keresés az oldalon:
2010. szeptember 06., hétfő  
a nap embere 

UNGVÁRI TAMÁS PORTRÉ

„Átrendezem az életemet”

A művelődéstörténész, író a Kaliforniai Állami Egyetem tanára, műfordító, irodalomtörténész, kritikus Budapesten született, 1930. szeptember 25-én. Az ELTE angol-magyar szakán végzett 1952-ben. A Csillag rovatvezetője lett, 1957-től aspiráns. 1959-től a Magyar Nemzet szerződéses munkatársa. 1960-tól fordító, dramaturg, majd a Budapester Rundschau szerkesztője. 1970-től a Magyar Színházi Intézet főmunkatársa, 1975-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, 1980-81-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense, 1982-től tanára. Több külföldi egyetem vendégprofesszora. Az irodalomtudomány kandidátusa (1968), doktora (1989). Ülünk egy budai kávézó Holt-tengert idéző, napszítta, archaikus teraszán a város felett. A hosszú idő után hazatért Ungvári Tamás esszékötete a legutóbbi Könyvhéten jelent meg. Kávé, túrósbatyu és csapvíz mellett beszélgetünk a szikrázó napsütésben nem csak a könyvről.


– Évek óta ritkán láttuk itthon. Amerikában tanít?
– Nyolc esztendőt töltöttem egyhuzamban az Amerikai Egyesült Államokban. A Kaliforniai Állami Egyetemen, Los Angelesben tanítottam.

– Itthon mindig ezen a környéken lakott?
– Először odaköltöztünk Csoóri Sándor mellé az Alkotás utcába. Szép, kétszintes lakás volt. Azután Görgey Gáborral ikerházat építettünk a Kondorkert utcában, a Disznó-rét előtt. De tényleg, oda jöttek ki a vaddisznók. Amikor eszeveszettül kezdett beépülni a környék, arrébb költöztünk.

– Család?
– Harmincegy éve vagyok házas. A házasság egy szövetség. Megesküdtem, hogy soha nem fogok elválni. Két fiam van: ez egyik 32, a másik 22 éves. Az ember a gyerekeinek is hűséget fogad.

– Mostanában érkeztek meg?
– Nemrég jöttünk haza, a holmink egy része még a vámhivatalban van. Alig pakoltunk ki máris zajlanak az események. Most jelent meg a könyvem a Könyvhéten.

– Mi a címe?
– „A bűnbeesés után”. A két világháború közötti európai szellemi mozgalmak történetét dolgoztam fel. Ez egy idézet-cím, de hát én fordítottam magyarra Arthur Miller darabját, aminek a címe bűnbeesés után-t jelent. Megpróbáltam úgy csinálni, hogy a könyvben a teljes európai háttér szerepel. Hogy hol történt a bűnbeesés? Az orosz irodalomtól a francia irodalomig utána lehet menni, vajon képesek voltak-e felfogni a szellemi emberek a háború közeledtét a jelekből, és egyáltalán felmerült-e a Holokauszt lehetősége a horizonton? Hőseim a hontalanok, a menekülők, a hazájukat elvesztő mesterek, a nyelvükből kitagadottak. Ez még nem elég, de ezek mind találkoznak is egymással: von Ribbentrop a kommunista Moszkvában a filmgyárból kölcsönzött horogkeresztes zászlók közepette a náci indulót hallgatja. Megpróbáltam a történteken belül egy titkos belső hálót fonni. A korszak „rettenetes eredetiségét” kutatva a belső szöveten egy véres dráma bontakozik ki. Bohózatelemektől elviselhetetlen tragédia, a bűnbeesett Európa jelképes pillanata. A régi Európa pusztulását beszélem el az új Európának. Azt hiszem, megírtam ha létezik ilyen életem legjobb könyvét. Nagyon izgalmas, holott ez egy esszé. Azt hiszem, kiadók először azt hitték, ezek elszigetelt életrajzok, azután kiderült, hogy ez egy komoly könyv. A kiadó majd frászt kapott, de azután megbékéltek, és talán lassan megszokják, hogy egy komoly könyv is lehet izgalmas. Két diktatúra szakadt a világra ekkor, a bolsevizmus és a nácizmus. Létrejött az a pillanat, amikor milliók sorsa dőlt el. Én azonban nem tudom elfogadni, hogy ezekre a milliókra a szükségszerűség sújtott le. Az, hogy valami megtörtént, nem jelenthette azt, hogy így is kellett lennie. Minél kevesebb az esély arra, hogy valami lehetséges, annál bizonyosabb, hogy be is következik. Faggattam hát a múltat.

