, és a zsúfoltság, valamint a vízhiány következtében már az úton többen életüket vesztették. Munkaszolgálatra azonban csak az életerős felnőtt férfiak voltak alkalmasak. Ezért a vonaton utazók nagy részét az érkezésük után néhány órával gázkamrába zárva meggyilkolták. Ők gyerekek, idősek, nők és beteg emberek voltak.

A deportálás gyorsasága, és precízsége gondos előkészületeket követelt, mely m ár korábban megkezdődött a kiválasztással és a megbélyegzéssel, mely egy hatalmas sárga csillagot tűzött minden zsidó származású magyar ember mellkasára. Ezt követte, a teljes ellehetetlenítés. A zsidókat kitiltották, és megvetették, sőt azokat a keresztényeket is büntették, akik bármilyen módon érintkeztek zsidókkal. A kereskedők boltjait bezárták, és vagyonukat, értékeiket elkobozták.

A haláltáborokba átélt szenvedést, és az ezt megelőző kirekesztést nem lehet és nem is szabad objektíven szemlélni. Véleménye mindenkinek van róla. A diákok egyfelől az iskolában tanultak, másfelől az otthoni erkölcsök alapján ismerkednek meg a történelmi eseményekkel. Ez a kiállítás a történelemkönyvekkel ellentétben, némi interaktivitással mutat be sorsokat, tényeket és történeteket, melyeket személyes elbeszélések, és fényképek formájában tényszerűen, túlzások nélkül szemléltet. Közös megélést, tudatszerzést, és önálló tanulást, véleménynyilvánítást engedélyez a diákoknak, hogy önállóan tudják megítélni, és átélni a XX. század emberiségének, magyarságának legmélyebb katasztrófáját.

A vándorkiállítás az eredeti helyszínén – a Holokauszt Emlékközpontban (1094 Budapest, Páva utca 39.) 2012. szeptember 2-ig tekinthető meg, később az országot bejárva, számos városban és oktatási intézményben megtekinthető lesz.

A hamarosan Varsóba érkező első, a légitársaság tulajdonosának, a lengyel államnak közel 200 millió dollárba kerülő Dreamlinert még hét repülőgép követi.

A LOT ezzel a típussal fogja repülni naponta közvetlenül a Varsó – Chicago, majd más nagy távolságú desztinációkat.

Az Álomrepülőgép ötven százalékban kompozit anyagokból, szénszálakkal megerősített polimerekből készül. Ezek könnyebbek, tartósabbak a hagyományos alumínium ötvözeteknél. Kompozit anyagokat már korábban is használták a repülőgép építésben, kisrepülőgépek készülnek ilyen kompozit anyagokból, a katonai repülőgépeken is egyre nagyobb mennyiségben megtalálhatók. Utasszállító gépeknél is felhasználták, de kisebb mennyiségben és nem teherviselő részeken. A B787 esetében az új anyagok elsősorban a gép törzs és a szárnyszerkezetekben lettek felhasználva.

A Dreamliner belső terének kialakítása is az újdonságok jegyeit viseli magán. A gép törzse szélesebb a hasonló kategóriájú gépeknél, az ülések közötti lábtér és maguk az ülések is nagyobbak. Az utasoknak szinte egy osztállyal emelkedik a komfortszintjük.

Fedélzetén a belső nyomás és páratartalom magasabb, mint a többi utasszállító repülőgépen. 1800 méteres tengerszint feletti nyomást tartanak, ami 600 méterrel alacsonyabb a más repülőgépek fedélzeti nyomásértékénél. Ez az utasok számára várhatóan kevesebb fejfájással, szárazság, fáradság-érzettel jár.

Az ablakok lényegesen nagyobbak, amelyek jelzik a műanyag törzs nagyobb szilárdságát, biztonságát. Az utasok és az utaskísérők által állítható sötétítő berendezéssel szerelték fel az ablakokat, nincs szükség műanyag napellenzőkre.

