"Addig fogok táncolni, amíg élek."

Pogány Éda nem véletlenül mondja, hogy számára a tánc és a mozgás genetikai és kulturális örökség, hiszen, ha szabadidejében nem épp argentin tangót, vagy kubai salsát jár, akkor önkéntes személyi és aerobic edző. A Coca-Cola Magyarország kommunikációs igazgatója elmesélte azt is, hogy az interperszonális és szervezeti kommunikáció már akkor is érdekelte, mikor még azt sem tudta, hogy „mi fán terem a pr”.

/A szakember a PR Herald gondozásában tavaly megjelent „A hazai pr-szakma arcképcsarnoka” című digitális kiadvány számára nyilatkozott./

- Tanulmányait a Bécsi Orvostudományi Egyetemen kezdte, majd úgy döntött, inkább Budapesten, az ELTE Bölcsészettudományi Karán folytatja. Ezek szerint eleinte nem a pr foglalkoztatta…
- 19 éves voltam, azt sem tudtam, mi fán terem a pr, bár ha fán teremne, biztos tudtam volna, mert a biológia nagyon érdekelt, ahogy a filozófia és a nyelvek is. Így jött az első választás, és idővel kristályosodni kezdett, hogy mit is szeretnék igazán. A pr-ről még ekkor sem tudtam sokat, viszont az interperszonális és szervezeti kommunikációt már akkor is izgalmasnak tartottam. Ennek éppen most 25 éve…
- Több mint tíz évig dolgozott a Procter & Gamble-nél, ahol többek között a vállalati kapcsolatokért és a pr-tevékenységekért volt felelős. Volt, hogy egyszerre öt országban is vezette az egyes márkákhoz tartozó pr-programokat. Eszközhasználat tekintetében látott valami különbséget az európai országok között?
- Valóban, korábban több mint tíz évig dolgoztam a Procter & Gamble-nél. A pr-eszközök használata akkoriban – a felelősségi körömhöz tartozó öt országban – nem különbözött lényegesen. Az internet penetráció mindenhol sokkal alacsonyabb volt még, bár Szlovéniában már akkor is lehetett látni, hogy ennek a médiumnak komoly, és egyre növekvő szerepe lesz a vállalati- és márkakommunikációban.
- A Coca-Cola a második legismertebb szó a Földön. Önök tulajdonképpen elsősorban nem a terméket, hanem az életérzést adják el. A reklámokkal sikeresen formába is öntik ezt. De mi a helyzet a pr-tevékenységgel? Miképpen tudja erősíteni ezt az imázst?
- Tudni kell, hogy a világban kétféle vállalat is viseli a Coca-Cola nevet. Az egyik maga a márkatulajdonos The Coca-Cola Company és leányvállalatai, amelyek a márkakommunikációért, vagyis az életérzésért felelősek. Rajtuk kívül a palackozócsoportok és leányvállalataik is viselik ezt a nevet. Jómagam a Coca-Cola Hellenic palackozócsoport magyar leányvállalatának kommunikációs vezetője vagyok, azaz elsősorban nem a márkával, hanem a magyarországi üzemekkel, befektetésekkel, fejlesztésekkel, vállalati felelősségvállalással, innovációkkal és üzleti megoldásokkal kapcsolatosak a mindennapi teendőim. A vállalati kommunikációban olykor előny, olykor hátrány a világ egyik legnagyobb márkájához kötődni, hiszen amennyi hideget-meleget kap a közvéleménytől ez a márka, azt az újságírók vagy döntéshozók mind a vállalatra is vonatkoztatják. Amit tudni érdemes a Coca-Cola Magyarországról, mint termelő vállalatról az az, hogy fennállása óta több mint 100 milliárd forintot ruházott be hazánkban, két palackozóüzemet és tíz telephelyet tart fenn. Ezernél több munkatársat foglalkoztat országosan, beszállítóinak több mint kétharmada magyar. Megnyerte 2009-ben a Figyelő Top 200 Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás díjat, és Zalaszentgróton palackozza az ottani vízbázisból feltörő NaturAqua természetes ásványvizet. Ezen felül több mint 40-féle megoldást kínál a feltöltődésre, hidratációra mindenkinek. Mi ezekkel az üzenetekkel erősítjük a vállalat és az általa forgalmazott márkák jó hírnevét nap, mint nap.
- Szeret táncolni, sportolni, ha jól tudom főleg az aerobic áll közel a szívéhez. Egy közösségi oldalon azt írja magáról, hogy miközben Ön jól érzi magát, segít másoknak is jól érezni magukat. Ezt úgy kell érteni, hogy edzéseket is szokott tartani?
- A tánc nekem genetikai és kulturális örökség egyaránt: kaptam egyfelől szüleimtől és a szülőhelyemtől, Havannától, másfelől pedig Afrikától, ahol felnőttem. Addig fogok táncolni, amíg élek. Ez kikapcsol, feltölt és szórakoztat, közösséget épít és fitten tart, közel hoz a zenéhez, és az embereket is egymáshoz – mi kellhet még a szabadidő eltöltésére? Kedvencem az argentin tangó és a lindy-hop swing, amiket csak most tanulok, meg a kubai salsa, de például az angol keringőt is nagyon kedvelem. A Coca-Cola Testébresztő programját immáron hatodik éve vezetem, így szinte természetes volt számomra, hogy személyi edzői, aerobik edzői és gerinctréneri vizsgákat tegyek – innen az idézet a kérdésben. Dunaharasztiban van egy Testébresztő termünk, egy kis tornaterem, ahol kolléganőimmel önkéntes munkával igyekszünk mindent megtenni azért, hogy egy-egy dolgos nap után minél többen csatlakozzanak hozzánk, és rendszeres testedzéssel tegyenek az egészségükért, és hogy ezt helyben meg is tudják tenni szakképzett vezetéssel, a munkahelyükön, a lehető legkisebb idő ráfordításával. Ezen kívül továbbra is érdekel, hogy emberek hogyan viszonyulnak egymáshoz, hogyan kommunikálnak, alkotnak szervezeteket, és ezek hogyan működnek, változnak. Ezt leginkább a tranzakcióanalízis tükrén keresztül szemlélem. Képzésre járok harmadik éve, ami szintén kedvelt időtöltésem, csakúgy, mint a coaching, ami egyben a párom szakterülete is. Három fiú édesanyja vagyok, ketten már felnőttek, egyetemek padjait koptatják, és mindketten táncolnak is. Legkisebb fiam általános iskolába jár. Sokat vagyunk együtt, és nagyon szeretjük a Balatont.

