külföld

DIVATTÖRTÉNET (7. rész)

Perzsa nadrág, indián tollmozaik

A nadrág idõszámításunk elõtt néhányszáz évvel jutott kisázsiai népektõl Perzsiába és Kínába. Kezdetben feszes lábburok, felül rézsutosan levágták, övükhöz kötözték és kiegészítették egy szeméremtakaróval. Mikor a bõr helyébe a szövött anyag kerül, a nadrágszárak bõvülnek, és a korc a madzaggal lehetõvé teszi, hogy a két szárat egyesíteni lehet és még jobban bõvíteni – most már akár ülni is lehetett benne. Míg Európában a nadrág sokáig kizárólag férfiviselet – emlékezzünk, mekkora feltûnést keltett Szendrey Júlia (Petõfi Sándor egykori felesége), midõn nadrágba bújt –, a perzsa nõk kezdettõl fogva ugyanazt a ruhadarabot viselték, mint a férfiak.

képtár

MAGAS SAROK, HEGYES ORR

Az európai hegyes cipõorr és magas sarok divatját valószínûleg a perzsáknak köszönhetjük. Csõrös cipõik formája a készítés módjával is összefüggött. Mikor a bõrt elöl az orrészen felhajtják, és összevarrják, a hegye felkunkorodik.
Az 1200-ból való miniatûrökön alacsony, ék alakú cipõsarkakat látunk, 1500-ban már 2-3 cm magas sarok van a lovasok lábbelijén. Valószínûleg azért, hogy a kengyelben biztosabban megvethessék lábukat.

INDIÁNOK

Papi öltözék emberbõrbõl
Az azték papok a régi Mexikóban bõrruhát viseltek, melyen csak hátul volt egy zsinórral összefûzhetõ hasíték, különben feszesen simult a testre. Mivel az állatbõr szabás nélkül nem simul a testre, a kutatók arra következtetnek, hogy emberbõrbõl készült a papok ruhája. Elõl, ahol az áldozat szívét kitépték, a bõrön keletkezett lukat összevarrták.

SZÍNES RUHÁK ÉS TOLLMOZAIK

Amerika felfedezésekor a kontinensen számos magasan fejlett kultúra élt. Mexikóban az aztékok, Yucatanban a mayák, Peruban az inkák. Nekik köszönhetjük többek közt a kukoricát, krumplit, paradicsomot, kakaót, dohányt. Sajnos jól épült városaikból csak romok maradtak ránk, köszönhetõen az európaiaknak, akiket az aranyon kívül semmi más nem érdekelt. A városokat felégették, a lakókat lemészárolták, a mûkincseket összetörték.

Az aztékok és a mayák legfontosabb szövetanyaga a pamut és az agavérost. Peruban lámagyapjút használtak. Szövõszékeik kicsik, legfeljebb egyszer egy méteres darabot tudtak szõni, így a ruhát darabokból varrták össze. A festéshez fakéreg és zúzmó fõzeteit használták. Színeik a barna, vörösbarna és az indigó. A kékeszöldet vizeletben oldott vörösrézzel festették, a bíborszínt bíborcsigával. Szerették a színkontrasztokat. Minden szín jelentett is valamit: a sárga a nap és az érett kukorica, a kék a nemesi származás, a piros a vér, a fekete a háború. Öltözékükön beleszõtt, nyomott vagy festett stilizált díszítõminták vannak.

A tollmozaik mesterek az azték fõváros külön negyedében éltek. Hosszú évekig is dolgoztak egyetlen ruhadarabon. A nagyobb tollakat, melyek a minta alapját adták, rávarrták az alapra, a kisebbeket ragasztották. Egy-egy színes toll elhelyezésével néha órákig bíbelõdtek, mire sikerült a megfelelõ árnyalatot eltalálni. Aki egy kolibrit vagy paradicsommadarat megölt, halállal bûnhõdött. E madarakat rabságban tartották és elhullatott tollukat használták föl.

KALAP ÉS FÜLÖNFÜGGÕ

Az ünnepi öltözékben a fejdísznek jutott a fõszerep. Hatalmas sisakokat viseltek tarajos állatfejekkel, fém és drágakõberakásokkal, óriási tolldísszel. Gyönyörûen vésett kristály és borostyánkõékszereket, orr- és ajakkarikát, fülönfüggõt találtak az ásatásoknál. A spanyolok beolvasztották az ötvösmunkákat, de az a kevés, ami megmaradt, bámulatosan szép.

A NAP LÁNYAI

Az elõkelõk minden ruhát csak egyszer vehettek fel, és azt az összeállítást senki nem utánozhatta. Az öltözeteket egy vallásos rend tagjai, „A Nap Lányai” készítették, akiknek csak ez volt a dolga. A spanyol hódítók a következõképpen írtak le egy papi öltözetet:
„Vállán piros tollakból varrott, más színû tollakkal díszített köntös, amelyrõl nagy tollak lógnak és gyapottal rojtozott alja a földet sepri.

Fején magas tollbokréta dísz, kezében a faragott pálcán egy csomó kígyófarok.” Az aztékok emberáldozataikkal az égitesteket akarták megtartani égi pályájukon, és a nap tüzének kialvását akarták meggátolni. Az áldozópap virágot font a hajába, mely az alvadt vértõl gubancosan összeragadt — ugyanis az áldozat vérét tilos volt lemosni. Egyébként az erõszakosan keresztelõ spanyolok több indiánt öltek meg mint ahányat évszázadok során az aztékok föláldoztak.

2008.04.12.

Forrás: PR Herald