A Dreamliner a fajlagosan kisebb önsúlya és az aerodinamikai kialakítása miatt 20 százalékkal gazdaságosabban üzemeltethető, mint a többi, hasonló méretű repülőgép. Ez komoly költségmegtakarítást jelent, a gép hatótávolsága lényegesen megnő.

A B787-es pilótafülkéje abszulut pilótabarát. A harci repülőgépeken megszokott Head-Up Display (HUD) is a felszerelések közzé tartozik. A szélvédőre vetíti a pilóta számára legfontosabb paramétereket, így a repülőgép vezető akár egymaga is végre tudja hajtani a fel és leszállást, nem kell a másik pilótának diktálnia az értékeket.

S, hogy ez a repülőgép megvalósulhatott, ezt a Boeing mérnökei, dolgozói egy forradalmian progresszív innovációs folyamattal tudták elérni. Az újítások egymást követték, s a gyártási folyamatot folyamatosan korrigálni kellett, hogy végül, késéssel is, de elkezdhessen a sorozatgyártás. Nagyon sok Dreamlinert kell eladniuk, hogy a fejlesztés megtérüljön, de a 787-es rendelésállománya már 800 repülőgép körül tart.

http://youtu.be/QefahsmfH8Q

A bemutató helyszíne az Allée átriuma. Ez egy elkerített részt takar a földszint közepén. Az átriumba csak regisztrált vendégek léphetnek be, ám ez nem tartja vissza az érdeklődőket, akik az első, illetve második emeleten gyűlnek össze. Ahogy közeledünk az este 9 órához, a kezdés tervezett időpontjához, úgy telnek meg zsúfolásig a helyek. Meleg van, a közönség meghitt félhomályban várakozik a modellekre. Körbenézek: a vendégek nagy része pezsgős poharat szorongat. Van egy kis csúszás, 30 perc késés után végre elhalkul a zene és megjelenik Görög Zita, az est házi asszonya. Az alkalomhoz illően a TÓTHBORI egyik ruhakölteményét viseli, egy gyönyörűséges, egyenes szabású, rózsaszín ruhát. Illik hozzá, nagyon szép benne.

Miután a Hyundai az est támogatója, Zita felkéri Kovács Pált, a cég marketing és pr vezetőjét, hogy mondjon pár szót. Nekem a beszédéből leginkább az a szókapcsolat maradt meg, hogy „progresszív formaterv”, ami közös pont az autók és a divat világában.

Ezután kezdődik a show: a Van Graaf legfrissebb outfitjeivel indítanak. Kellemesen meglepődök: az a sztereotípia élt bennem, hogy az egy-egy divatbemutató alkalmával bemutatott ruhák hétköznapi nők számára túlságosan extrémek, ezért a való életben hordhatatlanok. Ám ez itt nincs így, a ruhák viszonylag egyszerűek, csinosak, viselhetők, könnyen el tudnám őket képzelni egy kellemes nyári napon a belváros forgatagában.

A divatbemutató első felvonását követi egy zenei produkció, ahol is a szervezők kénytelenek élni a programváltoztatás jogával. Görög Zita szabadkozik: bár Fábián Julit és Zoohackert ígérték, de ők, minden más mostanában lévő fellépésükkel egyetemben – hangzik a magyarázat, lemondták a mai estét. Helyette a 2010-es X-faktor második helyezettje, Takács Nikolas lép színpadra. Nikolas próbálja lelkesíteni és bevonni a közönséget – nem sok sikerrel. „ A zene kísér majd az úton” című saját szerzeményével kapcsolatban elmondja, hogy biztos benne, hogy mi, a közönség jól ismerjük a dalt (érvelése szerint, mert a Viva tv sokat játszotta). A valóságban arra a kérdésre, hogy ki hallotta már, körülbelül két, bátortalan kéz emelkedik óvatosan a levegőbe. Ez még nem szegi a kedvét, de az már sokkal inkább, hogy ezután sem énekel vele a közönség. A nézők közül csak Görög Zitát látom néha empatikusan tátogni a szöveget. Nikolas utána meg is jegyez valami olyasmit, hogy azt gondolta a templomban nehéz megénekeltetni az embereket, pedig itt az Allée divatshow-n is az. Rátér még egy saját szerzeményre, majd zárásként valamelyik régi középszerű világslágerre. A produkciót Zita méltatja, pontosabban úgy fogalmaz, hogy „legalábbis én élveztem”.