– Melyik kiadónál jelent meg a kötet?
– Az Ulpius Ház Kiadó adta ki. Remek, és nagyon alapos szerkesztőm volt: Zsámboki Mária. Igaz, helyenként átírta a könyvem, de egyébként őrjítően zseniális. Kedden délelőtt lesz a bemutató a Gerlóczyban, csütörtök este meg az Alexandra Könyvesházban. Jó is hogy meglesz, mert későbbre ígérték, pedig június 24-én vissza kell mennem Amerikába tanítani. Elengedik az embert, aztán mégiscsak rájönnek, hogy hiányzik.

– Akkor mégsem marad itthon?
– Át akarom alakítani az életemet. Eddig állandóan mentem. Ha összeadom az esztendőket, amelyeket Angliában, Németországban, Amerikában töltöttem, évtizedekre rúgnak. Legelőször 1976-ban voltam kint, most meg 8 évet egyben. Június 24-én kezdődik Los Angelesben a nyári quarter, és úgy hat hétig tart. Elvállaltam. Megyek, azután visszajövök. Ősztől pedig modern művelődéstörténetet fogok tanítani a Zsidó Egyetemen, a Rabbi Szemináriumban. Úgy szeretném, hogy két negyedévet, vagy egy szemesztert ott csinálok, a többit meg itthon töltöm. A tanítás fontos. Remélem, lesz itt is néhány tanítványom, akinek átadhatom a stafétát. Nekem is átadták az én tanáraim: Komlós Aladár, Pach Zsigmond Pál, Zsiray Miklós, aki miatt finnül tanultam és most nekem kell továbbadni a tudást. Ha csak az olvasási szokásaimat átadhatnám pár embernek, az már nyereség. Ha nem olvasok napi hat órát, már nem érzem jól magam.

– Pedig ez ma nem jellemző.
– Hát nem. Rövidesen nem is lesz magyar sajtó. Egy kivételes sziget még az ÉS. Kovács Zoltán, Medgyesi Gusztáv, Váncsa meg – apostolok. Az elfogulatlanság iskolája. De hát az ember mindig a szerkesztőjének ír. Ha jó a szerkesztő, akkor minden jó. De a tehetségtelenség a stílustalanság megöl mindent. Én a magyar irodalomban élek. Ha akarok egy jó önéletrajzot olvasni, elolvasom Konrád Györgyöt, ha egy jó regényt, elolvasom Kertész Imrét. Reggel úgy kelek fel, hogy én ma Babitsot fogok olvasni, és már a világban bárhol otthon vagyok. Magyar klasszikusokon élek, de elolvasom a kortárs irodalmat is. Gergely Ágnes, Rába György, Lator László minden sora jó. Benedek István Gábor is isteni regényíró, sajnos kevesen ismerik. Meg felfedeztem Bächer Ivánt vagy 7 könyve jelent meg , bátor ember, legalább akkora anarchista, mint én. Az édesapját is ismertem, BÄcher Mihály zongoraművészt.