A fenti interjú szerepel A hazai pr-szakma arcképcsarnoka (2012) című kiadványban.

Ha még több prominens pr-személyiségről szeretne olvasni, rendelje meg a PR Herald kiadásában megjelent, digitális portrékötetet!

A szakember a PR Herald gondozásában (2012. március 29-én) megjelent, „A hazai pr-szakma arcképcsarnoka (2012)” című digitális kiadvány számára nyilatkozott.

- Valóban környezettudatos, vagy csak megbízója miatt vállalta néhány éve az illegális virágültetést?
- Igen az vagyok, tudatosan figyelek arra a mintára, amit két tündéri gyerekemnek mutatok. A Hegyalja Fesztivál ifjúsági kommunikációjában évek óta részt veszünk, és az egyik nagy ötlet és visszhangot kiváltó akció a „gerilla gardening” felhívás közzététele és a program megvalósítása volt. A kampányt a környezettudatosság jegyében hirdettük meg, egy kis csínytevéssel megfűszerezve, zéróCO2 néven. A feladat az illegális növényültetés, virágosítás volt, engedély nélküli szépítés. Boldogan vettem részt benne és örültem, hogy több felsőoktatási ügyfelem is, összeszervezve diákjait, kötélnek állt. Soha nem felejtem azt a közel negyvenfokos tavaszi napot, amikor petúniákat ültettünk a tatabányai buszpályaudvar kopár mezsgyéjére, de megérte, mert a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának hallgatói dobogósok lettek az akcióban… Sajnálom, hogy nem lehettem ott, amikor ugyanezen ügy kapcsán az Irigy Hónaljmirigy ültetett muskátlikat a Margit híd kandelábereibe… Igen szép megjelenésszámot produkáltunk vele, főként a közösségi médiában.

- Gyerekei mellett is munkamániás maradt? Azt nyilatkozta ugyanis korábban, hogy első szülése előtt az utolsó pillanatig dolgozott.
- Igen, nagyon szeretem a munkám, immár hét éve a Shortcut ügyfélkörét ápolom, alapvetően oktatási és ifjúsági területen dolgozunk. Legismertebb médiafelületünk a saját kiadású edupress.hu, mint az egyetlen magyar oktatási hírügynökségi felület, de dolgozunk felsőoktatási intézmények beiskolázásán ugyanúgy, mint ahogy telekommunikációs vagy banki megbízók ifjúsági kampányain.
Konferenciák, timetable, és közben egyszer csak az ember anyuka lesz. Természetes, egészséges terhességgel, többszörös vitalitással még az utolsó héten is, amikor épp a március 15-i állami ünnepségek alvállalkozóiként a műsorvéglegesítés utáni nap reggelén küldtem egy kör e-mailt: „holnaptól 1-2 hétig nem vagyok, elmentem szülni…” Másnap délelőtt már a kezemben tarthattam kisfiamat és kezdtem rájönni, hogy ez nem csak egy apró változás az életemben. Napról-napra jobban szembesültem ezzel, és bár harmonikus családi körülményeim voltak, depresszióba estem, amiből az idő és a munka tudott kihozni. Hiszen ott megvannak a klisék, a követhető lépések… És idővel megtanultam anyuka lenni. Visszagondolva, nem is értem, hogy lehetett e nélkül léteznem.
Soma fiam nem egész öt hónapos volt, amikor a Zamárdiban tartott EFOTT-nak voltam a sajtófőnöke, és bizony imádtam. Leköltöztünk családostul, ügynökségestül, és két szoptatás között egy-egy sajtótájékoztatót tartottam, vagy éjfél magasságában a babakenguruban alvó kisbabámmal nagyinterjút készítettünk a backstage-ben. És utána szinte minden nyáron fesztiválkommunikációs projektjeink voltak, nem tudom, hogy van-e olyan két éves kiskölyök, akinek külön felfújható babapancsolója van az Edupresszó-sajtóbázis közepén, átlagosan napi 30-40 barátságos sajtós kollégával.

- Ne mondja nekem, hogy ennyi munka és két kisgyereke mellett pihenni is tud!
- De bizony tudok! Az ember nem tagadhatja meg önmagát, bár kevesebb idő jut a hobbira – lovaglásra, úszásra, edzésekre – vagy a hajnalokba nyúló baráti borozgatásokra, mint régebben. Nagyon szeretem a keleti kultúrát, jártam Marokkóban, Jordániában, imádom a zenéjüket, a fűszereiket. A világzene-népzene határán táncolva legalább ennyire magával ragad egy Nikola Parov vagy egy Boban Malkovich szám is. Tulajdonképpen azt hiszem, hogy egy Kusturica filmben érezném otthon magam, amiben azért van szünet a két epizód között.

- Mi a Felelős Szülők Iskolájának küldetése, melyet ön alapított?
- Segítséget nyújtani az anyává és apává válásban, a család létrejöttének pillanatától. Nekem ez hiányzott anno, így mára ez lett a misszióm. Az iskolát azért hoztam létre, hogy megköszönjem és a bevételből anyagilag is támogatni tudjam a Honvéd Kórházban működő Koraszülött Alapítványt. Hálámat fejezzem ki az összes munkatársnak, hogy életben tartotta és minden károsodás nélkül megmentette a második fiamat, aki egy szerencsétlen vércsoport összeférhetetlenség miatt két hetet töltött gondos ápolásuk alatt. Náluk emberibb „ember-orvosokkal” soha nem találkoztam. Köszönet érte!
Az International Business Schoolban működő Felelős Szülők Iskolájában szervezett programok egy kérdést feszegetnek: hogyan neveljünk boldog gyerekeket? Előadások, konferenciák, beszélgetések szakmájukban elismert és közismert pszichológusokkal, pedagógusokkal, orvosokkal, akik a néha elbizonytalanodott szülőket támogatják, segítik anyukává, apukává, felelős szülővé válni. Erre soha nem lehet eléggé felkészülni, de készülni igen.

- Kedvenc idézete, hogy nagyon jól haladunk, csak rossz irányba. Ez csak a Facebooknak szóló jópofa mondat, vagy tényleg így gondolja?
- Ez egy kedves barátom elszólása volt, de tetszett. Egyébként pedig azt gondolom, hogy aki megy és halad, az hibázik, de ezerszer jobb lendületesen előre menni, mint toporogni. Persze érdemes meg-megállni, és figyelni az útjelző táblákra, a szélirányra.

