keresés az oldalon:
2010. szeptember 03., péntek  
nincs pardon 

KECSKÉSI-ÜGY

A múlt árnyai

A közelmúltban, mintegy mentőövet dobva a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (a MÚOSZ) vezetőinek, az eMasa honlapján ismét jelentkezett Godó Ágnes hadtörténész – aki, mint a téma jó ismerője, érveket sorakoztatott fel az egykori csendőrtiszt, Kecskési Tollas Tibor védelmében. Godó (született: Farkas) Ágnes ny. ezredes, a Sztálin Akadémia egykori főtanára ugyan hivatkozik arra, hogy „a hatvanas években, Jugoszláviában kutatásokat folytatott” és az ottani partizánok kimondottan jó véleménnyel voltak a csendőrtisztről, ám e szubjektív megállapításon kívűl más, értékelhető dokumentumot nem hozott nyilvánosságra. – Voltaképp érthetetlen is, hogy az etikai kérdéseket felvető polémia során miért védelmezi közel 50 esztendő késedelemmel a beregszászi, és ki tudja hány zsidóközösség deportálásában közreműködött Kecskési Tollast? Információit miért nem hozta nyilvánosságra a hatvanas években – vagy később, 1970 és 1990 között? Neki, a Sztálin Akadémia főtanárának, majd a Kádár-rendszer tábornoki rangban lévő professzorának bizonyára hittek volna – még az sem elképzelhetetlen, hogy az elmúlt hónapban közzétett nyilatkozata („A Kecskési-ügy” – MÚOSZ honlap) akkor, a hatvanas években, átalakíthatta volna az egész belpolitikai helyzetet. Felfedezését 1980 után miért nem küldte el az MSZMP központi lapja akkori főszerkesztőjéhez, Eötvös Pál úrhoz – a Magyar Újságírók Országos Szövetsége jelenlegi elnökéhez? A mostani MUOSZ-elnök bizonyára komolyan vette volna 1981-ben (a hasonlóan demokrata) professzorasszony dokumentumait… Vagy talán tévesen ítélem meg a napjainkra ismét mértékadóvá fejlődött egykori mértékadók lehetőségeit?

Történelmi tény: Sztálin Szovjetuniójában és a sztálini Magyarországon – ebből következően a Sztálin Akadémián is – sajátosan ítélték meg a zsidóságot. Majdnem olyan sajátosan, mint a Harmadik Birodalomban Adolf Hitler idején. Napjainkra már köztudott az is, hogy Kádár János alkirálysága évtizedeiben sem tekintették megbízható állampolgároknak a zsidó honfitársainkat – a Magyar Népköztársaság még diplomáciai kapcsolatokat sem tartott fenn Izrael Állammal.
Szükséges tehát objektív mércének tekinteni a Sztálin Akadémia egykori oktatója véleményét?

Olvassuk csak figyelmesen Godó-Farkas Ágnes sorait:

„– A magyar királyi csendőrség különleges helyet foglalt el a Horthy-rendszer erőszakszervezeteinek sorában. A revíziós, irredenta és nacionalista eszmék feltétlen elkötelezettjeként odaadással hajtotta végre a társadalmi rend belbiztonsága védelmében rá háruló feladatokat. A nem nagy létszámú, de országosan jól kiépített testület fenntartás nélkül verte szét a munkások, bányászok és a szegényparasztok tüntetéseit, sortűzzel oszlatta sztrájkjait…
A Németországba történő kitelepítés hírére Kecskési Tibor 1945. március 21-én megszökött – és egy hét múlva századával a Kőszegtől északkeletre lévő Horvátzsidánynál átállt a szovjet csapatokhoz. Budapestre visszatérve a bemutatott igazoló iratokat elfogadva Igazoltnak nyilvánította az illetékes bizottság, ezután vonult be a demokratikus hadseregbe…
Kecskési Tibor mindössze 36 éves volt, amikor 1956-ban szabadult a börtönből. Hamarosan elhagyta Magyarországot, előbb Bécsben, majd 1997-ben bekövetkezett haláláig Münchenben élt. Megalapította és szerkesztette a magyar nyelvű emigráns politikai újságot, melyben – ismereteim szerint – általában náci-, nyilas-, szovjet- és kommunistaellenes cikkeket írt…”

Nem lévén tudományos szintű kutató, csupán a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete egyik alapítója (ugyanakkor Godó-Farkas Ágnes akadémiai oktatóval és eszméikkel szemben álló fél) – néhány információt tárok a nyilvánosság elé Kecskési Tollas Tibor és a Magyar Királyi Csendőrség 1944-es ténykedéseivel kapcsolatban.