Elérkezünk a show második, immáron utolsó felvonásához, a TÓTHBORI tavaszi és nyári kollekciójának premierjéhez. A kollekció jó pár eleme nagyon hasonlít a Van Graafénál látottakhoz, mégis érezhetően extravagánsabbra sikerült. Ugyanakkor a ruhák többsége szintén hordható a hétköznapokban. A kedvenc darabjaim az estélyik közül kerültek ki, akadt néhány igazán különleges.

Végül az est a Hyundai nyereményjátékának sorsolásával zárul, majd a vendégek átözönlenek a pezsgőbárba a szíves invitálás után.

Összességében az este mérlege pozitív. Bár a rendezvény a hipotetikus celebdömping helyett inkább csak nyomokban tartalmazott hírességeket (legalábbis a sötétben csak párat tudtam kiszúrni, pl. Hajas Lászlót, aki a modellek frizurájáért felelt), a lényeg, a divatbemutató jól sikerült. Amit mégis hiányoltam, az az, hogy egyik divatház tervezőit sem láthattuk a színpadon. Valahogy természetes lett volna számomra, hogy a show végén felhívják a tervezőket a kifutóra és elismerésként megtapsoljuk őket. Talán majd jövőre…

A tavaszi nagytakarításnál felszínre bukkanó lomok közül nem minden szemét. A Szegedi Ifjúsági Napok pályázatot hirdet a csonka körzők, alumínium tálcák és gyerekkori lendkerekes kisautók újraélesztésére. A március elsején indult „ReRobot Race” során az újrahasznosított alapanyagokból épülő robotokról blogolnak is. Az aktív építők fesztiválbelépőt kapnak, gépeik a SZIN-en küzdenek meg a végső győzelemért, ahol a zöld nem csak egy elvont fogalom, hanem életforma, közösség és kreatív alkotófolyamat is.

A tavasz, ha néha még meg is zavarja egy-egy hirtelen jött hóesés, megérkezett. Ez a nagytakarítás és a lomtalanítás ideje. Sokan vannak, akik nem tudják, mihez kezdjenek a pakolás során felszínre bukkant száz éves bádog olvasólámpával és a pincében porosodó régi biciklicsengővel, de nincs szívük kidobni őket. Vannak, akik gyűjtötték a kiszuperált számológépekről a kis napelemeket, és nem tudják, mihez kezdjenek ezekkel.  Nem a szeméthegy növekszik, ha ezeket kreatívan, viccesen újrahasznosítjuk: épüljön belőlük ReRobot! Az építők jutalma belépés a SZIN-re, és a döntőbe.

DOKUMENTÁLT ÉPÍTÉS

Az előkészületeket, a robotokhoz szükséges elemek, alkatrészek összegyűjtését, bemutatását és az építés folyamatának vicces, megdöbbentő és tanulságos pillanatait a fesztiválbelépőkért hajtó építőbrigádok a SZIN-blogon osztják meg egymással: ide kerülnek a készülő ReRobotok képei, az első robotlépések videós dokumentációi és a csapatok beszámolói. Az építés nem elszigetelt műhelyekben zajlik, a versenyzők egymás sikereiből meríthetnek erőt, együtt nevethetnek munka közben, és tanulhatnak is egymás hibáiból, miközben közösen szerkesztik ReRobot Racea blogot a szervezőkkel.

Március 1-től május 31-ig épülnek a ReRobotok, amelyek lehetnek felhúzhatók, napelemesek, távirányítósak, műholdvezéreltek, a lényeg, hogy újrafelhasznált anyagokból, kiszuperált kütyükből, háztartási hulladékokból készüljenek, és működőképesek legyenek. Egy csapat akár több ReRobotot is építhet. A zsűri a blogra érkező beszámolók alapján figyeli az alkotóelemek transzformálódását, június elején pedig dönt arról, hogy melyik az a 20 csapat, aki összemérheti a tudását.

