keresés az oldalon:
2010. szeptember 09., csütörtök  
presztizs 

NAV N GO

A siker titka

Hogyan lehet sikeres egy vállalkozás a mai Magyarországon? Ezzel a címmel tartott prezentációt Fazekas András a Nav N Go ügyvezetője és alapítója az első IVSZ Termékesítési Akadémián. És valóban felmerült pár gondolat. Hiszen a Nav N Go kétségkívül sikeres vállalkozás. De ahogy Bőgel György is elmondta a háttérelőadásában, azt is meg kell nézni, hogy milyen körülmények közt, milyen helyzetben érte mindezt el. A nemzetközi piacon a húzóágazatok: a nyersanyag- és az energiapiac, koránt sem az IT. Bár míg a pénzügyi szektor napjainkra a legrosszabb tőzsdei eredményeket hozza, addig az IT még mindig stagnál az eddigi évekhez képest, és ebben a recessziós világban (értitek recesszió! Van aki még nem tud róla?) ez szép eredmény. (Egy fontos szempont: csak nemzetközi piac létezik.)

Manapság egyáltalán nem jellemző, hogy az IT-szektorban ekkora sikert lehessen elérni, mint a Nav N Go, akik 2004-ben 16 fővel indultak, majdnem hogy hobbiprojektként, 2005-ben pedig már 112 milliós árbevétellel rendelkeztek. Ha a mostani számokat nézzük, az év végére 350 fővel és 20 milliárdos (!) árbevétellel számolnak. Hát hajrá!

Nyilván jött a hogyan érték el? kérdés, és a válasz: profi szakemberek, tudás és termékfejlesztés, csapatmunka, megfelelő díjazás, elismerés, őszinteség, blabla…
Vagy egyszerűen a marketing? Ez nem az a cég, aki igazán agyon marketingeli magát. Ez nem azt jelenti, hogy nem is használ. Csak célzottan és jól. Nem hirdet (ez alól kivétel a közelmúltban futott Jobs kampány, ugye), de állandóan jelen van a két legnevesebb kiállításon: a CES-en és a CEBIT-en. Gyakorlatilag a standpénz el is viszi a marketingbüdzsét. De ez siker. Hiszen az is tény, hogy ma már több mint 70 nemzetközi partner részére fejlesztenek terméket.
A siker kulcsa emellett az egyedi piacokban (Kelet-Európa), az egyedülálló termékben és a megfelelő partneri kapcsolatokban van (Clarion, HP, Sony).

Légy jó helyen, jó termékkel, jó partnerekkel!

A Nav N Go a jövőjét a navigáció kommercializálódásában látja, de emellett persze bőszen foglalkozik játék és egyéb új innovatív platformok fejlesztésével is. Több lábon áll.

És itt jön a közhely: a sikerhez valóban jó termékkel kell rendelkezned. Hiszen hiába a kezdeti újdonság, a lelkesedés. Ha nem jó a terméked, a kezdeti hype után jön az érdeklődés csökkenése, keresik mögötte a tartalmat. Ha ez nincs meg (adott esetben a minőségi termék), akkor ott maradsz a kakiban, bukott a projekted. Ha pedig megvan, akkor szépen elkezdődik az igazán izgalmas rész, hiszen a kiábrándulás időszakán csak úgy lehet sikeresen túllépni, ha van egy ütő lap a kezedben (ismét a termék). Ha jó a terméked, a bizalom újra visszatér, és ez vezet majd csak igazán a gazdasági növekedéshez. Hogy miben különbözik ez a rész a kezdeti robbanás okozta gyors eredményektől? Stabilitás.

És itt tart most a Nav N Go is. Ezt sikerült felépítenie a fent felsorolt eszközökkel. A vállalat – és egyébként ez igaz az egész navigációs piacra –, túl van a kezdeti lelkesedésen, az őrület már-már kimenőben van, és eljövé a kommercializálódás időszaka. Tehát a tömeges alkalmazkodásé. De ez koránt sem annyira problémamentes, hiszen az elért növekedés következtében (lásd alkalmazottak, árbevétel) a vállalati struktúra folyamatos formálására is szükség van. Ha a kinőtt cipődbe próbálod beletuszkolni a megnőtt lábad, akkor először csak kényelmetlen lesz, majd fájni fog, és végül olyan problémákkal fogsz küzdeni, hogy járni sem tudsz. Elesel. Így van ez valahogy itt is.

