külföld

DIVATTÖRTÉNET (8. rész)

A szépségideál Kelet-Ázsiában

Kelet-Ázsiában elterjedt viselet alapformája a két vállon nyugvó kabátszerû köpeny. A mongolok öltözködése a társadalom minden rétegében hasonló volt, és jellegében a nõi és férfi viselet sem tért el. Lényege a kényelem. Lin Yu-tang kínai író, aki hosszabb idõt élt Európában és Amerikában, így panaszkodott: „– Nem kell külön megokolnia az embernek, ha addig otthonában is meg az utcán is úgyszólván pizsamában, papucsban járt, hogy kellemetlen neki a feszes öltöny, szoros gallér, mellény, nadrágtartó, harisnyatartó!”

KÍNA: A TEST MAGÁNÜGY

Kínában, a világ legsûrûbben lakott területén fejlõdött ki elõször a magánélet elkülönítésének tudatos követelése. Ennek fényében érthetõ a bõ, eltakaró viselet.
„– A nyugati viselet leleplezi viselõje alakját – a kínai elrejti… De hát miért is kell fûnek-fának tudtára adnom, hogy a derekam 80 centiméter, és ha valamivel több a szabályszerûnél, miért ne tekinthessem ezt a magam privát ügyének?” – írja Lin Yu-tang.

A HÁZ URA: A HERNYÓ

A kelet-ázsiai ruha alapeleme a selyem, mely évezredekig volt az elõkelõk viselete. Elképzelhetõ, hogy sok jellegzetesen kínai vonás valójában a selyemhernyó természetébõl adódik. A lárvák fejlõdésének egyik feltétele például a makulátlan tisztaság. A kínai parasztházban tehát nemcsak saját kényelmük és egészségük miatt ügyeltek annyira a tisztaságra, hanem a „selyemtermés” érdekében is. A kínai nemezpapucs ujjnyi vastag filctalpa felfogja a lépések zaját – a selyemhernyó lárvák nem bírják a zajt.

FORDÍTOTT RÉTEGEK

Az öltözék rétegeit fordítva öltik magukra, mint Európában. Mindig a belsõ réteg csukottabb, és minden következõ kevesebbet takar, nagyobb a nyakkivágása, rövidebb az ujja. A hidegebb éghajlatú területeken elõfordul, hogy 13-14 kimonót öltenek magukra. A ruha ujja néha hosszabb, mint a karjuk, hogy kezüket is eldughassák benne. Ez náluk kedves, udvarias mozdulat – nálunk a kéz eldugása hagyományosan neveletlenségnek számít. A japánok az övükre akasztva vittek kisebb holmikat. Az övön egy faragott díszgomb van erre a célra, a netsuke.

A KÍNAI LILIOMLÁB

Az aranyliliom, az elnyomorított nõi láb, nyilvánvaló bizonyítéka a hölgy csökkent munkaképességének, így a férj gazdasági erejének. A láb nagyságától függött a nõ kereskedelmi értéke. A szülõknek a võlegény szüleivel való tárgyaláson a menyasszony cipõjét is föl kellett mutatni, mert az volt a döntõ tényezõ az árszabásban. A liliomláb a hitvesi hûség biztosítéka is: a nõ minimumra korlátozott mozgási lehetõsége könnyen ellenõrizhetõ volt. Csak a nõk lábát kötözték el — a férfiaké mozgékony maradt, sokkal inkább, mint az európaiaké.
A japán katonák például a lábujjaikkal is tudtak kapaszkodni. Szokásban volt az ujjas harisnya: a nagylábujjnak külön részt képeztek ki, mint a mi ötujjas kesztyûinken, hogy az ujj külön is mozgatható legyen.
A liliomlábnak megfelelõ férfi rangjelek az óriásira növesztett, selyemtokkal védett körmök: bizonyították, hogy az illetõ semmilyen munkát nem végez.

A SZÍNEK HAGYOMÁNYA

A kelet-ázsiai ruhákon a szín és a díszítés kiemelten fontos, de egyik sem tetszés szerint választható. Õsidõktõl kezdve meg van mindennek a maga jelentése. A lakodalmi szín a piros, a gyász színe a fehér. Kínában aranyba csak a császár és közvetlen hozzátartozói öltözhettek. Az udvari szertartások kimonói valóságos filozófiai mûvek. A kör a világegyetem tökéletessége, a négyszög a földi lét korlátozottsága. A nap az aktív erõ, a földi lét a passzív.
Hímzett ruhákat a férfiak is hordtak, Kínában a hivatalnokok rangját a ruhájukra hímzett kép tudatta. A vízben felfelé úszó lazac például a diákot jelentette. Ha az elsõ vizsgát letette, sárkánnyal cserélte föl a lazacot.

A KÍNAI FELESÉG

A régi Kínában az asszonynak három törvényt kellett betartani: engedelmesség, engedelmesség, engedelmesség. Az egynejûség volt általános, a férj azonban ágyasokat tarthatott. „– A jó feleség önzetlen, és nem bántódik meg, ha férje ágyast tart. De igazi úriember sohasem hál más nõvel, amíg erre engedélyt nem kért a feleségétõl. Viszont igaz, hogy valódi úriasszony az ilyen kérést sosem tagadja meg.” – írja Ku Hu-ming 20. századi író. Ha a férj házasságtörésen kapta feleségét, azonnal megölhette. Amíg az asszonynak nem volt gyermeke, a férj bármikor elválhatott tõle. Erre elég indok volt az anyós iránti engedetlenség, sõt az is, ha az asszony fecsegõ természetû.

A SZERELEM TECHNIKÁJA

Japánban sok szülõ kiadta lányát egy bordélyházba, hogy már 14 éves korától tanulhassa szakmáját. Ha a lány összegyûjtötte hozományát, visszatért falujába, és most már esélye volt az elõnyös házasságra. Köztiszteletben álló hitves és anya lett belõle. A prostitúciót éppen olyan becsületes foglalkozásnak tekintették, mint akármi mást.
A szeretkezés technikáját pontosan kialakították. A japán võlegény – esküvõ elõtt –, „mátkakönyvet” ajándékoz jegyesének, mely tüzetesen elmagyarázza, és színes rajzokkal szemlélteti a nõ teendõit. A könyv persze egyáltalán nem ízléstelen, sõt, humoros is. A meztelenséget másképp fogták föl, mint az európaiak, ábrázolni azonban illetlenség volt a mezítelen testet. Így az elsõ jezsuita hittérítõk madonnái és szentjei pornográfiának hatottak, mert karjuk, lábuk meztelen volt.

A MONGOL NÕIDEÁL

A nõi mell jelentéktelen. A japán és kínai költõk, mikor gondosan elsorolják a nõi bájakat, a mellet meg sem említik. A telt kebel még elnézhetõ, de a széles csípõjû, nagyfenekû nõ lehetetlen volt. Ezért a japán nõk csípõjüket egy többszörösen körülcsavart kendõvel szorították el, egy másik kendõvel pedig alsó domborulatukat takarják el. Ezt hátul a derekukon párnaszerûen fölgyûrték, és a végeit hosszan lelógatták.

Az európai nõideálban a fej aránya a testhez 1: 8. A japán szépség fej és test aránya 1: 6.
Ehhez a vastag boka illik, melyet egyébként szokásos ülõhelyzetük segít is kialakítani.
A támaszkodás nélküli ülésnek köszönhetõ az is, hogy a japán nõk híresek szép vállukról.

2008.04.16.

Forrás: PR Herald