A legjobbnak ítélt ReRobotokat a csapatok augusztus végén, a Tisza-parton eresztik majd össze. A gépek két kategóriában, gyorsasági és ügyességi pályán versenyeznek majd a SZIN Zöldplaccon. A legjobban teljesítő három-három ReRobot építői értékes nyereményeket kapnak. Hogy mik legyenek ezek, azt maguk az építőbrigádok segíthetnek eldönteni, a SZIN ReRobot Race blogon. A pályázat részletei a SZIN Facebook-oldalán olvashatók.

A KEDVENC SZIN-ÜNK

A napfény városának fesztiválja igazi nyüzsgő, mediterrán nyárzáró, ahol a megjelenés kötelező minden szegedinek, akinek valaha is köze volt Szegedhez, aki a zöld gondolat híve, és annak is, akit egyszerűen csak vonz a mediterrán életérzés és persze a zene. A SZIN helyszínét, az Újszegedi Partfürdőt egy híd köti össze Szeged belvárosával, így az ország egyik legpezsgőbb kulturális és szellemi központja alig 10 perces sétára van a fesztiválterülettől. E négy nap alatt a dél-alföldi nagyváros kulturális központjává az Újszegedi Partfürdő lép elő. De a „SZIN beachen” nem csupán a zenében és a kulturális pezsgésben oldódhatnak fel a SZINesek, itt a dél-magyarországi szépség is tuningol. A délutáni, koraesti koncerteket sörrel vagy fröccsel a kézben, medenceparton lábat lógatva hallgatni, és közben a zenére lubickoló fürdőruhás csajokban vagy pasikban gyönyörködni, a SZIN-hangulat alapja.

A szegedi fesztivál története 1968-ig nyúlik vissza, a fesztiválozók már akkor tudták, milyen különleges hangulatot kínál a Tisza-parti strandolás és a zene elegye. Némi szünet után 2003-ban indult el újra: azóta műfajtól függetlenül minden hazai és határontúli muzsikus, illetve minden zeneimádó nyárvégi zarándokhelyévé vált. A gondos odafigyeléssel összeállított zenei programnak köszönhetően az elmúlt években többek között a Cure, Kelis, a Kosheen, Diana King, az Apollo 440, az Alphaville és The Tarantinos is megfordult a négynapos fesztiválon.

A minőségi zene mellett a szervezők a fenntarthatóság és a környezetvédelem elkötelezettje is, aminek bizonyítéka az elnyert Greener Festival Award és a Zöld Fesztivál Díj is. A 2011-ben debütált SZIN Dizájnparton a zöld eszmék és a dizájn házasításának lehetnek tanúi, sőt segítői a SZINezők. Az öko itt nem csak szemlélet, de szórakoztat is.

További Információk:

www.facebook.com/szin.szeged

Idén minden eddiginél hosszabb és ütősebb lesz az ország – és talán az egész kontinens – egyik legjobb és legegyedibb hangulatú elektrozenei fesztiválja, a július 12. és 15. között megrendezésre kerülő Y generációs találka, melyet leginkább a függőágyak, a többnapos lazulás, a tűző napsütés, a meleg tóban hideg sörrel vagy koktélokkal kezükben bulizó huszon- és harmincévesek tömkelege, valamint a non-stop szórakozás jellemez. A Sziget hagyományait követve a Soundon is lesz 0. nap, szerdán ugyanis rendhagyó módon Ákos nagykoncertjével lehet ráhongolódni a hétvégi zúzdára, hogy aztán a nyitónapon rögtön a kortárs német e-zene és klubélet ismert arca, a kisebbik Kalkbrenner (Fritz), a világhírű Pendulum zenekar szívének és lelkének félelmetes energiákat felszabadító és hangládagyilkos electro house projektje, a Knife Party, vagy éppen a még mindig csak 21 éves, de már most a jelenlegi partyzós zene egyik legmenőbb előadója, a svéd Avicii segítségével csaphassunk a lecsó közepébe.