A fenti interjú szerepel A hazai pr-szakma arcképcsarnoka (2012) című kiadványban.

Ha még több prominens pr-személyiségről szeretne olvasni, rendelje meg a PR Herald kiadásában megjelent, digitális portrékötetet!

- Sokáig Párizsban luxus-kozmetikumok marketingkommunikációs feladatait látta el, és ezen kívül még arculattervezéssel is foglalkozott. Miért döntött úgy, hogy irányt vált a filozófia és a teológia világa felé?
- A végleges döntésre 1988-ban került sor – akkorra érett meg a helyzet –, de a hívás 20 évvel korábban, 1968 májusában jött a chartres-i zarándoklat során.  Valahogy sokáig nem tudtam magamat elképzelni az új szerepben, miközben nagyon szerettem a munkámat, mely rengeteg kreativitásra nyújtott lehetőséget. Miután előbb multinacionális cégeknek, majd családi vállalkozásoknak dolgoztam, sőt, önálló vállalkozó is voltam, világossá vált előttem, hogy e feladatok sokszínűsége dacára nem ez az igazi küldetésem.

- Kitalálója, s egyben vezetője is a „Management by Jesus” szemináriumnak, melynek célja bemutatni, hogy a Biblia és Jézus útmutatásai alapján is lehet vezetni egy céget, irányítani az alkalmazottakat. Napjaink profitorientált szemlélete mellett – tapasztalata szerint – mennyire tudják a résztvevők a gyakorlatban is megvalósítani a tanfolyamon elhangzottakat?
- Időközben rendszeresen találkoznak a korábbi szemináriumok végzői, és beszámolnak tapasztalataikról, arról hogy a módszer működik, sőt nagyon jól működik. Emellett újabban az ilyen hétvégéken közös erővel, kis csoportokban a résztvevők vállalati/vezetői tapasztalataiból született esettanulmányokat is megoldunk. Ilyenkor a csoport javaslatait összehasonlíthatjuk az adott cég valós döntésével, de újabban megoldásra váró esetekre is alkalmazzuk a módszert.

- Mennyire látja szükségesnek a mai világban, hogy az egyházak – az ige hirdetésén kívül –, valamivel aktívabb pr- és kommunikációs tevékenységet is folytassanak?
- Elvileg az üzleti világban sem azonos a pr a kommunikációval.  Az egyház esetében azonban a kommunikáció, az örömhír terjesztése a szervezet lényege, hivatása, és nem csak egy kis ráadás, mely hasznos, de mondjuk elhagyható, ha „nincs rá keret”.  Az egyház mindig és minden megmozdulásával kommunikál! A pr viszont egy hasznos, bár szerintem nem eléggé használt eszköz, végső sorban ugyanannak a célnak a szolgálatában. Jelzem azonban, hogy megfigyeléseim szerint kevés szakember képes inkulturálódni az egyházi miliőben.  Kettős akadályt kell venniük: egyrészt a módszerrel szemben bizalmatlan egyházi megbízók korlátozzák a marketingmódszerek változatlan használatát; adaptálni kell őket. Másfelől a célközönség is fenntartással él a pr-technikákkal szemben. Vannak viszont őstehetségek, mint a boldogult – sőt boldog – II. János Pál, vagy nálunk Böjte Csaba. Nekik van egy nagy előnyük mindenfajta celebbel szemben: ők hitelesek!

- A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen óraadó tanárként is dolgozott. Kommunikációelméletet, pr-gyakorlatot és médiával kapcsolatos ismereteket tanított. Előadásaiban mennyire voltak jelen teológiai vonatkozások?
- Tavaly ősszel visszavonultam a felsőfokú oktatásból, hogy a társadalmi igazságosság kérdését tanulmányozhassam, bel- és külföldön, globális és regionális szinten. Emellett vidéken és a médiában is előadásokat tartok és vitákban veszek részt, párbeszédet folytatok. A teológia mindig jelen van, mind a beszélgető partnerek elvárásaiban, mind gondolkodásomban, de a tárgyalt kérdésnek megfelelően igyekszem szakmailag megalapozottan érvelni, nem valami felsőbbrendű eszme nevében. Ami egyszerre feltételez alapos felkészülést a tárgyból és alázatot mások lehetséges kontraszt-álláspontjával szemben.

- Szabadidejét mivel tölti a legszívesebben?
- Nagyon szeretek olvasni, és sokat is olvasok, hogy ismerjem a modern kultúra megnyilvánulásait. A kultúra sokszor az idők jeleinek legavatottabb közvetítője.  Kikapcsolódni inkább a zene segít, általában klasszikus zenét és jazzt hallgatok. Régebben elkötelezett természetjáró voltam, mely hagyományt fel kéne elevenítenem.

A fenti interjú szerepel A hazai pr-szakma arcképcsarnoka (2012) című kiadványban.

Ha még több prominens pr-személyiségről szeretne olvasni, rendelje meg a PR Herald kiadásában megjelent, digitális portrékötetet!

„A magyar abc 40 betűből áll, ha a helyes sorrendet eltalálja az ember, akár Nobel-díjat is kaphat érte”. Szavait élmény olvasni. Csodálatos képeket varázsol az ember fejébe, talán kicsit több ez, mint csupán a betűk sorrendje. Balogh P. Ferenc, a Magellán PR cégvezetője kalandozásairól mesélt a kommunikáció tengerén. (A szakember a PR Herald gondozásában (2012. március 29-én) megjelent, „A hazai pr-szakma arcképcsarnoka (2012)” című digitális kiadvány számára nyilatkozott.)