Az eredeti elveken változtatni kell, már nem mondhatják a tulajdonosok, hogy nem akarnak pénzt keresni ezzel igazán – a húszmilliárdos árbevétel mellett. Követni kell a nemzetközi trendeket is, ma már nem a cég tőzsdére vitele az elsődleges cél, inkább akvizíciós tervekkel indítják az új projekteket. Ők is számos nemzetközi céget szolgálnak ki.

A Nav N Go a vállalkozásfejlődés első szakaszában jár, az első lépés efelé pedig egy megfelelő vállalatirányítási rendszer és struktúra létrehozása, a megfelelő menedzsment kiválasztása és egy működő, inspiráló és megtartó vállalati kultúra kialakítása. Ezekkel a Nav N Go-nak is meg kell küzdenie. Emellett a tudás megszerzése és a megfelelő szakemberek elérése és megtartása egy fókuszpont ezen a piacon. A kereslet óriási, a minőségi kínálat pedig ehhez képest kevés. Egy vállalat számára a megfelelő üzleti és partneri kapcsolatok, illetve a dolgozók és a cégnél lévő tudás és innováció alapozza meg azt, ami a cég értékét adja. De a cég nem lenne értékes egy jó termék nélkül. És ezek összességében rejlik a Nav N Go sikere.

És ha a menedzsment kialakítja a megfelelő vállalati struktúráját ehhez (alkalmazkodva a radikálisan megváltozott környezethez és állapotához), ha képes lesz kialakítani a csapatkohéziót, ha jól kezeli az üzleti és partneri kapcsolatait, ha követi a nemzetközi trendeket, továbbra is az innováció szempontjából áll a termékekhez, és képes lesz időben lépni, akkor a Nav N Go további sikere szinte nem kérdéses.

Így lehetséges az, hogy a navigációs piacban az iGo és társai talán már nem pusztán egy szoftvercsalád lesz, hanem a figyelemgazdaság egyik rését kihasználva a jövő egyik marketingplatformja…

2008.07.04.

Géber Tibor (1986, Dunaújváros – Sárbogárd – Budapest)
E-mail: geber.tibor@prherald.hu

Forrás: PR Herald
A szerző blogja
Adalékok a cikk szerzőjének táplálkozási szokásaihoz, és életstílusához





További cikkek a szerzőtől:
    A BEUGRÓ MEGMENEKÜLT  A Mikvannak.hu kezdeményezése
    BLOG ÉS VILÁG  Kettős végtelen
    BLOG. SZFÉRA.  Vázlatos történet
    BLOGANISZTIKA  Kategória-burjánzás
    BLOGVILÁG  Frontvonal
    CSILLAG SZÜLETIK  Médiagagyi, ragacsos cukormázban
    DANTERAKTÍV  Blog az online kommunikációról
    DIGITÁLIS NYELVKULTÚRA  Kigugliztuk
    DIGITÁLIS PR NAP  Van még mit tanulni
    DM RELEVANCIA  Női mell és fenék, mint hatékony reklámhordozó?
    ERP  Vállalatirányítási rendszerek
    ÉRTÉKKÖZVETÍTŐK  Én – szív – közszolgálati
    FENNTARTHATÓSÁGI JELENTÉS  Társadalmi felelősségvállalás
    FENNTARTHATÓSÁGI NAP  Rendezvény a felelősség szellemében
    HATÉKONY REKLÁM  A reklámpszichológus tapasztalatai
    INFORMÁCIÓBIZTONSÁGI FÓRUM  ISO 27001-es felmérés
    INFORMATIKAI BIZTONSÁG NAPJA  A világpiac újdonságai Budapesten
    INTERNETEZŐ NŐK  Akiktől a jövőben félni kell
    IWIW HÍREK  Alkalmazás-technika
    iWiW KÖZÖSSÉGI RENDSZER  A közös kommunikáció új útjai
    KERESŐMARKETING NAP  Hamarosan kiderül
    MOBILELEKTRONIKA ÉS A DIVAT  Intelligens ruházat
    MTV HONFOGLALÁS  Magyar és Music
    MTV VÁLTOZÁSOK  Folyamatosan újítanak
    ORSZÁGMÁRKA®  Határon belül és kívül
    PREMIUM INSIDE  Új pénz és tőkepiaci magazin
    PRODUCT PLACEMENT  Papp-Váry Árpád könyve a termékelhelyezésről
    PROPELLER  Új, hiteles kezdemény a weben
    REBRANDING  Most például a PEPSI
    REKLÁMTALÁLATOK  Pécsi Ildikó és a Biopon helyett
    REKLÁMZABÁLÓK 2008  A reklámfüggők Kánaánja
    SZONDA IPSOS: HIBRID KUTATÁSOK  Integrált online kutatás
    TELEVÍZIÓS ÉS RÁDIÓSPIAC  A 2007. évi reklámbevételek
    Tv2 ARCULATVÁLTÁS  Nagy őszi megújulás
    TV2 ÉLCSERE  Átrendeződés
    TV2 ÚJ HIRDETÉSI MEGOLDÁSAI  Mi van a szpot után?