– Vannak itthon barátai?
– Füst Milán, Örkény, Déry, Pilinszky mind meghaltak. A kortársakkal egyébként is úgy jó barátkozni, ha az ember átnyúl közben a történelmen. Így mindennap kezet foghatok Petőfivel!
Az első igazi író, akit gyerekkoromban megismertem Végh György volt. Őrzöm első köteteinek egyikét, de a címét már nem tudom pontosan idézni. Viszont ami a könyvet megkülönböztette minden mástól, az Gyurka tervezett műveinek hosszú jegyzéke volt. Sok megíratlan, dugába dőlt álom, amiket Végh sohasem írt meg. Gyurka politikailag tájékozatlan, semleges ember volt, elképzelhetetlen volt tehát, hogy írásait az a Csillag című folyóirat közölje, amelyet akkoriban Király István professzor szerkesztett. Végh Gyuriból a nehéz időkben magán-antikvárius lett. Telefonon hívta a klienseit, hogy lakására jöhetnek könyvet böngészni. Én Végh Györgytől vettem azt a piros-bőrkötéses Babits összest, amelyet eredetileg egy később öngyilkosságba menekülő irodalomkritikus lopott el egy másiktól. Volt valaha egy magyar irodalom, amelyik a második világháború után váratlanul újjászületett, annak ellenére, hogy az akkortájt kiadott Mártír Írók Antológiája százas nagyságrendben sorolta fel az elpusztultakat. Poraiból éledt újjá, igaz, Radnóti, Sárközi György, vagy Szerb Antal nélkül. Az irodalom valójában síron túli kézfogásokból áll. Én még kezet ráztam Hatvany báróval, aki a háború múltán tért haza londoni emigrációjából. Hatvany Gyulai Pál tanítványa volt a pesti egyetemen, de ifjú korában ismerte Petőfit. így meglehet, hogy végül is Petőfi Sándorral fogtam kezet. Mi úgy éltünk itt, mintha örökösei lennénk a teljes európai kultúrának. Mintha mindennap kezet foghatnánk Petőfivel. Hatvany Lajos naponta járt be a Széchenyi könyvtárba, hogy kedves Petőfijéről mindent összegyűjtsön, és Hatvanyék Dísz-téri villájában Bartók Béla zongorázott Thomas Mann-nak. Hatvanyt nem sokra becsülte az új világ. A báró, aki kitartotta Ady Endrét és József Attilát. Hogy mindeközben páratlan történész volt, jelentős kritikus, az a kortársaknak nem imponált. Amikor Hatvany Németországba indult disszertálni, a pályaudvarra Gyulai Pál kísérte ki kedves növendékét és integetett a vonat után, hogy: „Aztán majd írjon!” A gonosz pesti pletyka szerint Gyulai csak egy levlapot várt Hatvanytól, aki ezt biztatásnak fogta fel, ezért írt vagy húsz könyvet. Ezek tradíciók. Így vagyok a zsidó tradíciókkal is ebben az értelemben Mózessel is kezet fogtam. Én azok közé a ritka közéleti személyiségek közé tartozom, aki mindig vállalta, hogy zsidó. Nem azért, mert annak születtem, hanem mert nekem ez érzelmi kérdés. Gyerekkoromból az az emlékem maradt, hogy mentünk a Dohány utcai zsinagógába a szüleimmel, meg ahogyan apám imádkozni tanít. Én ebben nőttem fel, ez természetes.

– A szülei, a gyerekkora, a pályakezdete milyen volt?
– A szüleimet imádtam, és ők mind a ketten nagyon szerettek engem. A gyerekkorom jó volt. A serdülőkoromat tönkretette a második világháború, ifjúkoromat egy másik diktatúra. De jól érzem magam! A zsidóságom által én csak nyertem, s vallom, hogy az elszenvedett megkülönböztetések is végül a javamra szolgáltak. Abban is, ami lettem, s abban is, ami zsidóságom okán nem lehettem. Az első súlyos megkülönböztetés akkor ért, amikor nem vettek fel a lakásunkhoz közeli Eötvös Gimnáziumba: kontingense volt a zsidó tanulóknak. Így kerültem a Zsidó Gimnáziumba, vagy ahogyan én nevezem, arra az egyetemre, melynek érettségije másutt egy doktorátussal ért volna fel. Osztályfőnököm és egyszersmind héber tanárom a Spinoza-kutató Grozinger M. József volt. Matematikára a gettóban később éhen halt Szeles Henrik oktatott. Tanított a történész Grünwald Fülöp és a Goethe-fordító Gedő Lipót is. Szándékosan sorolom az elfeledettebbeket, mert még e ragyogó kar fölött is volt különb, olyanok, mint a világirodalom nagy tudósa, Túróczi-Trostler József, a latinos Komlós Aladár, az akadémikussá avanzsált Pach Zsigmond Pál, Szabolcsi Miklós, Fokos (Fuchs) D. Rafael. Menet közben páran elhatároztuk, hogy hamarabb egyetemre megyünk. Kérvények és nehéz felvételi következtek, de sikerült. Így 21 évesen végeztem. Tatára száműztek tanítani, egy általános iskolába.. Azután egy bemutatón a Madách Színházban a második sorba Kodály mellé ültettek. Kodály minduntalan hozzám hajolt arról győzködve, hogy milyen briliáns irodalomtörténész vagyok, de hagyjak fel a hegedűvel. Jártam a Zeneakadémiára is, és tehetségtelen voltam a hangszeres zenében. A szünetben odajött hozzám Aczél Tamás, a Csillag akkori főszerkesztője - pusztán azért, mert látta, hogy Kodály bizalmasan hozzám hajolva beszélget velem -, és hívott szerkesztőnek. Így kerültem a Csillaghoz.