JAROSS, MENGELE ÉS A MAGYAR CSENDŐRSÉG

Abban talán adatszerűen tévedett a Jewish News Agency, illetve a szélsőjobboldali mozgalmak ismert kutatója, Szemenyei-Kiss Tamás, hogy Horthy Miklós regnálása idején a beregszászi zsidók deportálása volt az első szégyenletes cselekmény.
A Sztójay-kormány belügyminisztere: Jaross Andor, már a német invázió másnapján 1944. március 19-e után utasította a magyar királyi csendőrparancsnokságokat és a községi elöljáróságokat, hogy állítsák össze a területükön élő zsidó személyek “egybeállított kimutatását” majd azt küldjék meg a felállított 6 műveleti (deportálási) zóna parancsnokságának.
Ezt a belügyminiszteri rendeletet Kecskési Tollas Tibor, a muraszombati csendőrszázad parancsnoka is megkapta és 1944. április 12-én az előírásoknak megfelelően tájékoztatta az illetékes
műveleti zóna” vezetőjét. A szlovéniai területen, ahol a csendőrszázad tevékenykedett, jelentősnek mondható német- illetve magyarellenes partizánakciók zajlottak, a Waffen-SS egységei és a magyar csendőrök 1943/44-ben összesen 3000 szlovén ellenállót likvidáltak vagy hurcoltak el koncentrációs táborokba. - Godó-Farkas Ágnes állítása, miszerint a csendőrszázad parancsnoka együttműködött a partizánokkal és ezért áthelyezték a beregszászi gettó őrzésére, hihetetlenül hangzik. Az ilyen együttműködést a német megszálló hatóságok azonnali kivégzéssel honorálták a háborús helyzetben. Miért irányították volna a megbízhatatlan főhadnagyot Beregszászra, ahol a deportálásoknál megbízható egységekre és parancsnokokra volt szükség?

Az özvegy: dr. Kecskési (született: Lányi) Mária, 2008. februárjában a MÚOSZ elnökéhez írott levelében – lásd a Szövetség honlapját -arra hivatkozott, hogy férje a tapasztalt kegyetlenségek miatt kedvetlenül végezte munkáját és több alkalommal, lakásán fogadva a gettóba zárt zsidó nőket (!), segítségükre volt a szenvedések elviselésében. Bár az ide vonatkozó tanúvallomásokat nem csatolta az Eötvös Pálnak írott leveléhez, mindösszesen csak a Népszava valamint Szemenyei-Kiss Tamás „sajtókampányát” említette, idézni szeretném a Beregszászról Auschwitzba deportált 11 000 zsidó sorsáról szóló Mengele-levél egy jellemző részletét:
„Aus einem Transport des RSHA aus Ungarn werden nach der Selektion 150 Juden, die die Nummern A-15069 bis A-15218 erhalten, als Haftlinge ins Lager eingewiesen. Ein Teil der Jungen und Gesunden wird wahrscheinlich als ’Depot Haftlinge’ festgehalten. Die übrigen Menschen werden in den Gaskammer getötet…”
(Auschwitz-Birkenau, Juni 29. 1944 – A Holocaust Dokumentációs Központ gyűjteményében.)

AUSCHWITZI JEGYZŐKÖNYV (1944. június 29.)

„Die Nummern A-8270 bis A-8273 erhalten vier Zwillinge, die der SS-Lagerarzt Mengele unter der ungarischen Judinnen ausgesucht hat…” (Hefte von Auschwitz Nr. 20, Auszug aus Danuta Czech – Kalendarium der Ereignisse im Konzentrationslager Auschwitz-Birkenau 1939-1945.)
Tehát a deportáltak, a „Transport” – a Magyarországról Auschwitzba szállított zsidók – sorsa, tételesen felsorolva, hogy egy-egy csoporttal mi a teendő, már igen korán eldőlt. Nem a táborokban betegedtek meg ezek a honfitársaink, hanem J. Mengele nyílvánította őket annak: vagyis a fiatalokat és egészségeseket a terv szerint fogolyként kezelték, az egyebekkel („die übrigen Menschen”) a gázkamrák végeztek.
A Magyar Királyi Csendőrség ebben az időszakban nem csupán Beregszászon, hanem több megyében, megyei központban végrehajtotta a belügyminiszter, Jaross Andor utasításait. A Hajdú, Bihar, Békés, Szolnok és Csanád vármegyékben lezajlott deportálásokra vonatkozó teljes anyag a Jad Vasem Intézet birtokában van – kutathatóak. A “VI. sz. műveleti zóna” dokumentumai között szerepel: Debrecenben 1944. májusában hozzávetőlegesen 5600 zsidót zsúfoltak össze az ideiglenesen felállított gettóban – ide Balmazújváros, Egyek, Földes, Józsa, Kába, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúnánás, Nádudvar, stb. deportálásra szánt zsidó polgárait szállították.