- Cége, a Magellán PR honlapjának bemutatkozó rovatában így fogalmaz: „…24 éve hajózom a kommunikáció vizein, előbb az írott és elektronikus sajtó, majd a public relations hajóival…” Melyik hajó volt a legkényelmesebb?
- Kényelmes? Érdekes szó, különösen a sajtó, a kommunikáció és pr apropóján. De ha mögé teszek mindent, ami csak e szó mögé tehető, akkor azt hiszem a sajtó. A sajtó viszonylag egyszerűen működik, szabályai állandóak és egyformák. A hír északon, délen is hír, jó esetben mindenki ugyanazt érti információn, tudósításon vagy riporton. A feladat itt egyszerűbb: adott a hely és az idő, a rendelkezésre álló focipálya mérete sem változik naponta. A feladat sem túl nehéz: a magyar abc negyven betűből áll, ha a helyes sorrendet eltalálja az ember, akár Nobel-díjat is kaphat érte. Persze bizonyos szempontból itt is adódnak „kényelmetlenségek”. Az olvasó szeret épkézláb mondatokat látni, igényesen, jól megírt cikkeket olvasni, és az sem árt, ha valami pluszt is kap, nemcsak az egymás mellé gereblyézett alanyt és állítmányt.
A pr kicsit más. Ott a focipálya mérete gyakrabban változik, néhány szabály jóval merevebb vagy éppen rugalmasabb, a hatékony, sikeres munkát gyakran tudta és szándéka nélkül a megrendelő is képes akadályozni, és nem ritkán tucatnyi előítélettel, rossz beidegződéssel is meg kell küzdeni. A sajtó bizonyos szempontból akár egyszemélyes műfajnak is nevezhető: toll, papír, billentyűzet, monitor, számítógép. A pr összetett csapatmunka, van benne pszichológia, filozófia, egy kis reklám, marketing, beszédtechnika, ön- és ügymenedzselés, konfliktuskezelés, tárgyalástechnika és még vagy tucatnyi más. De mindkettő kínál sikereket, kihívásokat és mindkettőt lehet és érdemes is szívből szeretni.

- K.-ban, a vidéki kisvárosban című publicisztikai kötete foglalkozik többek között a hajléktalanok helyzetével. Saját tapasztalatok alapján íródott?
- Nem is a hajléktalanokról szól. Inkább a pr-ről. És a valóság ismerete nélküli mondatokról, a langyos állóvízről, a magyar kis- és nagypolitika helyben járásáról, a település-pr szinte teljes hiányáról. Arról, hogy K.-ban, a vidéki kisvárosban, egy megyeszékhelyen a polgármester úgy tartotta jónak, ha a padokon csak helyi hajléktalanok fekszenek. A közterület-felügyelők pedig majd járják a várost, és megkérdezik a heverésző jóembereket, hogy hol nincs lakásuk… Kis magyar abszurd. Magunkon röhögünk.
- Hol lakik a boldogság mostanában? Ma mit válaszolna az 1994-ben, a Kurírban feltett kérdésére?
- Az egyébként valóságos történet szülővárosomban, K.-ban, a vidéki kisvárosban esett meg, ahol egyébként 2003-ig éltem. A megyeszékhely egyik utcai képeslapárusnál az őszi délutáni csúcsforgalomban fiatalok, felnőttek, diákok, nyugdíjasok, üzletemberek, ráérő gigerlik, iskolás csitrik és gondos családapák vásároltak. Hosszú ideig néztem az embereket, mindenki egy képeslapot keresett, az volt ráírva: Boldog vagyok! A lap hamar elfogyott. Egy lány azt kérdezte az árustól, hogy lesz-e még, de az azt felelte, nem nagyon, mert jön a tél, és nem érdemes feltölteni a készleteket… Azóta eltelt tizenhét év. Ma az ország másik felében lakom. Itt a belvárosban van egy kis üzlet, ahol ízléses manókat kínálnak. Mindennek van manója, a szerelemnek, a barátságnak, az üzletnek, a pénznek, a játéknak. A kirakat tele van manókkal. De néhány manóból mindig hiány van. Üres szokott lenni az egészség, a boldogság, a barátság és a gazdagság helye, ezeket mindig elkapkodják. Mindig abban reménykedem, hogy nekünk, képeslap- és manóvásárlóknak, magánszemélynek és cégeknek sikerül megtalálnunk virtuális és valóságos képeslapjainkat és manóinkat. Hogy újabb tizenhét évek múltán majd ne ugyanazokat a képeslapot és manókat keressük…

- A Magellán PR számos neves referenciával büszkélkedhet. A Hencse Golf és Country Clubon mégis megakad az ember szeme…
- A golfpályát a kilencvenes évek elején egy Ausztráliából hazatért magyar, Bánhidi Pál álmodta meg. Nem is golfpályát tervezett, hanem egy olyan komplex üdülőközpontot, ahol a sport és társadalmi eseményt jelentő golf csak az egyik lehetőség. Arculattervezésnek indult, aztán hamar túljutottunk a tipográfián. Az volt a feladat, írjuk le és állítsuk össze azt a szakmai anyagot, ami a tulajdonos segítségére lehet, hogy idegenforgalmi, turisztikai, gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt képes legyen sikerrel működtetni az üdülőközpontot. A golfpályát körülölelő területen ugyanis több mini falu működött volna. Az egyik helyen a gyümölcstermesztést, a lekvárkészítést, a másikon a halászatot, a harmadikon a méhészetet, a negyediken az állattartást mutatta volna be úgy, hogy minden központban valóságos házakban, valóságos emberek, valóságos, autentikus tevékenységet végeznek. A látogatók mindenütt megszállhattak volna vendégházakban, és részt vehettek volna a munkákban. A hagyományokat a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartó építési módot tervezett, korabeli berendezési tárgyakkal, berendezésekkel, a patika, az istálló, a kemence, mind-mind igazi lett volna. A területen önálló postaszolgálatot is tervezett, postakocsival, minden elemében korhű részletekkel. Többféle anyagot is elkészítettünk, ezekből állt össze egy olyan megvalósíthatósági tanulmány, ami minden lehetséges részletre kitért, az anyagi, a logisztikai, a technikai és a kommunikációs feladatokra egyaránt. Bánhidi úr sokat járt a bankok nyakára, egy idő után aztán kezdte elveszteni a hitét, a tervek a szekrényben maradtak, a tucatnyi falu ötletéből mára csak egy emlék maradt. Emlékezetes munka volt, sokat tanultunk belőle, azért is, mert összetett feladat volt, elképzeléseiben, követelményeiben, igényességében messze megelőzte a korát. Talán túlságosan korai is volt.

- Kedveli a horvát tengerpartot, a baranyai borokat. Mi van még, amivel „papiros” a legszívesebben tölti szabadidejét? Szabadidő. Van ilyen?
- A fények, a sziklák, a víz, a dél fantasztikus világa, a múlt és a történelem jelenléte, a szabadság illúziója és valósága mindig szíven üt, már-már megható. Megunhatatlan világ. Édesapám Fiumében született, s bár a családdal hamar, gyerekként költöztek Budapestre, a szeme mindig csillogott, ha Fiuméről beszélt, talán ezért is kedvelem… A tengerpart egyébként szakmai szempontból is érdekes hely, néha elcsodálkozom, milyen apróságokra is jut figyelem. Szabadidő? Ritka társ, de létezik. Legszívesebben kertészkedem, járom a természetet vagy fotózom.