– Mindig érzékenyen reagált a környezete történéseire, és széles spektrumon állandóan változott. Tudatosan menekült előre?
– Voltam szerkesztő, dramaturg, műsorvezető a tévében, írtam tudományos könyveket s egy Beatles-bibliát, szekérderékszámra fordítottam regényeket és színdarabokat. A Beatles-biblia hétszázezer példányban fogyott el több utánnyomásban és kiadásban. Végig a változási képesség alakított. Menekültem előre, így nem értek a nyomomba. A pályaváltoztatás- és igazítás a világon mindenütt előny, nekem sokszor a szememre vetették. Holott én sokszor igazítottam.

– Hogyan tudott ilyen konzekvensen kimaradni az ideológiai csatározásokból?
– Úgy, hogy nem érdekeltek a díjak, a címek, nem akartam az államtól soha semmit. Érdemnek tudom be, hogy soha nem volt hatalmam senki felett. Nem álltam be az ideológiai összeesküvésekbe, mert azokról kezdettől fogva tudtam, hogy az a privilégiumok maffiája. Abban a felsőoktatási intézményben, ahol tanítottam, szobám sohasem volt, sem telefonom. Az irodámat az aktatáskámban hordtam. Díjat, ha kétszer kaptam. A névjegyemről, ha olyat nyomatnék, mégis lelógnának címeim s rangjaim igaz, azokat külföldön szereztem. Saját erőmből vagyok, aki vagyok. A legbüszkébb a magányomra vagyok: holott akolban, csordában sosem éltem. Sosem voltam kitartott író: állásban vagyok, amikor elmentem az egyetemről a szolgálati éveim száma már elérte az ötvenet. A vidám pesszimista, aki vagyok, ma is tisztelettel köszönti olvasóit, híveit, irigyeit és ellenfeleit. Minden úgy volt jó, ahogyan volt.

– A Színművészeti Egyetem?
– Nagy szeretettel követem a régi intézetemet. Önként mentem el nyugdíjba annak idején. Két fajta nyugdíjas van: a nyugalmazott egyetemi tanár én ebbe a kategóriába kerültem, és a professzor emeritus, ami plusz néhány tízezer forinttal jár. Erre azt mondták, nincs keret, vagy megadják, de nem fizetnek. A színigazgatók azóta sorban kapják a doktori címet, de engem még nem terjesztett fel ez az egyetem egy Apáczai vagy egy Széchenyi-díjra. Pedig a leghosszabban menő darabokat én fordítottam: a Miniszter félrelép 800 előadást ért meg, a Páratlan páros 18 éve megy, és ötven előadás alatt nem volt darabom. De nem is érdekel. Itt van szegény jó Eörsi István, amint megkapta a Kossuth-díjat, rá három hónapra meghalt.

– Milyen nyelveken beszél?
– Németül, angolul, franciául, olaszul jól, spanyolul nem tökéletesen, az orosz mínusz kettő, a finn is, pedig szenvedélyesen tudtam egy időben. Előadásokat tartottam finnül, de már teljesen elfelejtettem. Az a jó, ha az ember kétévente megtanul egy új nyelvet. Legfeljebb elfelejt egy másikat.

– Mit tervez?
– Mindent megkaptam, amit akartam. A jövő megjósolhatatlan, legfeljebb a jelen kávézaccából lehetne következtetni rá. Talán rászánnám magam egy tévé-tanfolyamra itthon, civilizáció-történetet tanítanék. Minden népnek nagyon sok időbe kerül ugyanis a saját múltjával szembesülni. Mindegyik remek meséket talál ki a múlt szépítésére. De ha túljut a hazugságon és a történelmi múlt kiszínezésén, akkor tud igazán szembesülni az események valóságával. A történelemnek nincs tanulsága, mert a történelem soha nem ismétli önmagát. Ez a történelem definíciója, hogy sohasem ismétli önmagát. Meg az az alapigazság, hogy az áldozat sosem érzi, hogy menekülnie kellene.

