keresés az oldalon:
2010. július 30., péntek  
könyv 

MAGYAR HANGOS-KÖNYV

Tévedés ne essék!

A legutóbbi Ünnepi Könyvhét egyik nagy meglepetése a hangos-könyvek utáni kereslet, illetve a vásárlói érdeklődés volt. A Magyar Hangos-könyv Kiadók Egyesülete (MHKE) először jelent meg a vásáron önálló pavilonnal, és az egyesületi tagok teljes választékával. A pavilont szó szerint megrohamozták a vásárlók, négy napig alig lehetett megközelíteni a standot.
A vásárlók előre jegyzetelt listákkal érkeztek, ami azt jelzi, hogy a kereskedelem még mindig nem mérte fel az ilyen típusú kiadványok iránti keresletet.

Ma már szerte a világon, de főleg Európában óriási piaca van a hangos-könyveknek. Ha megjelenik egy új könyv, szinte azonnal kiadják ilyen formában is.

A vakoknak készült felolvasásokat nem érdemes összehasonlítani a klasszikus hangos-könyvekkel. Az pedig végképp nem igaz, hogy ebből az ötletből született volna a speciális részpiac. Ennek a kettőnek alig-alig van köze egymáshoz.

Magát az elnevezést az új műfaj megjelenése idején kezdtük el használni (az angol „audiobook”-ból fordítva), korábban maga a műfaji megnevezés sem létezett Magyarországon, sem a vakoknak készült anyagoknál, sem másutt. Az első igazi hangos-könyvek csak 2002-ben jelentek meg hazánkban.

A kiadók természetesen örülnek annak, hogy a gyengén látók is szeretik a rendező és dramaturg közreműködésével, neves színészek játékával felvett kiadványokat.

Magyar Hangoskönyv Kiadók Egyesületének tagjai gyakran ajándékoznak a Vakok Intézetének ezekből, annak ellenére, hogy a műfaj nem kifejezetten nekik készült.

Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron – ahol az ilyen megoldású könyvek már tíz éve jelen vannak –, a látogatók külön ennek a műfajnak kialakított, stadion méretű pavilonban válogathattak a hangos-könyvek közül.



2006.06.29.

Vajda Mályi Zsuzsa
E-mail: zsuvajda@t-online.hu

Forrás: PR Herald (OTS Cégvonal & MHKE)





 Feliratkozás hírlevélre
név:
e-mail cím:

Kiemelt témáink
PÓTFELVÉTELI [2010.07.29.]
Augusztus 10-ig lehet jelentkezni
SZÜLŐK ISKOLÁJA [2010.07.29.]
A baba első éve
A YOUTUBE NÉPSZERŰ VIDEÓI [2010.07.29.]
Letöltési toplista
PALYA BEA ÉS DÉS ANDRÁS [2010.07.29.]
Egymásra hangolódás a Hangos-beszélőben
BOBAN I MARKO MARKOVIC ORKESTAR [2010.07.29.]
A zene a szívnek szól, és a lábnak jó
BIO-HAJVÁGÓ SZALON A MESTER UTCÁBAN [2010.07.29.]
A természetesség mindenki számára elérhető!
KICSI LÁNY A GETTÓ KÖZEPÉN [2010.07.29.]
A roma identitáshoz való viszonyom
SCHMITT PÁL, ÁLLAMELNÖK [2010.07.28.]
Az Igenember
WEIGHTED MEDIA COST (WMC) [2010.07.28.]
Új módszer az AVE helyett
MAGNA CUM LAUDE KONCERT [2010.07.28.]
Jelentés Monostorapátiból
ROMA ÉS/VAGY MAGYAR [2010.07.27.]
Ellenőrizhetővé tehető önazonosság
A SZOCIALIZMUS ÚTTYÁN [2010.07.27.]
(Ejcsd: út-ján)
HASZONLESŐK [2010.07.27.]
Fogod a pénzt és futsz?
EINSTEIN GONDOLATAI [2010.07.27.]
„A kreativitás titka az, hogy ügyesen titkold el a forrásaidat!”
CIGÁNY SZÁRMAZÁS („ROMA IDENTITÁS”?) [2010.07.26.]
Vállalni vagy tagadni
SZEGREGÁCIÓ VS INTEGRÁCIÓ [2010.07.26.]
Két szép magyar fogalom
FÖLDRAJZI CSEMEGÉK (1. rész) [2010.07.25.]
Különös országok
4K! [2010.07.25.]
Az új generáció valódi küldetése
T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL [2010.07.25.]
Ismét dübörögni fog a HUNGEXPO
BIOFODRÁSZAT A MESTER UTCÁBAN [2010.07.25.]
Természet adta ápoltság
INKOGNITÓ [2010.07.24.]
Kiss Tibor Noé első könyve
NELSON MANDELA NAP [2010.07.24.]
Nyolc világvárosban
ÁRVÍZKÁROSULT GYERMEKEK [2010.07.23.]
Élményekkel (is) kárpótolni
SZEMPONT ALAPÍTVÁNY [2010.07.23.]
Támogatási felhívás
MAI ÚTIKALAUZ SZERB ANTALNAK [2010.07.23.]
Arra az esetre, ha ismét Budapestre látogatna
ISTENEK ÉS FÉLISTENEK [2010.07.23.]
Bank(k)árok
HORRORSZERZŐK [2010.07.23.]
A kellően beteg fantázia birtokosai
PANCSA JÓZSEF [2010.07.22.]
A „révész”
ÚJ MÉDIATÖRVÉNY [2010.07.22.]
A tartalom-előállítók szabadsága
FALGYOM [2010.07.22.]
Gyógynövény és erős allergén
TELEVÍZIÓS HÍRADÓK [2010.07.22.]
Hitelességi mustra
IRÁNI BAHÁ’IOK ÜLDÖZTETÉSE [2010.07.20.]
Félhivatalos hadjárat
GÖRÖGORSZÁG [2010.07.20.]
Bazi nagy görög kalandom
FÉLTÉKENYSÉG [2010.07.20.]
Babi Lacroix-nak – mély szeretettel
ABCÚG IMF! [2010.07.20.]
No pasaran
HOLDNAPTÁR (HATÁRIDŐNAPLÓ) [2010.07.15.]
Praktikus kis okos
MOLNÁR FERENC REGÉNYES ÉLETE [2010.07.15.]
„Te csak most aludjál, Liliom!”
AZ ALASKA RANGER ÜGY [2010.07.15.]
Mentőakció
KÖZÖS HULLÁMHOSSZ RÁDIÓ [2010.07.15.]
FM 96,5 MHz
BUDAPESTI KALAUZ... [2010.07.13.]
... Marslakók számára



PageRank Kereső optimalizálás