Júliusban péntek 13. biztosan nem hoz balszerencsét azoknak, akik ott lesznek Zamárdiban, hiszen a napot többek között a világ egyik vezető trance DJ-je, Gareth Emery, a német techno-isten Svan Väth, a slágergyáros dance-punk zenekar, a Gossip, valamint a Balatonpartra szinte hazajáró David Guetta dobja majd fel.

A szombati húzónevek közé a legnagyobb jövő elé néző grime és electro hop előadó, Tinie Tempah, az acid és a progresszív house nagyágyúja, a brit elektronikus zene egyik legmarkánsabb előadója, Sasha, az európai elektrozenei kultúra legaktuálisabb és legfelkapottabb DJ-producere, Paul Kalkbrenner, valamint a brit techno zene keresztapája, az acid house mozgalom veteránja, a három deckes varázsló, valamint minden idők egyik legtechnikásabb DJ-je, Carl Cox tartozik.

A zárónapot is várhatóan inkább nevezhetjük egy ütősen és ügyesen megkomponált katarzisnak, semmint egy punnyadt vasárnapi sziesztának: ott lesz a Swedish House Maffia egyharmada, a több tízezer ember szórakoztatására és órákon át tartó mozgatására specializálódott elektronikus zenész Axwell, aztán a londoni Shy FX, aki a kilencvenes években ragga és jungle indulóival írta be nevét örökre az elektronika történetébe, a szintén brit Example, aki elsősorban az elektronika felől közelít a hip-hophoz, maga mellé állítva a house-fanokat, a dubstep populárisabb oldaláért rajongó fiatalokat, és a Calvin Harris-en szocializálódott hallgatókat.

A nap csúcspontja azonban egyértelműen minden idők legkarizmatikusabb és legtitokzatosabb alternatív popsztárja, az időtlen pop-, film-, és divatikon, Björk.

Kell ennél több? Ez ütős lesz!

Villámkutatás néven új online piackutatási szolgáltatást vezetett be a KutatóCentrum: a két kérdésből álló felmérés eredményei az adatfelvételtől számítva akár 2 munkanapon belül rendelkezésre állnak, általánosíthatók az internetezőkre vagy témától függően akár a teljes lakosságra is.

A megoldást hatékonyan alkalmazhatják többek között a kommunikációs szakemberek, akik számára a gyorsaság jelentheti a legfőbb előnyt: az aktuális témák kapcsán is rendkívül rövid idő alatt érhetnek el piaci információkat.

Barcza Enikő, a KutatóCentrum vezetője

„– Több ügynökségi- és médiapartnerünk kérésére végeztünk már hasonló gyorsfelméréseket, és az eredmények nagyon meggyőzőek: a tapasztalatok szerint egy kutatási adatokkal megtámogatott kommunikációs anyag akár háromszoros megjelenésszámot is eredményezhet – nyilatkozta Barcza Enikő, a KutatóCentrum vezetője. – Tulajdonképpen ezek a sikeres projektek hívták életre az új termékünket.”

Az omnibuszkutatásokat is kiválthatja

A szolgáltatás elsősorban olyan cégeknek lett kifejlesztve, amelyek eddig nem tudták kiaknázni a piackutatás előnyeit a nagy időigény, vagy a magas költségek miatt. Emellett a nagyvállalatok esetében is gyakran előfordul, hogy éppen nincs idő vagy lehetőség egy omnibuszkutatásban való részvételre. Az ilyen esetekben remekül használható az új megoldás: a Villámkutatás keretein belül költséghatékony módon, de önállóan is kutathatják az őket érdeklő kérdéseket.

A módszert elsősorban kommunikációs és pr-célú kutatásokra alakította ki a KutatóCentrum, de alkalmazható attitűdök, motivációk és vélemények feltárására, célcsoport meghatározására is. A válaszok a kitöltők demográfiai jellemzőivel együtt kerülnek elemzésre, ennek köszönhetően lehetőség nyílik az adatok nem, korcsoportok, végzettség, településtípus és régió szerinti vizsgálatára is.