– Olyan ez a világ, amilyen kellene?
– Nagyon sokan élnek előítélettel. Egészen finom emberek is. Egyszerűen nem szabad hagyni, hogy az aljas ideológiák eszkalálódjanak. Egy eléggé megmérgezett közéletben élünk. Itt nem csak a zsidókat utálják, egymást is irigylik-utálják. A politika meg átváltozott ígérgetésekké, nem lehet tudni, hogy holnapután mi lesz a szabály. A demokrácia ugyanis nem a többség uralma, hanem a kisebbség védelme mindenekfelett, de persze nem a csőcseléké. Ha Amerikában sörösüveggel megdobsz egy rendőrt, ősz öregember leszel, mire harmadolják a büntetésedet. Vagy eldobják a kulcsot, elfeledkeznek róla, hogy valaha is léteztél. Itt a kapitalizmusból a legrosszabb áramlatot kapták el. Ettől már mindenki rosszul érzi magát. Egy kulturált közösséget kellene felépíteni, ami mindenkinek hasznára van. Mert országokat nem a nemzetiség köt össze, hanem a közös szándék. A kompetenciahiány megöli az életünket. Nemrégiben Heller Ágnes ugyanezt mondta valahol. De ez nem az én dolgom, majd ha megkérdezik – elmondom. Hétvégén voltunk Kispesten a DVSC Honvéd meccsen (Farkasházy is ott volt), 7 gólt kapott a Honvéd. A végén a biztonságiak vagy háromnegyed óráig nem engedtek ki bennünket... Ilyen világ van. Jó lenne békében, nyugodtan, tanítással, írással foglalkozni. A beköszöntő szabadság ugyan hatalmas esély volt, kulturális hozama azonban egyelőre csekély. Már az is lehetőség, hogy a rendszerváltással kinyílt előttünk a világ. Egy útlevél ott van mindenkinek a zsebében, mehetünk bárhová és ezt nem vehetik el.

– Az Amerikai Magyar Népszava Szabadság főmunkatársaként Aranytollat kapott. Gratulálok.
– Azt a halál előtt adják, nem?!

– Nem, ez egy rangos elismerés a kollégáktól. Nagyon olvassák a könyveit. Most megjelenik a Bűnbeesés után. Mi lesz a következő?
– Hogy az eddigieket olvassák-e? Nem mondom, hogy nem tudom, mert tudom. Többen olvassák, mint bevallják. Van egy állandó rovatom ott, az Amerikai Népszavában, Mizantróp a címe. Vagy száz kis tárca – azokat akarom kötetbe rendezni. Az Ahasvérus és Shylock 1999-ben jelent meg. Haraszti György professzor mondta, hogy a Gondolat Kiadó kiadja újra. A könyv azt vizsgálja, hogy milyen kép alakult ki a hazai zsidóságról a magyar történelem különböző korszakaiban, hogyan határozták meg a zsidót politikusok és „ideológusok", történészek, társadalomtudósok és miként rajzolták meg alakjukat, a vele kapcsolatos valós és tévképzeteket, mítoszokat és rágalmakat, előítéleteket és anti-előítéleteket. Írok hozzá egy utolsó fejezetet arról, ami a könyv megjelenése óta történt.

– Mire vágyik, mi fontos?
– Legfeljebb arra, hogy a gyerekeim egészségesek legyenek. Az életprogramomat beteljesítettem. Tőlem senkinek soha nem kellett félnie, engem viszont bátran lehetett és lehet irigyelni. Ha másért nem, a „csak azért is” a feneketlen jókedvemért. A jövőről meg nincs mit beszélni, majd meglátjuk. Úgy lesz, ahogy lesz.

UNGVÁRI TAMÁS JELENTŐSEBB MŰVEI:
A harmadik csatorna (1984)
A modern irodalom válaszútjain (1984)
A regény és az idő (1977)
A rock mesterei (1974)
A szépség születése (1988)
A titkos háború (1986)
A torinói szemfedő (2004)
A torinói szemfödő (1978)
A védelem tanúja (1990)
Ahasvérus és Shylock (1999)
Avantgarde vagy realizmus? (1979)
Az eltűnt személyiség nyomában (1966)
Az irodalomtörténet diszkrét bája (1988)
Beatles biblia (1969, 1993)
Brecht színházi forradalma (1978)
Bűnbeesés után (2008)
Das Geständnis (1989)
Déry Tibor alkotásai és vallomásai tükrében (1973)
Fielding (1955)
Hemingway háborúja (2005)
Ikarusz fiai (1970)
Kaland és gondviselés (1985)
Lezáratlan nyomozás (2004)
Modern tragikum tragikus modernség (1966)
Nemcsak Babilonban (1984)
Poétika (1967)
Rekviem egy manökenért (1985)
Találkozások a világhírrel (1972)
Thackeray (1962)
Világszínház (1974)

2008.10.22.

