a nap embere

IFJ. KOLLÁNYI ÁGOSTON

„Kibújt belõlem a tanárember”

Ifj. Kollányi Ágoston Hevesi Endre Életmû-díjat kapott a közelmúltban. Hevesi Endréné Kalmár Magda által alapított díjat azok az újságírók és médiamunkát végzõ szakemberek kaphatják meg, akik az elõzõ évben a tudomány és a technika új eredményeinek népszerû ismertetéséért a legtöbbet tették, és témájukat közérthetõ magyarsággal tárták a közönség elé. A szerkesztõségek részletes indoklás, és tévé-produkció esetén 4 kazetta kíséretében jelöltethetik az illetõt és munkásságát a díjra. (Isteni szerencse, hogy nem az egész életmûvel kell pályázni, mert akkor Guszti esetében több kamion hordaná a kazettákat az alapítvány színe elé.)

Ülünk a kávézó teraszán, a bágyadt napsütésben. Végre sikerült leszakítani egy órát a beszélgetésre. Guszti kamaszos arca körül kicsit õszebb lett a haj és szakáll, mióta legutóbb láttam. Egyébként alig változott, állapítom meg éppen, amikor elgondolkozva azt mondja inkább a cappucinonak, mint nekem:

Ifj. Kollányi Ágoston: – Azért elgondolkoztat ez a hatvan év.....

– Milyen hatvan év? – ocsúdok a lelki mustrából elképedve.

– Az, hogy betöltöttem a hatvanadik évemet, és elmentem nyugdíjba.

– Ez így ránézésre elég hihetetlen. Mikor születtél?

– 1947. szeptember 16-án.

– És hogyhogy elmentél nyugdíjba? Ugyanúgy dolgozol, mint eddig, és úgy be vagy havazva, alig tudtunk egy órát találni a beszélgetésre.

– Ugyanazt csinálom. De azért ez mégiscsak valamiféle forduló, vagy váltás. Tulajdonképpen, azóta mintha még több dolgom lenne.

– Most éppen mit?

– Vetélkedõt gyerekeknek, a Föld Éve második részét. Mindig van valami extra. Kettõkor el kell rohannom, mire vagy kíváncsi?

– Legszívesebben egy portrét írnék rólad. Gyerekkori történetekkel és egyéb titkokkal, de most csak arra van idõ, hogy a Deltáról beszéljünk, meg arról, hogy a Rákóczi Gimnáziumba jártál. Mióta is van a Delta? Hatvankettõtõl?

– Nem. 1964. január végén indult.

– Mikor kerültél oda?

– A Deltánál 1975-ben kezdtem rendezõként dolgozni. Jó iskola volt a Delta, ahol megtanultuk, hogyan kell csinálni egy ilyen mûsort. Itt ismertem meg a hazai tudományos életbõl szinte mindenkit, az intézeteket, kutatásokat. Itt szereztem meg azt a biztonságot, amivel aztán nyugodtan mertem elindulni egy forgatásra a Csillagvárosba vagy az európai közös részecskegyorsítóba. Mikrobiológusként végeztem az ELTE biológia szakon, szerettem a biológiát, de nem akartam ezen a területen elhelyezkedni. Azután elkezdtem a TV-ben ügyelõként, asszisztensként dolgozni. Nagy elõny volt a szaktudásom. Elõfordult, hogy a rendezõ nem ért rá, megcsináltam az elsõ blokkot, azután ha a másik rendezõ nem ért rá, helyette is megcsináltam a másikat. Egyszer csak pár év múlva már önállóan dolgoztam. Lassanként kialakult. Idõközben a Filmmûvészeti Fõiskolát is elvégeztem tévérendezõ szakon, Horváth Ádám osztályában.

– Mi volt a siker akkori titka?

– Elõször is maga a téma: híradó volt, de nem politikai híradó. Ablakot nyitott a világra, itt láthattuk elõször az új autókat, repülõgépeket, a természet vagy az emberi test csodáit. Minden megvolt benne, ami a sikerhez kell: gyerek, kutya, ló és autó. Várhelyi Tamás szövegeit Kudlik Júlia végtelen kedvességgel mondta évtizedeken keresztül, és ezzel szinte családtaggá tette a mûsort. Nyugodt, érthetõ mûsort látott a nézõ, két ismerõs bemondóhanggal, és nagy gonddal megválogatott zenével. Ma is az a legcsodálatosabb ebben a mûsorban, hogy minden szegmensével foglalkozik a világnak, a csillagászattól a fizikán át az élet minden mûködési mechanizmusáig. Olyan titkokat mutat meg érthetõen és emészthetõen, amiket máshonnan nem tudhatnánk meg. A tudománnyal foglalkozó médiának nagyon nagy a felelõssége, hogy mit mond, és mit mutat meg. Aki ezzel foglalkozik, annak a gyökerekig tisztában kell lenni az adott témával, mert ha valaki nem tudja, hogy mi a lényeg, az sem elmondani, sem megmutatni nem tudja hitelesen, és félrevezeti vagy untatja a nézõt. Ami isteni a Deltában ma is, hogy mindennap más.