 Feliratkozás hírlevélre
név:
e-mail cím:

Kiemelt témáink
PR-SZAKIRÁNY [2010.09.09.]
Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 10.
LEJÁRT UTÓPIÁK KORA [2010.09.09.]
Száz bajt csinál
EURÓPAI ORSZÁGOK SZÁMA [2010.09.08.]
A valódi tények
LECSÓ [2010.09.08.]
Kegyelmi állapot
A MEDIATIZÁCIÓ TÜKÖRKÉPE [2010.09.08.]
A posztmodern után
A MAHASZ STORY [2010.09.06.]
Erőfölény, nyomásgyakorlással
BUDAI PÁLINKA- ÉS KOLBÁSZFESZTIVÁL [2010.09.06.]
Gasztronómiai fellegVÁR
A PICARO SZEMLÉLETVÁLTÁSA [2010.09.06.]
Harc a nézőszámért
FACEBOOK-MARKETING [2010.09.06.]
Költséghatékony és eredményes
KÁRPÁT-MEDENCEI KULTURÁLIS NAP [2010.09.06.]
Budai Vigadó, 2010. szeptember 11. (szombat)
GREENOMICS [2010.09.05.]
Lehetőségek a zöldülő gazdaságban
A PR-MÉRÉS NAPJAINKBAN [2010.09.05.]
Módszerváltók kerestetnek!
HAJLÉKTALANOK GESZTUSA [2010.09.04.]
Otthontalan önkéntesek egy gyermekotthonban
NEMZETISZOCIALISTÁK [2010.09.04.]
Holttest és horogkereszt
SZOCIÁLIS KIREKESZTÉS? [2010.09.02.]
A közösség szerepe
GERILLAMARKETING MESTERKURZUS [2010.09.02.]
Minimális pénzből profi kapmány
LEVELEK JÚLIÁNAK [2010.09.02.]
Kortalan szerelem
ETIKETT ÉS PROTOKOLL-TOVÁBBKÉPZŐ [2010.09.02.]
Akkreditált mesterkurzus
ÍGÉRET-ESEK – KÖZÖS KÖTETBEN [2010.08.31.]
A Garbó antológiája
SZURDI ART [2010.08.31.]
Ruhák a belvárosi Duna-parton
NEM LEHET BELENYUGODNI [2010.08.30.]
Világszerte erősödő felháborodás
SZELÍD TEREMTÉS [2010.08.29.]
Feszültségkeltő filmdráma
MAD MEN [2010.08.29.]
Reklámörültek
HAVER VAGY? MOST IGAZÁN KIDERÜLT [2010.08.29.]
Őrült tánc a Szigetfesztiválon
LUSZTRÁCIÓ [2010.08.25.]
A törvénysértők rendje
SZKÍTÁK A SZENTFÖLDÖN [2010.08.23.]
„Igen vitézek”
TIBET CSENDJE [2010.08.21.]
A külső és belső harmónia
EMORÁCIÓ 2010 [2010.08.19.]
Reklámkonferencia Egerszalókon
BOMO ART NAPLÓBOLT [2010.08.17.]
Az írás és a szép tárgyak szeretete
A SPORT SZABADSÁGA [2010.08.14.]
Életszemlélet-formálás
ÁRKÉPZÉS – RADIKÁLISAN [2010.04.02.]
Ingyen van, vagy mégsem?



PageRank Kereső optimalizálás