A fenti interjú szerepel A hazai pr-szakma arcképcsarnoka (2012) című kiadványban.

Ha még több prominens pr-személyiségről szeretne olvasni, rendelje meg a PR Herald kiadásában megjelent, digitális portrékötetet!

A PR Herald szakmafejlesztési célú projektje során 96 kiváló hazai pr-szakemberrel készített egyedi portréinterjút. A digitális kiadvány ITT rendelhető meg. A „Ki kicsoda” műfajú összeállítást érdeklődő kommunikációs szakembereknek, felsőoktatási intézmények oktatóinak és hallgatóinak, közhivataloknak, fejvadász cégeknek és közkönyvtáraknak szánjuk.

Tovább az Arcképcsarnok lapokra

Válságkommunikáció használatára a hazai nagyvállalatok közül legtöbbször talán a BKV-nál van szükség. Dr. Székelyné Pásztor Erzsébetet 2008-ban nevezték ki a cég kommunikációs igazgatójának, munkájának egyik fő célkitűzése elfogadhatóvá tenni a BKV-t. Kérdésünkre vadsztrájkokról, a Talált Tárgyak Tárlatáról és a Nordic Walkingról is beszélt.

A szakember a PR Herald gondozásában (2012. március 29-én) megjelent, „A hazai pr-szakma arcképcsarnoka (2012)” című digitális kiadvány számára nyilatkozott.

– Dolgozott már az OMV-nél és a MOL-nál is, jelenleg pedig a BKV kommunikációs osztályát vezeti. Hogyan jött ez az éles váltás?

– Jelenleg a BKV Kommunikációs Igazgatóságát vezetem. Ez a feladat is komplex kommunikációs tevékenység, hiszen van benne sajtó, külső és belső pr, CSR, issue management, rendezvényszervezés, marketingkommunikáció és nemzetközi kapcsolatok is. Foglalkozunk külön turisztikai kommunikációval és van két múzeumunk, melynek üzemeltetését, marketingjét mi csináljuk. A váltás nem is annyira éles, mert szerintem az energetikai ipar nem áll távol a közlekedési szektortól. A közlekedésben résztvevő járműveket az előző cégeim termékei hajtják. Egyébként pedig maga a kommunikáció a szakma, tehát a kommunikációt kell tudni, érteni, érezni, testre szabni az adott cég profiljához. Az érezhető különbség a válságkommunikációban van, amiben igazi szakértő lettem, hiszen többszörös sztrájk-közeli helyzetet, majd vadsztrájkot és igazi sztrájkot kellett végigkommunikálni kívül-belül, melyhez igazán komoly belső pr-re volt szükség. A külső pr pedig mindenki által látható volt: gyakorlatilag a sajtóval szinte együtt lélegeztünk abban az időben, szó szerint éjjel-nappal együtt voltunk, hiszen éjszaka is folytak az egyeztetések az érdekképviseletekkel, és amikor – akár hajnalban – szünetet tartottunk, a riporterek, kamerák az ajtóban vártak, hogy a klasszikus door-step interjút megcsinálják. A teljes munkánk, minden megnyilvánulásunk a közvélemény előtt zajlott.

– Sikerült azonban helytállniuk. Feltételezem, nem könnyű egy olyan vállalat kommunikációját menedzselni, mely jelenleg kevés ember szimpátiáját nyerte el.

– Valóban folyamatos kihívás, miként tegyük elfogadhatóvá, mi több, szerethetővé a BKV-t. Igyekszünk a sajtóban proaktívan minden lehetséges hírről valóban objektív és naprakész tájékoztatást adni, emellett persze az újságírók megkeresései is mindennaposak, amelyekben már nem feltétlenül számunkra kedvező kérdéseket feszegetik. Minden esetben nyílt válaszokat adunk, a kommunikációnkat és a teljes tevékenységünket az átláthatóság jellemzi. A számunkra kellemetlen dolgokat sem rejtettük véka alá, a visszaélésekről, ezekkel kapcsolatos feljelentésekről azonnal hírt adtunk, ami nem a legkellemesebb része a munkánknak, de így teljesebb a kép és ezzel is szeretnénk a közvélemény bizalmát megnyerni. A napi közlekedési gondokhoz kapcsolódó negatív sajtó élét úgy próbáljuk elvenni, hogy mi magunk a társaság pozitív oldalát mutatjuk be. Arról nem tehetünk, hogy öregek a járművek, arról sem, hogy a tisztaságuk – olykor éppen az utasok miatt –, kívánnivalót hagy maga után. Arról viszont tehetünk, ha nem találunk ki olyan akciókat, amellyel fel lehet kelteni az utasok érdeklődését. Imázsépítésünkben fontos szerepe van a bizalomépítésnek kifelé és befelé egyaránt. A pozitív akciók azért is kellenek, hogy annak a 12 ezer embernek az önbecsülését visszaadjuk, akik kiteszik a lelküket, mégis mindig az agyonszidott BKV megítéléssel találkoznak. Ezért is fontos a belső kommunikáció.

– Milyen pr-eszközöket használnak az emberek szimpátiájának elnyeréséhez és megtartásához?

– Az előzőekben említett eszközökön kívül logó pályázat alapján bevezettük a BKV Önnek jár logót, a combinón és a 7-es buszcsaládon népszerű színészek hangjával oldottuk meg a megállók bemondását. Szervezünk olyan programokat, amelyek nem kapcsolódnak szorosan a BKV szolgáltatásaihoz, de érdekesek lehetnek, és a társaság emberközeli arcát mutatják be. Ilyen volt például a Talált Tárgyak Tárlata, mely gyakorlatilag egy korrajz a mai ember tárgykultúrájáról. Unikumnak számított, és az óriási magyar médiaérdeklődésen túl még külföldi sajtó visszhangja is volt. A karácsonyi fény villamosunk szintén „körbejárt” a világhálón. Nyaranta nosztalgia villamos járatokat indítunk, amit imádnak az emberek, különösen, amikor korhű ruhába öltözött kalauzok korhű jegyeket osztogatnak.