– Ha visszanézed a régi adásokat, milyennek találod õket, mi változott?

– Mára a hetvenes évekhez képest megváltozott a stílus, a mód, a TV mûködése. Az akkori szöveg ma már merevnek tûnik. Ma sokkal lezserebb, de attól még nem mondhatunk zöldségeket. És nagyon fontos a megmutatás! Amit akkor nagyon nagy energiával tempósra vágtunk, az ma dagályos, lassú. Háromperces film felvételével eltöltünk két napot is sokszor. Jó képekkel, élvezetesen megmutatva a legvadabb témát is meg lehet értetni a nézõvel. És ha megérti, akkor nem veszíti el az érdeklõdését. A nézõért meg kell küzdeni! Végtelen fegyelemmel kell egy ilyen mûsort készíteni; egy rossz megfogalmazás, az elcsúszott szöveg, a felesleges cicoma nyomán a nézõ megakad a megértésben, azt mondja, persze, én ezt nem érthetem és kikapcsolja a tévét. A rossz képsor, a rossz vágás, a túl lassú, vagy túl gyors tempó kizökkenti a nézõt a megértés folyamatából. A kapott filmek a vágás végére egységes, jó tempójú egységgé váltak, mintha egy stáb készítette volna az összes blokkot. Sokszor nevettünk a munka végén, hogy most vissza kéne küldeni, hogy õk is lássák, fél óra helyett 3 percben mennyivel jobb és érthetõbb a film.

– Általában narrátor-szöveg van, viszonylag ritkább a tudós vendég a stúdióban. Ez is a jobb megmutatás miatt van?

– A stúdióbeszélgetéshez akció, esemény kell. Próbálkoztunk tudományos riportokkal is, de ha az adott tudósnak nincs gyakorlata a szereplésben, ha elvész a részletekben, misztifikál, rosszul beszél, akkor a nézõ nem érti a lényeget és elveszíti az érdeklõdését. Akkor már jobb, ha csak narrátor-szöveg van ott, ahol fõleg a mozgást kell látni.

– Milyen költségvetéssel dolgoztatok, volt a Deltára pénz?

– Nem nagyon. Fillérekbõl csináltuk, szinte ingyen. A hetvenes években nyugatról ingyen kaptuk a filmeket, csüngtek rajta a nézõk. Várhelyi Tamás egy szatyorban és hatalmas bõr aktatáskájában cipelte be a nyugati külügyminisztériumok tudományos filmjeit a követségekrõl, vagy például a hannoveri vásárról. Moszkvába rendszerint én mentem, és kaptunk mondjuk egy szép természetfilmet, meg mellé két Brezsnyev-filmet és egy rajzfilmet. Ilyenek voltak az arányok. Azután ebbõl a mixbõl dolgoztunk. Azután nagyon sok ûrkutatási mûsort csináltam, nagyon szerettem õket. Sokat jártam ki Csillagvárosba, Bercit látogattuk meg. Isteni sztorik voltak. Ott abszolút katonai rendszer volt, fegyelem és rend, mi a gyakorlócsarnokban a Szaljut ûrállomás modelljének belsejében – ami épp olyan, mint ami fönt van – beállítottunk magunknak egy komplett stúdiót. Azután amikor Beregovoj parancsnok, a nagy, mogorva orosz medve meglátta, vadállati módon üvöltött a világûrben sétáló Leonovval, hogy mi folyik itt. Hogy ez itt nem stúdió! Pedig éppen Leonovval csináltunk riportot - az elsõ emberrel a világon, aki ûrsétát tett!

– A mai napig megmaradt a Delta varázsa, pedig rengeteg tudományos ismeretterjesztõ csatorna indult. Mi a titka?

– A mûsor magyar tudományos vonatkozása a titok. Szerintem ezért lesz mindig is ilyen jellegû mûsor. A kereskedelmi tévék alig készítenek ilyen mûsort. A National Geographic, a Discovery és a hasonló csatornák ritkán foglalkoznak a mai magyar témákkal, nem magyarázzák el, mi mit jelent nekünk, miért lényeges az, amit lát az ember. Mi a magyar dolgokról folyamatosan tájékoztatjuk a magyar közönséget. Alappillér a Deltában, hogy nem blöffölünk, hanem érthetõen és élvezetesen megmutatjuk a dolgokat.

