a nap témája

KARAFIÁTH ORSOLYA

Változó, mint a hold

Hat óra tájban megérkezik, és még kiszalad egy cigit elszívni.
- Sziasztok. Van itt pszichiáter?” - kérdezi Karafiáth Orsolya.
„Egy se? Akkor megkönnyebbültem. Még elkezdene analizálni” – mondja.

képtár

Leül az egykori boncteremben elhelyezett asztal mellé készített egyik székre.
Piros harisnyás lábait egymásra téve várakozón jegyzeteibe, majd Cserháti Zoltán doktorra néz.

A jól kommunikáló fiatal orvos szegõdik beszélgetõtársul az „Anatómiai intézeti felolvasó esték” vendégeihez alkalomról alkalomra.
Ismeri és kérdezi õket életük stációiról, munkájukról, terveikrõl és félelmeikrõl. Szemérmes rutinnal gombolyítja az este fonalát, a vendég temperamentumát empatikusan követve.

Az idei elsõ vendég ül az egyik széken és megköszöni, hogy „fiatalnak” nevezte.
Nem azt, hogy „tehetségnek”.

2007. szeptember 19-én volt 30 éves.

Karafiáth Orsolya költõ. Keresett, ismert és elismert.
Depressziós lettem – mondja, és verset olvas.
Az õszi nyárban egy hideg téli verset.

„... A fény felejt, ha mégis itt marad...”

És mesél.

A gimnáziumban iskolaújságot szerkesztett. Most kitette a honlapra az iskola egy régi versét. Már nem kéne, nem szereti. Majd szól, vegyék le. Észt-szakos is volt. Fordított. Azt gondolta, ember nem érti majd rajta kívül. Kirúgták az egyetemrõl, mert megviccelték többek közt a rektort is.

Állatorvos akart lenni, mert Lajos miatt jó darabig csak a fürkészdarazsak érdekelték. Könyvet ír. Késik vele, már egyszer módosították a szerzõdést, de jövõ tavaszra feltétlenül elkészül vele. Felolvassa a meglévõ négy fejezetet.

A Tescoról szól, meg a szar-rágásról, amit utál.

Krimi (Lajost hogyan teszik el láb alól?), de az még titok.

„Cafe”  a címe, mint a már megjelent második verseskötetnek.

A borító fílingje is marad, azért  nem hagyta ráírni, hogy „versek”.

Az elsõ kötet - a „Lotte Lenya titkos éneke” – ´99-ben jelent meg.

Rendszeresen publikál.

Sok mindent ír.

Sok mindent írnak róla. Nevezik karádysnak, vampnak, amolyan fenegyereknek. Vagy fene-leánynak, aki nagykanállal zabálja az életet és a szerelmet. Jelmezekben jelenik meg, ide is a halálfejes, olyan csontos cuccban akart jönni, vallja be lesütött szemmel, kuncogva. De aztán mégsem.

Mindig másképp nyilatkozik, kvázi nem mond igazat az érdekesség kedvéért, mondták róla valahol. Saját név alatt publikál, mert a ledérség nem szégyen, ha vállalja az ember, azt is olvastam róla.

A verseit felolvasta, nem lehet elmesélni, el kell merülni bennük.

Tiszta, és õszinte amit csinál. Tehetséges.

Kitárja a lelkét, talán azért burkolózik egyre jelmezekbe, hogy betakarózzon a fürkészõ szemek elõl igazi valójában. A visszavonhatatlanul pucér lélekkel megismert vonzó nõben ott vacog az örök gyerek. Aki melegre, biztonságra, figyelemre vágyik, mert elviselhetetlen a perszonálunió elmúlásának tudata.

Csak az tud játszani, akiben nem hal meg a gyerek szerepszemélyiség. Azért költõ. Ha csak az érdekes, ami ledér, hát higgyék annak, bár nem az.

Rosszalkodik, hogy rá figyeljenek. Vagánykodik, ne lássák, mennyire sérülékeny. Mesél. A történetek átalakulnak és átszínezõdnek.

Változó, mint a Hold.

Érdekesebbre vágyik, annál, ami van. Nem valótlan, csak álmodik valamirõl. Ami jobb lehetett volna. A sörözés szertartás-szimbólum. Az ember alapvetõen magányos és ezt nehéz elviselni.

Karafiáth Orsolya felolvasóestjét az Anatómiai, Szövet- és Fejlõdéstani Intézet elõadójában tartották.

A költõt üdvözölte, és az estet megnyitotta: Dr. Réthelyi Miklós professzor.

2007.04.01.

Forrás: PR Herald