nincs pardon

KORRUPCIÓ-TRADÍCIÓ

A hála kényszere

Dr. Gaál Péter, az Egészségügy Menedzserképzõ Központ posztgraduális programjának vezetõje, az egészségpolitika tantárgy oktatója kutatásokat végzett doktori értekezéséhez a hazai hálapénz mítoszról. Tanulmánya jelent meg a témában az Egészségügyi Gazdasági Szemle 2004. májusi „Tanulmányok a hálapénzrõl” különszámában. A téma ma még mindig aktuális.

Évtizedek óta lezáratlan a vita a paraszolvencia egészségpolitikai jelentõségérõl és megszüntethetõségérõl. Az elmúlt évtizedekben kialakult a paraszolvencia hálapénz-értelmezése, mely szerint a pénzadás a beteg spontán, minden kényszertõl mentes hálanyilvánításából fakad. E szerint az aktust a beteg jogának tekintik, és evvel szinte megkérdõjelezik a jelenség fontosságát.

Az egészségpolitikusok, ciklustól függetlenül egyetértenek abban, hogy meg kell szüntetni a paraszolvenciát. Pedig a hálapénz-értelmezés elfogadása éppen az egészségpolitika beavatkozásának szükségességét vonja kétségbe. Az értelmezésben lévõ hála-korrupció kettõsségbõl arra lehet gondolni, hogy talán a háttérben meghúzódó motivációk határozzák meg, kell-e a jelenségnek egészségpolitikai jelentõséget tulajdonítani.

Az egészségügyi rendszer teljesítményét meghatározza, mennyire képes elérni kitûzött céljait, és egy jelenség annál jelentõsebb, minél inkább befolyásolja azt a célok elérésében. Ezek szerint a paraszolvencia megszüntetését akkor kell megoldandó problémának tekinteni, ha kedvezõtlen hatása a célok elérésében bizonyíthatóvá válik. Egészségpolitikai jelentõségét tehát összegezve az adja, ha rontja az egészségügy hatékonyságát, sérti az esélyegyenlõséget az ellátások hozzáférésében, és a szegények számára aránytalan megterhelést jelent.

A paraszolvencia kutatásával foglalkozó szakértõk részben megkérdõjelezték, alátámasztották, esetleg nem vetették el a hála motiválta pénzadást. A kutatásokban érdekes ellentmondások figyelhetõk meg. A felmérésekben szereplõ válaszadók között voltak, akik elõre adtak pénzt az orvosnak, mégis azt mondták, hogy hálából tették, ami abszurdum. A kezelés befejezése után adott pénz a beteg részérõl a hála önkéntes kifejezése a gyógyulásért. Ebben az esetben tekinthetõ olyan ajándéknak, ami semmiféle hatással sincs a szolgáltatás mennyiségére és minõségére. Mi a paraszolvencia? Hála, kényszer, kulturális tradíció, remény, erõszak az orvoson, vagy a bizalmi tõke eróziója? A jelenség sokszínû és összetett. A sokrétû kutatás célja éppen ennek a zavaros helyzetnek a tisztázása volt. A mélyinterjút és kérdõívet is alkalmazó felmérésekben megkérdezettek írásban bár a köszönetnyilvánítást, a hálát, a szokást nevezték meg a pénzadás okául, beszélgetés közben szinte mindig felmerült valamilyen kényszerre utaló motívum.

A paraszolvencia mögött meghúzódó tényleges motivációk a kényszer különbözõ formái lehetnek. Tisztázatlan extra szolgáltatások és jogosultságok, a bizalom hiánya, a helyzetek félreértelmezése, esetleg direkt kényszer a szolgáltatótól. Merjenek-e panaszkodni, mi lesz a következmény, megkérjék-e elõre az orvost, feloldja-e a szorongást, biztonságot, garanciát ad-e, ha úgy érzik, megvásárolták a túlterhelt szakember figyelmét? Az orvosválasztás és a paraszolvencia közötti kapcsolat az interjúk nagy részében szóba került valamiképpen. Általában úgy, hogy az orvos személyének megválasztása kapcsán az már számít is a hálapénzre. A felfogás szerint minél pozicionáltabb, annál magasabb a hála összege. Az egész nem egyértelmû, van, aki szolgáltatásként értelmezi, amiért jár a fizetség, más lelkiismeretes munkára és az orvosi esküre hivatkozik, de biztosítani akarja magát minden esetre. Ám szinte senki nem elég tájékozott, mi van a szolgáltatáscsomagban, és mi az, ami az extrákhoz sorolható. A szolgáltatói kényszernek fõleg a finomabb formáira utalnak a felmérés alanyai, a nagy zsebû köpenyektõl a halogatott beavatkozásokig. Gyakori azonban a viselkedés és a konvencionális helyzetek félreértése is, amikor a lelkiismeretes, gondosan dolgozó orvosoknak eszükben sincs jelzéseket küldeni, és hihetetlen kellemetlenül érzik magukat a hálapénz-jelenetekben. Engem mindig zavart a hálapénz, mondja az orvos, a beteg meg úgy nyilatkozik, persze, hogy elfogadják, várják is, rájuk van írva. Kiderül, hogy a paraszolvencia-adás a beteg oldaláról is lehet kényszer eszköze. Fõleg a jövõre vonatkozó szándék, hogy késõbb visszamehessen az orvoshoz, akit lekötelezett.

Az eddigiek ismeretében a hálapénz a legritkábban fejez ki tényleg hálát, annak klasszikus értelmezésében. Elgondolkoztató, hogy a hálapénz fogalomhoz mégis milyen hagyománytisztelõen és csökönyösen ragaszkodik a közfelfogás. A kormányzat, az orvosok, a betegek is.

A kutatás eredményei azt tükrözik, a fogalom olyan mítosz, mely megpróbálja az elfogadhatatlant elfogadhatóvá tenni. Jobb esetben csak abban árt, hogy akadályozza a megszüntetésére irányuló szándékokat, de ürügy is lehet, hogy a kérdés háttérbe szoruljon végleg.

Mindennek felismerése azonban már az elsõ lépést jelenti a probléma megoldásának útján.

2006.04.04.

Forrás: PR Herald