Urbán Beatrice (1969, Budapest – Mártély – Budapest)
E-mail: urban.beatrice@prherald.hu

Forrás: PR Herald





További cikkek a szerzőtől:
    A VARÁZSLÓ KERTJE  „Köszönet, Kéner Balázs!”
    ANGYALOK FÖLDJE  Személyes történelem
    APROPÓ, DESSZERT  Emberi találkozások
    AZ ORVOS: TÜKÖR  Beszélgetés Nagy Zoltán professzorral
    BANGA FERENC  Legyőzte a gravitációt
    BÁRDOS LAJOS  A nyilasok elől mentett
    BENYHE JÁNOS ÉS CEFALÚ  Azértis Sántaiskola!
    BÖRTÖNSZÍNHÁZ  Harsányi Stúdió
    DÜHÖNGÉS  Hat és fél milliárd
    EMBER A HÍDON  Ugrani fog?
    EQUINOX  Szabad vagy?
    EZ VAN  Kishercegsirató
    FARKASHAJSZA  Üvöltés
    FÉRFIGYÓGYÁSZAT  Negyven felett
    FÉRFISORS  A gyengédebb nem
    FIATALNAK MARADNI  Rögeszmés kortünet
    FICZA JÁNOS  Fenn lenni a csúcson
    FMK  A nagy generáció
    GROSS ARNOLD  Beszélgetések a barátságról
    GYÉMÁNTOGRÁFIA  Meghitt jelenlét
    GÖNCZI ZSUZSANNA PORTRÉINTERJÚ  A találkozások iskolavárosa
    HÁLAPÉNZ  Tényszerűen egy jelenségről
    HALHATATLANSÁG  Új társulati tagok
    HAVAS HENRIK – MÁSKÉPPEN  „Bevállaltuk a szájkosarat”
    HEGEDŰS A METRÓBAN  Az érték nem abszolút?
    HELLO, MR. HARVEY!  A fehér nyúl emléke
    HELYI TERMÉKEK FESZTIVÁLJA  Villáminterjú Szőke kapitánnyal
    HOFI  A humorkirály
    HUMÁN SZTRÁDA  Út – kifelé a semmiből
    IFJ. KOLLÁNYI ÁGOSTON  „Kibújt belőlem a tanárember”
    JÓGA MINDENNAP  Önvizsgálati meditáció
    JOLSVAI ANDRÁS  Szamizdat a Városházán
    KARAFIÁTH ORSOLYA  Változó, mint a hold
    KÁSÁS TAMÁS  A győzelem íze
    KINEZIOLÓGIA  Mediátor a szülőklubban
    KORASZÜLÉS, NÉPBETEGSÉG  Elkerülhető lenne
    KORRUPCIÓ-TRADÍCIÓ  A hála kényszere
    KOVÁCS TAMÁS (1952-2003)  Utazás Föld és Ég között
    KUKESZ GAROSZ  Teniszbajnokság a barátért
    LÁZÁR ERVIN EMLÉKÉRE  Valami dömdödöm
    LÉGI FOTÓ  Élesség a lebegésben
    LEPKE, TORTA  Stigma
    M.É.Z.  Cseppenként adagolva
    MAKULADEGENERÁCIÓ  Látásromlás
    MEXIKÓI JELEN  Sóhajtó testek
    MINDENSZENTEK  Gyújts gyertyát és emlékezz!
    MISSZIÓ  Önkárosítók védelme
    NAGYINET A MILLENÁRISON  Ablak a világra
    NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY  Támogatási lehetőség
    NAPSUGÁRFIÚK  Lírai bohózat
    NEUBERGER ISTVÁN  A tanítás öröme
    NOVOTH DÖMÖTÖR KATI  2008. november 6. negyed kettő óta
    ÓPIUM  Egy elmebeteg nő naplója
    ORVOSTÖRTÉNET TANÍTÁSA  A szakma története a hivatás maga
    PICIBÁCSI  Boldog születésnapot!
    POSZT  Országos találkozó
    PROTOKOLL  Nézd már, milyen bunkó!
    RENESZÁNSZ TAVASZ  Tárlat-kínálat
    ROMA RENDŐRÖK  Országos Egyesület
    ROMVÁRI JÓZSEF  Intim terek alkotója
    SIMON ZSOLT  A harmónia Nagymestere
    SZABADESÉS KETTŐ  Az elragadtatás pillanatai
    SZAKKÉPZÉSI REFORM  És mi lesz velük?
    SZERETŐK  Nők egymás közt
    SZITÁS BARBARA  Vacskamati rendező lett
    SZÓKIMONDÓ ASSZONYSÁG  Sardou-Moreau darabja
    SZŐNYI TÁBOR  Képzőművészeti Szabadiskola
    SZUNYOGHY JÁNOS (1908 - 1969)  A tudós tanár emléke
    SZUNYOGHY VIKTÓRIA  Help me!
    SZÜLŐSEGÍTÉS FELSŐ FOKON  Beszélnünk kell róla!
    TEMESI FERENC  „Ki az a Feri?”
    TÉREY JÁNOS  A hozsanna hamisságával szemben
    ÚJ GENERÁCIÓ  Sok a lelki beteg
    UKRÁN ÖNKORMÁNYZAT  Kisebbségi kapcsolat
    VALENTIN-NAP  Kinek az ünnepe?
    VÁRHELYI ÉVA  Fészekaljban
    VÉGH ATTILA PÉTER  Portré
    VÉRTES MARCELL  Montmartre-varázs
    VÍGSZÍNHÁZ  A hely szelleme
    VISION 2020  Szemünk fénye
    ÖNGONDOSKODÁS  Integrációs időszak