Minderről Kecskési Tollas Tibor cs. főhadnagynak tudni kellett. Nem csupán azért, mert a rimaszombati század parancsnokaként folyamatosan tevőleges közreműködője volt a szlovén ellenállók letartóztatásának, hanem mert parancsnoki beosztásából következően a Belügyminisztérium 9615/1944, 6136/1944. sz. titkos utasításait ő is megkapta és végrehajtotta.

Dr. Kecskési Mária a MÚOSZ elnökének írott és a nyilvánosságnak szánt levelében szemérmesen elhallgatta azt is, hogy ő maga annak a Lányi csendőrtábornoknak a gyermeke (vagyis a lánya), aki az akkori hierarchiában igen magas beosztásban dolgozott – így, mint a később büntetőeljárás alá vont Kecskési Tollas Tibor apósa maga is érdekelt volt a vádlott védelmének megszervezésében, a tények elhallgatásában. A népbíróságok 1945-1948 között még nem voltak birtokában azoknak a kutatási eredményeknek, melyeket később Randolph L. Braham, dr. Gavriel Bar-Shaked vagy Tibori Szabó Zoltán tártak a nyílvánosság elé és abban az időben még nem létezett a Jad Vasem Intézet sem, ahol ma már tanulmányozhatók a Holocaust, a magyarországi zsidóüldözések dokumentumai is.
Eötvös Pál, amint azt olvashatjuk a Magyar Újságírók Országos Szövetsége honlapján, figyelmen kívűl hagyta a honi értelmiségiek, a több mint száz újságíró tiltakozását, de ami igazán megdöbbentő, nem vette figyelembe Braham professzor protestálását sem

NEMZETISZOCIALISTA RESTAURÁCIÓ

Attila Bodo Kirchsteuer (Burg Kastl, Németország) a Magyarország Ma portálján 2008. március 28-án megjelent nyilatkozatából idézek:

„– Kecskési Tollas Tibor németnek született. Egy olyan kulturális és etnikai kör tagjaként, mely nyíltan vállalta az alsóbbrendűnek ítélt emberek kiirtását. A múlt évszázad hatvanas éveiben népi németnek jegyeztette be magát Nyugat-Németországban, így kérvényezte és kapta meg a német állampolgárságot – elhallgatva azt, hogy magyar mundérban vált becstelenné. A kakastollasok egyenruhájában szerzett érvényt annak, hogy Bajorországban németként egyúttal magyarnak érezze magát. – Ezek az emberek, Kecskési Tollas és bajtársai, németnek hitványak, magyarnak gonosztevők voltak. A Nemzetőr főszerkesztőjeként mindkét szerepben kiélhette magát: ebben a szellemi közegben irányítóként és irányítottként a magyar szellemiség papírmasé díszletei között igyekezett tudatalattijában tisztára mosni a katonai becsületén Beregszász városában esett foltokat”.

Azt már a működését 1998-ban befejezett Hungarista Mozgalom Hírszolgálata utolsó vezetőjétől – Szemenyei-Kiss Tamás újságírótól –, tudhattuk meg, hogy a Nemzetőr elnevezésű havi lapot a nyugati világ legszélsőségesebb alakjai, javarészt a nyilas emigráció támogatásával hozták létre.
A közreműködők között találhattuk meg gróf czegei Wass Albert, Zákó András tábornok (az MHBK irányítója) és a hungarista állam egyik bankvezére, dr. Radvánszky Antal neveit is, az utóbbi volt az a személy, aki kimenekítette, és svájci bankokban helyezte el a nyilas emigráció, a HMH pénzalapját képező aranytömböket.

1993-ban, mikor Hajnal László Gábor, a Szabad Európa Rádió egykori szerkesztője megkérdezte Kecskési Tollastól, hogy miből hozták létre a Danubius Verlagot, és miből vásároltak nyomdagépeket, a Nemzetőr főredaktőre csak annyit válaszolt: „– Kaptunk egy bizonyos összeget…”

Érdemes elolvasni néhány olyan közéleti személyiség véleményét is, akik Kecskési Tollas Tibor „örökös tagsága” ellen tiltakoztak a MÚOSZ-nál.

Benedek István Gábor: „– Tisztelt Kollegák! Mivel 1944 nyarán a magyar állam, a csendőrség (6 évesen!) vagonba terelt, majd elvittek egészen Bergen-Belsenig… - tiltakozom Kecskési Tollas MÚOSZ örökös taggá nyilvánítása ellen. Nem szeretném, ha a Szövetség elfeledné korrigálni e tévedését, s például azt, hogy elnézést kérjen tőlem és mindazoktól a tagoktól, akiket sért ez a méltánytalanság.”

