külföld

DIVATTÖRTÉNET (13. rész)

Barokk: tornyos hajék és szépségflastrom

A 17. századi Európában az a hangadó a divatban, aki az európai piacot, gazdaságot uralja. 1650-ig a holland nagypolgárság, a század második felében a Napkirály, XIV. Lajos versailles-i udvara a divatdiktátor. A fõrangúak élete finomodik: már nem kézzel esznek, hanem villával, megjelenik a gyümölcsfagylalt és a majonéz, 1637-ben megépítik az elsõ operaházat Velencében. A férfiviselet: csipkegallér és nadrágszoknya.

A malomkerékgallér uralma az ezerhétszázhúsz körüli években véget ér. A gallér nagysága marad, de nem áll el, hanem ráfekszik a vállra. Így újra marad hely a vállig érõ hajnak, melyet aztán késõbb leborotválnak, és parókát viselnek. Franciaországban szõkét, Németalföldön, ahol az emberek általában szõkék, feketét. A csuklófodor helyére széles, csipkével szegett vászon kézelõ kerül, mivel a fehérnemûnek mindig látszani kell. Ugyanezért a mellény kivágását is sûrû fodor szegi, az ún. borjúfodor, mely késõbb önálló ruhadarab, kravatli lesz (nevét egy, a francia seregben szolgáló kroat, azaz horvát ezredrõl kapta). A 60-as évek udvari viselete fokozatosan alakult ki a térd alá érõ nadrágból. A rhingrave (jelentése: palotagróf) olyan bõ, mintha nem is lenne külön szára, sokszor tényleg nincs is. Valójában alul összevarrt szoknya, amelybe két lyukat vágtak, és alaposan megrakták szalagokkal, leffentyûkkel, cifrasággal, csokrokkal. Általában öt-hatszáz csokorral díszítették. A túlburjánzó cifraság a 80-as évekig tartott.

SARKOS CIPÕ

A cipõsarok, mint annyi más, persze nem új találmány, a perzsák ennek segítségével tartották lábukat a kengyelben. Északon csak egy 1605-ös cipõárjegyzékben szerepel elõször a sarok. A férfiak a vesztfáliai békekötésig csizmában járnak, melynek szára fölül tölcsérszerûen kiszélesedik. Ekkor válik el elõször élesen a nõi- és férfi cipõviselet. A férficsizma orra egyre szélesebb, a nõi cipõ hegyes orrú. A férficsizmát aztán piros sarkú csatos cipõ váltja föl.

FÛZÖTT DERÉK, CSUPASZ KAR

A nõi ruhák is tiltakoznak az elõzõ korszak merev spanyol formái ellen. A krinolin semmivé apad, csak Spanyolországban dagad még tovább. Másutt a szoknyát már nem feszítik abroncsvázra, hanem redõkbe szedik a csípõ fölött, hogy természetes esése legyen. Azután szaporodnak az alsószoknyák, a század vége felé már tizet viselnek. A szoknya és a köpeny uszályos, agyondíszített csipkével, szalagokkal, csüngõ bolytokkal. A derékvonal a mellek alá kerül. Fûzõvel nemcsak a derekat, a melleket is sanyargatják: „- A szoros fûzõvel úgy összenyomják a mellüket, hogy se lehajolni, se lélegezni nem tudnak.” – írja egy korabeli mûvészettörténész.
A ruha dereka a nyakkivágás alatt ék alakúan szétnyílik, ezt a nyílást zsinórral fûzik össze, alatta hímzett betét van. Az ujjak könyékig érnek, a század végére szûkek lesznek. A nõk ezer év óta elõször hagyják csupaszon a karjukat. Kalap nélkül járnak, lovagláskor keskeny szalaggal fölkötik a hajukat.
1700-ra ebbõl a hajviseletbõl fejlõdött ki a tornyos hajék, a fontange. A frizura magassága nagyobb, mint az egész fej.
A nyakra, arcra szépségflastromot ragasztanak. Legtöbbször csillag alakú, de vannak egész árnyképek, vitorláshajók, hintók.

SZERETÕK

A gótikában a has volt a nõ hangsúlyozott része, most a mell, ami eddig a férfiasság, az önállóság jelképe volt. Igaz, a testtartás változásához a magas sarkú cipõ is hozzájárult, de a nõ már tényleg nem lesütött szemû, szende lányka, mint a gótikában. Nem egy nõ országos jelentõségre tesz szert. Montesquieu írja: “Aki nem látja meg, hogy a minisztereket, fõtisztviselõket és fõpapokat a párizsi udvarban csakúgy, mint vidéken asszonyok kormányozzák, olyan emberhez hasonlít, aki a gépet nézi, és nem veszi észre a gépet hajtó erõt.”

SELYEM ÉS CSIPKE

A francia udvari viseletet a fényûzés, a feltûnni vágyás alakította ki. Célja az uralkodó gazdagságának és hatalmának színrevitele. A pompa mértékérõl fogalmat alkothatunk, ha áttekintünk egy jegyzéket, mely a korabeli öltözetek anyagát sorolja föl:
Ezüsthímes fehér selyem
Virágos arany- és ezüstszövet
Fekete selyem és brokát
Elefántcsontszínû, rózsás fényû atlasz
Aranybarna bársonnyal bélelt
Ezüsttel hímzett világosbarna posztó
Ezüst paszományos, halványkék atlasz
Ezüstcsipkés, fekete selyem
Szürkésbarna posztó
Halványzöld selyem
Sárga selyemdamaszt
Rózsaszínû damaszt
Arany brokát
Sárga selyem
Borvörös bársony
Lazacpiros selyemdamaszt
Fehér atlasszal bélelt karmazsinvörös selyembársony
Halványkék ezüstszövet.

A jegyzék férfiruhák alapján készült. A század elsõ felében a halvány, tört színek divatoznak, a ruhadarabok színe eltérõ. Az 50-es évek táján kabát, mellény és nadrág egyforma színû, hogy fokozzák a hatást, a színek harsányabbak.
Ott, ahol a gazdag polgárság nem hajolt meg a királyi hatalom elõtt, Hollandiában, és a puritán Angliában, a divatot gyakorlati szempontok alakítják. Színük a fekete és a szürke, a szabásvonalak egyszerûbbek, nincsenek díszítések, nincsenek röpködõ hajfürtök, csak rövidre nyírt fejek.

2008.04.29.

Forrás: PR Herald