páholy

HELLO, MR. HARVEY!

A fehér nyúl emléke

„- Hello Mr. Elwood!” - mondja valaki az oszlop mellõl, ha már nagyon egyedül vagyunk. És már jobb minden." Üldögélünk a kocsmákban. Iszunk egyet-kettõt. Egyszer csak észrevesz valaki, elõbb itt, aztán ott, odabólintanak, ránk mosolyognak, mintha azt mondanák: „- Nem ismerjük magát, Mister, de rá van írva magára, hogy rendes gyerek". Az élet napsütéses percei ezek: összenézünk Harvey-vel, és melegség önti el a szívünket. "

Amikor már végleg elmúlt az édes gyerekkor, amikor már csak mi szeretünk mindenkit, és minket már nem becézget soha senki, amikor már olyan régóta vagyunk vállfa-merev felnõttek, hogy belefáradt mégis megmaradt gyermeki lelkünk, de még mindig annyi bennünk a szeretet és tolerancia környezetünkkel szemben, hogy az anyagi érdekek kisemmizését is jóváhagyjuk a béke kedvéért.

Láb alatt lettünk már környezetünk érdekeihez képest, és bezárhatnak lelkifurdalás nélkül börtönbe akár, vagy bárhová, csak érvényesülhessen az általunk akadályozott nagyképû protokoll

Ha mindezt még adakozva megbocsátjuk szeretetbõl, mégis olyan egyedül vagyunk az általunk támogatottak között, mint a számkivetett, de rosszak és aljasak lenni mégsem tudunk, csak már nem bírjuk tovább, amikor felsegítünk valakit, majdnem ismeretlent megint a porból, és még az is faképnél hagy, akkor szólal meg a hátunk mögül egy hang.

Az oszlopnak támaszkodva, pár lépésrõl figyel, és ránk talál az, akire mindig is vágytunk: a barát, aki akár az életét is odaadná értünk. Aki megértõen meghallgat, ránk mosolyog, és úgy szeret, ahogy vagyunk, örökkön mindvégig. Sõt, még a tulajdon nevének választását is ránk bízza.

Hát igen! Õ az igazi! Õ Harvey!

Akkor már az sem számít, hogy Harvey bemutatása elállítja az elidegenedett, részvétlen környezet szavát!
Kit ne némítana el a kétméteres kifogástalanul öltözött monumentális nagy fehér Nyúl!
A barátunk. Még akkor is, ha alapjában rajtunk kívül mindenki számára láthatatlan!
Pontosabban, megcsodálhatja bárki, ha feltámad benne egy csepp emberség, a vágy valami közvetlenebb emberibb hang után. Akkor váratlanul gondolkozni kezd a sok piszkoskodás után: és lehet találgatni az alternatívákat. Vagy lelkiismerete támadt fel hirtelen, vagy a félelem. Mert mi lesz, ha a nekünk elintézett zártosztályon annyira hatásos a sokkterápia, hogy olyan normálissá válunk, mint õ? Mi lesz, ha már többé mi sem látjuk Harvey-t?

Csak azt vesszük észre végre világosan, mit tettek velünk!

A Budaörsi Játékszín bemutatója elõtt hosszú évekig érlelt terv volt, hogy Koltai Róbert alakításában megelevenedjen Elwood, és nõvére, Veta Louise Bánsági Ildikó megszemélyesítésében.

Éless Béla – a színház igazgatója és mûvészeti vezetõje –, évek óta tervezte ennek a darabnak a bemutatását, és zseniálisan úgy tûzte ki, hogy a két vezetõ mûvész dolgozni tudjon benne. Rendezõként a lendületes és pontos Szõke István mutatkozott be.

Hihetetlenül hatásos a játékban Harmath Imre lassan eszmélõ Sanderson doktora, Bánfalvy Ági jóindulatúan álmatag Ms. Chumley-ja, Bácskai János megvezethetõen hûséges Wilson ápolója, Urbán Andrea – a legtöbb férfira gerjedõ leányságú Mae-je, Erdélyi Mária merev úriasszony Ethel nénije.

Fontos Kertész Péter megtérõ igazgató-fõorvos alakja is, aki tudat alatt kételkedik régen, kapun innen vagy túl van-e a diliház, Valler Gabi dögös, helyezkedõ fõnõvére, és Éless Béla ügyvéd alakja, aki nem is volt rossz soha, csak tette a dolgát.

Farkas Zoltán taxisa rávilágít a sokk utáni normalitás végleges közönyére. És fontos az agyonutaztatott, de azt méltósággal viselõ hangulatos díszlet, meg a karaktereket gazdaságosan kiemelõ jelmez is.

Mint a puzzle minden darabja, ahogy egységgé fonja a képet. A tele nézõtér, a publikum átszellemült-várakozón csodára váró arca, és hogy ez itt estérõl estére így van, az AMK idevarázsolt színházát dicséri.
Azt, hogy amikor minden tele van elkeskenyedett szájú gonddal, ide rendre ilyen estéket varázsol nekünk.

„– A játék az életem, nem tiltakozom, ha ezt a szememre veted. De ne feledd: én nem csak veled, érted is játszom. Vannak néhányan, akik különösen fontosak a számomra: az egyik legfontosabb te vagy, a nézõ. Ha te nem vagy, az én létjogosultságom is megszûnik. Szeretnék minél többet adni neked, de ehhez szükségem van arra, hogy megbízz bennem.” – mondja Koltai Róbert ars poeticája, és úgy cseng össze Harvey-val, hogy szinte elbõgöm magam. Pedig mindig is biztosan tudtam, õ mindent tud. Mindent, ami emberi.

Ha már nem bírod, és rád lép a magány, nézz hátra. Lehet, hogy ott áll egy hatalmas nyúl, és rád köszön: „Hello!“

Író: Mary Chase
Fordító: Örkény István
Rendezõ: Szõke István

SZÍNÉSZEK
Elwood P. Dowd - Koltai Róbert
Veta Louise Simmons - Bánsági Ildikó
Myrtle Mae Simmons - Urbán Andrea
Dr. William R. Chumley, igazgató - fõorvos az elmegyógyintézetben - Kertész Péter
Dr. Lyman Sanderson orvos - az elmegyógyintézetben - Harmath Imre
Ruth Kelly, asszisztensnõ - Valler Gabriella
Wilson, ápoló - Bácskai János
Omar Gaffney, ügyvéd - Éless Béla
Betty Chumley - Bánfalvy Ágnes
Mrs. Ethel Chauvenet - Erdélyi Mária
E.J. Lofgren, taxis - Farkas Zoltán
Díszlettervezõ: Kerényi József
Jelmeztervezõ: Fekete Mária
Dramaturg: Szõdy Szilárd
Rendezõ munkatársa: Balák Margit

2007.01.22.

Forrás: PR Herald