– Ahhoz jó csapat kell.

– Nagyon jó csapatban dolgoztam, és dolgozom ma is. Lényeg, hogy a csapat jó legyen! A régiekre mind szeretettel emlékszem, közülük sokan már nyugdíjasok, vagy nincsenek közöttünk. Várhelyi Tamás és Belohorszky Karcsi örökre eltávozott.

– Most fõképp fiatalokkal dolgozol?

– Igen. Fontos, hogy Fiar Sanyi a mûsorvezetõ. Úgy tudja elhelyezni a tudományos dolgokat, ahogy kell. Szakember, tanár, kutató, aki ha kell, kimegy a helyszínre és bármit megtesz a mûsor érdekében. Montskó Éva pedig eredetileg szintén biológus. Mókás, hogy mostanra kibújt belõlem egy tanárember, aki addig sosem voltam. Mindent meg lehet tanulni, és szeretem elmagyarázni, átadni a tapasztalatokat. Nagyon jó csapatban dolgozom most is.

– Otthonról hoztad ezt a vonzódást a filmhez, tudományhoz? Édesapád, Kollányi Ágoston népszerû-tudományos filmrendezõ mellett könnyen el lehet képzelni, hogy a gyerek is „szerelembe esik”a tudomány titkaival. Vagy az iskolában ért valami meghatározó élmény?

– Hát, ez is, az is. Apu stúdióban csinálta a filmek egy részét. Azt, hogy hogyan kel ki a csibe, meg ilyeneket. Nagyon jó kézügyessége volt édesapámnak. Emlékszem, otthon hangszóróból maga csinált egy ilyen kis rezgõlapot, amin rizsszemekkel mutatta be a hangrezgést a filmen. Ha belegondolok tulajdonképpen gyerekkorom óta a mikrobiológiával foglalkoztam. Apunak én gyûjtöttem vízmintákat a Pest környéki tavacskákból, amikrõl aztán csodálatosan szép felvételeket készített Vadász János meg Lovas Béla bácsi. Apu elvitt minket az Adria partjára forgatásra is. A húgom szerepelt a filmben. Elég nehéz lett volna idegen gyereket megkérni, hogy játsszon el egy kislányt, akit megmar a kígyó.

– Hányan vagytok testvérek?

– Négyen, abból kettõ „rákóczista”. A Rákóczi Gimnázium már csak azért is meghatározó, mert ott volt a fotószakkör, ahol megpróbálkoztam megmutatni a dolgokat, úgy, ahogy én látom a lényegét. Nagyon sok fotós és filmes van, de a tudományban kevesen tudják tényleg a lényegeset adni. Én tulajdonképpen csak a gimnázium befejezése után kezdtem azon gondolkodni, hogy mi legyek. Lugossy Margit volt az osztályfõnököm, matek szakos, és nagyon szeretett engem, igaz, jó is voltam matekból. Mindenféle versenyeket nyertem. Perényi tanár úrra emlékszem még, õ megvágott magyarból, de azután összeszedtem magam és megtanultam a nyelvtant is. Nem hiába kínlódott velem. Póka Endre tanár úr francia szakos volt, és ami a lényeg, hogy õ volt annak a fotó szakkörnek a vezetõje, amit annyira szerettem.

– Mindig a második kerületben laktatok?

– Igen. Laktunk a Városmajorban, a Császár uszodánál és a Torockó utcában is.

– Valami jó sztorira emlékszel a gimnáziumi évekbõl?

– Az volt a legjobb, hogy a húgomé volt az elsõ vegyes osztály a Rákócziban, és minden fiú folyton le akart szökdösni a folyosóra a lányokhoz, pedig tilos volt. Én meg simán besétálhattam azzal, hogy csak a húgomhoz megyek!

NÉVJEGY:
ifj. Kollányi Ágoston rendezõ 1947. szeptember 16-án született Korányi Emma és Kollányi Ágoston filmrendezõ elsõ gyermekeként.
Testvérei: Judit, Gyula és Irén.
1966-ban érettségizett a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban.
1966-1971 egyetemista, biológus szakon (ELTE)
1971-tõl a Magyar Televízióban ismeretterjesztõ mûsorokat rendez tudományról, természetrõl, életmódról – felnõtteknek, gyerekeknek.
1976-1979 A Színház és Filmmûvészeti Fõiskola adásrendezõ szakát végzi.
Felesége Hartai Zsuzsanna textiltervezõ.
Gyermekei: Bence, Fruzsina és Julianna.

2008.10.20.

Forrás: PR Herald