 Feliratkozás hírlevélre
név:
e-mail cím:

Kiemelt témáink
GREENOMICS [2010.09.05.]
Lehetőségek a zöldülő gazdaságban
PRIME MINISTER HUNGARY [2010.09.05.]
Orbán Ferenc, Gyurcsány Viktor
A PR-MÉRÉS NAPJAINKBAN [2010.09.05.]
Módszerváltók kerestetnek!
HAJLÉKTALANOK GESZTUSA [2010.09.04.]
Otthontalan önkéntesek egy gyermekotthonban
NEMZETISZOCIALISTÁK [2010.09.04.]
Holttest és horogkereszt
SOSE HALUNK MEG (MUSICAL) [2010.09.02.]
Helyszínváltozás: mert „azt mondtad, hát megint megyünk…”
SZOCIÁLIS KIREKESZTÉS? [2010.09.02.]
A közösség szerepe
GERILLAMARKETING MESTERKURZUS [2010.09.02.]
Minimális pénzből profi kapmány
LEVELEK JÚLIÁNAK [2010.09.02.]
Kortalan szerelem
ETIKETT ÉS PROTOKOLL-TOVÁBBKÉPZŐ [2010.09.02.]
Akkreditált mesterkurzus
X-FAKTOR [2010.09.02.]
A brutális újdonság ereje
ÍGÉRET-ESEK – KÖZÖS KÖTETBEN [2010.08.31.]
A Garbó antológiája
SZURDI ART [2010.08.31.]
Ruhák a belvárosi Duna-parton
NEM LEHET BELENYUGODNI [2010.08.30.]
Világszerte erősödő felháborodás
EGYSZEMÉLYES STÁBOK [2010.08.30.]
Főszerepben az újságíró
SZELÍD TEREMTÉS [2010.08.29.]
Feszültségkeltő filmdráma
MAD MEN [2010.08.29.]
Reklámörültek
HAVER VAGY? MOST IGAZÁN KIDERÜLT [2010.08.29.]
Őrült tánc a Szigetfesztiválon
LUSZTRÁCIÓ [2010.08.25.]
A törvénysértők rendje
SZKÍTÁK A SZENTFÖLDÖN [2010.08.23.]
„Igen vitézek”
MAGYARORSZÁG, ÍME: [2010.08.22.]
Nagyszerűség a hanyatlásban
TIBET CSENDJE [2010.08.21.]
A külső és belső harmónia
EMORÁCIÓ 2010 [2010.08.19.]
Reklámkonferencia Egerszalókon
BOMO ART NAPLÓBOLT [2010.08.17.]
Az írás és a szép tárgyak szeretete
A SPORT SZABADSÁGA [2010.08.14.]
Életszemlélet-formálás
ÁRKÉPZÉS – RADIKÁLISAN [2010.04.02.]
Ingyen van, vagy mégsem?



PageRank Kereső optimalizálás