Nagyon sok rejtett értéke van a BKV-nak, amelyeket kommunikálni tudunk, például a nyílt napokkal, amikor beengedjük az érdeklődőket a „színfalak mögé”, azaz a remízekbe, telephelyeinkre. Csatlakozunk olyan fővárosi akciókhoz, amelyekkel élhetőbbé, kellemesebbé tehető a főváros – Múzeumok éjszakája, Magyar Dal napja („Dallamos villamos”), indítottunk versvonatot a HÉV-en, feldíszítettük az Európai Unió országainak zászlóival a gödöllői HÉV-járatot az uniós elnökség idején. Ott vagyunk minden lehetséges, a környezetünk érdekében szerveződő programon – ilyen például a „Színes város” projekt, amely az egykori Moszkva (jelenleg Széll Kálmán) tér és jó néhány más megálló szürke betonjainak színes művészi graffitivel történő átfestését valósította meg, vagy az európai mobilitási hét alkalmából rendezett autómentes nap – ahol programokkal, interaktív játékokkal várjuk a látogatókat. Anyagi lehetőségeink rendkívül szűkösek, de igyekszünk marketing kampányainkban felhívni a figyelmet a jó dolgokra, újításokra – kismama jegy, szemeszter bérlet stb. – emellett magunk mellé állítani tisztességes, fizető utasainkat a nem fizetőkkel szemben a bliccelés elleni kampányban. A Metropol újságban cikksorozatot indítottunk olyan ismert emberekkel, akik szintén BKV-n utaznak, hogy jó példával elől járjanak a tömegközlekedés megkedveltetésében. Nagyon sok ötletem van, de nehéz kis költségvetéssel nagy dolgokat művelni még akkor is, ha a legtöbb marketingötletet saját erőből valósítjuk meg.

– Feltételezem, szabadidejét szívesen tölti a városon kívül, a tömegközlekedéstől távol.

– A Balaton a második otthonom, a nyári hétvégék nagy részét ott töltöm. Szabadidőmben szívesen megyek színházba, imádok utazni, olvasni, esténként kocogok, amit az utóbbi időben a Nordic Walking váltott fel. Kedvenc társasjátékom – amelyet családi körben játszunk –, a Scrabble.

A fenti interjú szerepel A hazai pr-szakma arcképcsarnoka (2012) című kiadványban.

Ha még több prominens pr-személyiségről szeretne olvasni, rendelje meg a PR Herald kiadásában megjelent, digitális portrékötetet!

Erősen elkötelezett a pr-szakma mellett, folyamatosan azon dolgozik, hogy megismertesse a nagyközönséggel e nagyszerű szakma rejtelmeit. Ügyvezető igazgatóként 2008 óta dolgozik a Hill&Knowltonnál. Lakatos Zsófia a környezetvédelemről, a CSR-ről és az amerikai élményeiről mesélt. 

A szakember a PR Herald gondozásában (2012. március 29-én) megjelent, „A hazai pr-szakma arcképcsarnoka (2012)” című digitális kiadvány számára nyilatkozott.

– A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) alelnökeként azt írja a szövetség honlapján, hogy a legfőbb célja „a pr-t, mint szakmát elismertté és megbecsültté tenni”. Miként próbálja megvalósítani mindezt?

- Azt gondolom, hogy a pr-szakma sokak által nem értett, félreértett és alaptalanul vádolt hivatás. Elsődleges cél tehát a szakmánk megismertetése a nagyközönséggel, ami nem kis feladat, hiszen tapasztalataim szerint még a társszakmák képviselői sem értik sokszor, hogy mi a pr, és mi nem az. A Magyar PR Szövetség alelnökeként – az elnökségi tagokkal és szakmai szereplőkkel karöltve –, olyan programokat dolgozunk ki és valósítunk meg, amelyek közelebb hozhatják a kommunikációs területeket egymáshoz és a nagyközönséghez is. Az eszköztár relatíve széles: a rendezvényektől, konferenciáktól, a szakmai együttműködéseken át az állásfoglalásokig és kiadványokig. Az elnökség tagjai gyakran szerepelnek a sajtóban és egyre inkább teret nyer az MPRSZ életében a digitális kommunikáció is.

– Korábban dolgozott már az üzleti és a közigazgatási szférában is. Mennyiben különböző a közigazgatási és az üzleti szféra, a pr-eszközhasználatot tekintve?

– A pr-eszközhasználatban nem különböznek annyira, de a hozzáállásban hatalmas különbségeket látok. Két teljesen más világról beszélünk és véleményem szerint nagyon ritka az átjárás a kettő között, mert különböző tulajdonságokat követelnek meg az embertől. A versenyszféra sokkal nagyobb rugalmasságot és dinamizmust követel meg, míg a közszférában elengedhetetlen az empátia és a diplomáciai érzék.

– Magyarország egyik vezető pr-ügynökségének ügyvezetője. Hogyan látja az ügynökségi piac jelenét és jövőjét a gazdasági válság idején?

– 2008 őszén lettem a Hill&Knowlton ügyvezető igazgatója, éppen a pénzügyi válság kitörésekor. A válság természetesen komoly negatív hatással van a pr-ügynökségekre, hiszen a megbízói oldalon csökkentek a büdzsék, ma kevesebb pénzből kell sokkal nagyobb eredményeket elérni, mint mondjuk 5 évvel ezelőtt. Ráadásul egyre élesedik a verseny, mert egyre több ügynökség és tanácsadó próbál megélni a szűkülő piacon. Komoly árverseny alakult ki, amit nagyon veszélyesnek tartok, mert ezzel tönkretesszük, elértéktelenítjük a saját szakmánkat.

Ugyanakkor a válság és a technológia fejlődése rákényszerített minket arra, hogy sokkal kreatívabbak és hatékonyabbak legyünk, kitágítsuk a pr-szakma kereteit és jobban együttműködjünk a társszakmákkal. Nagyon izgalmas időket élünk, amikor a pr-szakma naponta új kihívásokkal szembesül és csak rajtunk áll, hogy élünk-e a lehetőségekkel és képesek leszünk-e összefogni és megújítani a szakmát, magunkkal húzva a megbízói oldalt és a közszférát. A változás motorja az ügynökségi piac, nekünk kell a mostani helyzetből a legtöbbet kihozni.

– A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Klímaváltozás kampányának volt a kommunikációs vezetője. Az ön életében mennyire játszik központi szerepet a környezetvédelem?