Fekete György publicista: „– Tiltakozom, hogy ez a néhai deportáló Kecskési Tollas Tibor a MÚOSZ örökös tagja legyen.”

Kerekes András: „– Ha csak leheletnyi kétely fogalmazódik is meg az emberben az örökös tagság megalapozottságát illetően, máris alá van támasztva a nem. A szakmai etikának szigorúbbnak kell lennie a törvénynél.”

Majsai Tamás: „– Aki zsidók bevagonirozásánál rendfenntartóként sorfalat állt, semmiképpen ne rendelkezzen a nagyon magas presztizst jelentő MÚOSZ örökös tagsággal.”

Pünkösti Árpád:
„– Nagyon szomorú, hogy korbáccsal is be lehet iratkozni a halhatatlanságba.”

Az ilyen és ezekhez hasonló véleményeket több oldalon keresztül sorolhatnám.
De… – ha a Magyar Újságírók Országos Szövetsége figyelmen kívül tudta hagyni R. L. Braham nyilatkozatát (is), akkor milyen súlya van manapság kétszáz írástudó, gondolkodó embernek?

2008.04.14.

Kollár Erzsébet
E-mail: kollar.betty@freemail.hu

Forrás: PR Herald





 Feliratkozás hírlevélre
név:
e-mail cím:

Kiemelt témáink
SOSE HALUNK MEG (MUSICAL) [2010.09.02.]
Helyszínváltozás: mert „azt mondtad, hát megint megyünk…”
SZOCIÁLIS KIREKESZTÉS? [2010.09.02.]
A közösség szerepe
GERILLAMARKETING MESTERKURZUS [2010.09.02.]
Minimális pénzből profi kapmány
LEVELEK JÚLIÁNAK [2010.09.02.]
Kortalan szerelem
ETIKETT ÉS PROTOKOLL-TOVÁBBKÉPZŐ [2010.09.02.]
Akkreditált mesterkurzus
X-FAKTOR [2010.09.02.]
A brutális újdonság ereje
KOLOFON [2010.09.01.]
Minden könyvnél elengedhetetlen
ÍGÉRET-ESEK – KÖZÖS KÖTETBEN [2010.08.31.]
A Garbó antológiája
SZURDI ART [2010.08.31.]
Ruhák a belvárosi Duna-parton
KÉPZÉS ÉS FEJLESZTÉS [2010.08.30.]
A legjobb befektetés
NEM LEHET BELENYUGODNI [2010.08.30.]
Világszerte erősödő felháborodás
EGYSZEMÉLYES STÁBOK [2010.08.30.]
Főszerepben az újságíró
A NEMZET TANÉVE [2010.08.29.]
A sosem volt Magyarország
MESE HAGYOMÁNY ÚJRAHASZNOSÍTÁS [2010.08.29.]
Kalandozás Tündérországban
SZELÍD TEREMTÉS [2010.08.29.]
Feszültségkeltő filmdráma
MAD MEN [2010.08.29.]
Reklámörültek
HAVER VAGY? MOST IGAZÁN KIDERÜLT [2010.08.29.]
Őrült tánc a Szigetfesztiválon
MASZKHATÁS [2010.08.28.]
Make up tündérek
KIFUTÓRÓL – VERSENYPÁLYÁRA [2010.08.26.]
Horváth Kinga és a BMW-csapat hoszteszei
ANDY WARHOL KIÁLLÍTÁS [2010.08.26.]
Varázslatos 3D-világ
LUSZTRÁCIÓ [2010.08.25.]
A törvénysértők rendje
PÉKGENERÁCIÓK [2010.08.24.]
A Domszky család története
SZKÍTÁK A SZENTFÖLDÖN [2010.08.23.]
„Igen vitézek”
KOPOGTATÓ CÉDULA [2010.08.22.]
Útmutató a kitöltéshez
MAGYARORSZÁG, ÍME: [2010.08.22.]
Nagyszerűség a hanyatlásban
TIBET CSENDJE [2010.08.21.]
A külső és belső harmónia
MÉDIAMÁNIA [2010.08.21.]
Itt a lé a tét!
EMORÁCIÓ 2010 [2010.08.19.]
Reklámkonferencia Egerszalókon
BOMO ART NAPLÓBOLT [2010.08.17.]
Az írás és a szép tárgyak szeretete
A SPORT SZABADSÁGA [2010.08.14.]
Életszemlélet-formálás
INTEGRÁLT PR [2010.08.02.]
A Binney&Smith-nél így gondolják…
ÁRKÉPZÉS – RADIKÁLISAN [2010.04.02.]
Ingyen van, vagy mégsem?



PageRank Kereső optimalizálás