– Nemcsak a környezetvédelem, hanem az egyéni és a vállalati felelősségvállalás is nagy szerepet játszik. 2004 óta foglalkozom CSR-rel, gyakran adok elő konferenciákon és szerepelek a médiában és az etikus, felelős működést a Hill&Knowlton-nál is nagyon komolyan veszem. Az egyéni felelősségvállalás pedig azért fontos, mert egyrészt nem lehetnék hiteles mások szemében, ha én magam nem próbálnék korrekt lenni és felelősen élni. Másrészt van két gyermekem és példát kell mutatnom nekik, mind a környezetvédelem, mind a tisztességes élet szempontjából. Nekem fontos, hogy úgy éljek, hogy mindig tükörbe tudjak nézni.

– Milyen élményekkel gazdagodott külföldi tanulmányai során?

– Az Amerikai Egyesült Államokban jártam egy évig középiskolába és később egy ideig egyetemre is. A legfontosabb, amit ott tanultam, az egy más szemlélet. Az amerikai diákok és felnőttek sokkal jobban bíznak önmagunkban. Erősebb önképpel és nagyobb öntudattal rendelkeznek, mint magyar kortársaik, s ennek oka elsősorban a neveltetésük és az iskolarendszer. Rengeteg projektben vesznek részt, folyamatosan lehetőséget kapnak arra, hogy kipróbálják magukat, megmutassák másoknak, hogy mire képesek. Szerencsére – bár napi szinten csak az általános iskolás fiam részéről vannak tapasztalataim –, a magyar iskolarendszer is egyre több lehetőséget nyújt, egyre inkább afelé tendál, hogy ablakot nyisson a világra ahelyett, hogy csak olyan dolgokkal tömi a fejüket, amelyeket úgyis elfelejtenek később.

A másik szemléletbeli különbség a munkával kapcsolatos. Az amerikaiak nagyon tudnak dolgozni, és sokszor elképesztő tempót diktálnak maguk és mások számára. Mivel a Hill&Knowlton amerikai cég, naponta tapasztalom azt a dinamizmust és tökéletességre törekvést, amely általában az USA-ban élő munkatársainkat jellemzi. A „nem lehetséges” kifejezés számukra egyszerűen nem létezik.

A fenti interjú szerepel A hazai pr-szakma arcképcsarnoka (2012) című kiadványban.

Ha még több prominens pr-személyiségről szeretne olvasni, rendelje meg a PR Herald kiadásában megjelent, digitális portrékötetet!

Szerencsésnek tartja magát, hisz bármi is volt a feladata, mindig megvolt rá a lehetősége, hogy azt életvitelszerűen csinálja. A pr-t az élet minden pillanatában jelenlévő szemléletnek és magatartásnak tekinti. Ferling József a Ferling PR ügyvezető igazgatója, család- és munkamániás, és ha tehetné, mindig csak „a szelet fújná”.

A szakember a PR Herald gondozásában (2012. március 29-én) megjelent, „A hazai pr-szakma arcképcsarnoka (2012)” című digitális kiadvány számára nyilatkozott.

- A kezdetek kezdetén újságíróként dolgozott. Megfordult számos helyi lapnál, de publikált országos napi- és hetilapokban is. 1991-ben tette meg első lépését a public relations irányába, mikor megalapította a FerlingPRess-t. Mennyire volt igénye akkoriban a vidéki cégeknek public relations tevékenységre?

- Egy ilyen vállalkozás elindítása a mi esetünkben akkor még közel sem tudatos üzleti megfontolásokon, sokkal inkább a pillanatnyi körülményeken múlt. Családi segítséggel belevágtunk az ismeretlenbe, aztán csak mentünk egyre tovább. Épp a közelmúltban került a kezembe egy, a PR Heraldban a kilencvenes évek végén publikált cikkem, amelyben arról írtam, hogy ha megbízáshoz akartunk jutni, a pr-rel kapcsolatos ismeretterjesztéssel kellett kezdeni minden beszélgetést, vagy prezentációt. Az első években nem úgy volt, hogy a piaci szereplők igényeire válaszoltunk a szolgáltatásainkkal, hanem úgy, hogy a kompetenciáink hasznosságáról próbáltuk győzködni a piacot. Így utólag az látszik, hogy inkább több, mint kevesebb sikerrel. Akkor ezt még nem mindig éreztük így.     

- Rendszeresen fut, és ha teheti lovagolni is jár. Mindemellett, úgy tűnik a pr-re is tud – a munkán kívül – hobbiként tekinteni. Hiszen aki „I love pr”-es pólóban jár a strandra, az nemcsak kötelező tevékenységként gondol szakmájára…

- Azt a bizonyos pólót a csíkszeredai Pr Nyári Egyetemen kaptam 2010-ben, ahol előadó lehettem, és tényleg szeretem. Ami pedig a hobbit illeti: szerencsém van az életemmel. Bárhol voltam, bármi is volt a feladatom, mindig megvolt a lehetőségem rá, hogy életvitelszerűen csináljam. Ahogy az egyik főnököm mondta még újságírói pályafutásom kezdetén: egy nap 24 órából és egy éjszakából áll. Család- és munkamániás vagyok, vannak időszakok, amikor még ennyi idő sem elég mindarra, amit szeretnék. Ráadásul a pr, pontosabban a pr-nek nevezett szemlélet és magatartás nemcsak az üzletben, hanem ugyanúgy az élet minden pillanatában is ott van, ott lehet. Olyan, mint a szél. Nem lehet megfogni, nem lehet megmutatni, és kitenni ide az asztalra elénk, de lehet érezni az erejét. És miért tagadnám, szeretem, ha mi „fújjuk a szelet”.                               

– Nagyobbik lánya a Ferling PR-nél „fújja a szelet”. A család többi tagjával mi a helyzet? Örülne, ha gyermekei beletanulnának a szakmába, s a későbbiekben továbbvinnék a céget?

- Szonja lányom képzettségénél és alkatánál fogva az ügynökség kreatív feladataiból vállal reményeim szerint egyre nagyobb szerepet, de ő csak a közelmúltban csatlakozott hozzánk. Dávid fiam viszont már évekkel ezelőtt: előbb webes divíziónkat építette fel, majd az ő irányításával jött létre első leányvállalatunk, a Ferling Webline. 20 évvel ezelőtt a feleségemmel kezdtünk bele ebbe a vállalkozásba, érthető, ha kedvemre való ez a fajta közös építkezés. Harmadik gyermekünk még nem ért abba a korba, hogy a családi vállalkozás ügyei, vagy dinasztia-teremtő elképzeléseim nagyon izgatnák. Mindazonáltal igazán komolyan gondoltam, amikor vállalati filozófiánk megalkotásakor megszövegeztük azt a bekezdést, amely a tisztességes üzleti magatartás és a gyermekeink számára történő példamutatás kötelezettségéről szól.     

- Egyik cikkében két típusú pr-szakember magatartást különböztet meg. Vannak, akik a „márpedig” és vannak, akik a „majdcsak” technikát használják. Az első az, amikor a pr-es nem enged az elképzeléseiből, az lesz, amit ő elképzelt. A második pedig az, amikor a szakember alkalmazkodó stílussal – az ügyfél hadd érezze azt, hogy igaza van – próbálja elérni céljait. Ön melyik típusba sorolná magát? Véleménye szerint létezik arany középút?

- A kollégáim és a partnereink is úgy ismernek, hogy a változó körülményekhez viszonylag könnyen alkalmazkodom, és a csapatunkat is képesnek tartom arra, hogy a körülmények figyelembevételével, akár azok ellenében is teljesítsük a célokat. A pr-es úgy dolgozik, hogy a megbízója fejébe kell magatartásformáló gondolatokat elültetnie. Ha csak a saját nótáját fújja, és azt nem tudja, vagy nem hajlandó a megbízó egyéni, szervezeti adottságaihoz, vagy körülményeihez, a szervezet személyiségéhez igazítani, rossz munkát végez, hiszen hamar hiteltelenné válhat az egész. Vannak receptek, de egy kicsit mindig másképp, a pillanatnyi hangulathoz, a társaság összetételéhez kell az ételt, vagy, hogy pontos legyen a hasonlat, az étel- és italsort igazítani. A pr-es munkájának sikere szinte soha nem egyetlen eszközön, vagy egyetlen közleményen múlik, még akkor sem, ha bukni egyetlen hibával is lehet. Hosszú távra felépített kommunikációs koncepcióval, a bizalmi folyószámlára elégséges fedezetet össze lehet gyűjteni a „majdcsak” megoldásokkal is.                             

- Már több mint 20 éve dolgozik a szakmában. Mi volt a legemlékezetesebb projektje, amit soha nem fog elfeledni?

- Ez az a kérdés, amire szinte lehetetlen válaszolni, hiszen majd’ minden nap van valami olyan apróság, amitől az ember úgy érzi, hogy nahát… De hasonlóan van ez akkor is, ha nem az emlékezetes pillanatokat, hanem a projekteket listázom. Avattunk erőműveket, építettünk repülőtéri kifutópályát, a pazarló és környezetünket feleslegesen terhelő életvitel szemléltetésére aprópénzt szórtunk szét közterületeken, mi rendeztük az első magyarországi kaland-konferenciát. Azokat a projekteket szeretem igazán, amelyekhez kapcsolódva sikerül az emberek, vagy a különböző társadalmi csoportok közötti párbeszédet kialakítani, és fenntartani. Mert azt hiszem, hogy ez a lényeg, minden más csupán egyszerű eszközhasználat.

A fenti interjú szerepel A hazai pr-szakma arcképcsarnoka (2012) című kiadványban.

Ha még több prominens pr-személyiségről szeretne olvasni, rendelje meg a PR Herald kiadásában megjelent, digitális portrékötetet!

Habár balett művésznek készült, a sors úgy hozta, hogy más területen lelte meg helyét. Szakmai élete során legtöbbször olyan helyekre került, ahol lehetősége volt a válságkommunikáció csínját-bínját elsajátítania. Nem véletlen hát, hogy szinte már a szívéhez nőtt e terület. Danks Emese az Erste Bank kommunikációs igazgatója valószínűleg azért kezeli jól a krízishelyzeteket, mert azokat mindig újabb és újabb kihívásnak tekinti.

Az interjú a PR Herald gondozásában (2012. március 29-én) megjelent „A hazai pr-szakma arcképcsarnoka (2012)” című digitális kiadvány számára készült.

- Általános és középiskolai tanulmányait az – azóta Magyar Táncművészeti Főiskolává átszervezett – Állami Balett Intézetben végezte. Ezt követően a Külkereskedelmi Főiskolára ment. Miért váltott irányt? Nem álmodozott arról, hogy egyszer balett művész lesz?
- Álmodoztam róla, és éppen ezért nagy örömmel töltött el, amikor kilencévesen felvételt nyertem az Állami Balett Intézetbe. Viszont sajnos egy autóbaleset következtében kénytelen voltam az érettségit követően abbahagyni táncművészeti karrieremet. Így hát a Külkereskedelmi Főiskolán folytattam tanulmányaimat angol-francia szakon.
- Kormányszóvivői pozíciója után az Erste Bank kommunikációs igazgatója lett. Politika, pénz – vegyes érzelmeket kiváltó fogalmak. Nagyobb kihívásnak tekinti a több feszültséggel, konfliktussal járó területek kommunikálását?
- A szakmai életem valahogy mindig úgy hozta, hogy olyan helyeken lehettem, ahol többször is válságos helyzetek alakultak ki. A Malévnak pont akkor voltam a kommunikációs igazgatója, amikor a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás bekövetkezetett. Utána a Tescónál – ugyanazon pozícióban – szintén sok krízishelyzetet kellett kezelnem. Lehet, hogy kicsit furán hangzik, de a válsághelyzeteket a legizgalmasabb szakmai kihívásnak érzem. A kommunikációnak roppant fontos szerepe van egy ilyen szituációban. Mindig is nagy felelősségnek éreztem e területet, és, hogy ilyenkor ezt én vezethetem, irányíthatom egy csapattal közösen.
- Bankjának szponzoráló, támogató és CSR tevékenysége igen aktív. Viszont ez az aktivitás már kevésbé mondható el a web 2.0-ás kommunikációjukat megfigyelve. Mennyire érzi számottevőnek az internetes szolgáltatásokban rejlő lehetőségeket?
- Azt gondolom, hogy egy banknak – mint más vállalatnak is, aki ügyfelekből él – nagyon fontos az ügyfél-kommunikáció. Mi elsősorban az internetes oldalunkat fejlesztjük és próbáljuk minél több információval feltölteni. Ezen kívül persze egyre fontosabbá kezd válni a Facebook, amin szintén jelen vagyunk – majdnem két éve. A bankoknál – habár most már mindenkinek van – nem túl jellemző az aktív Facebook-oldal. Ez a szektor kicsit zárkózottabb ezen a területen. Ettől függetlenül értékesnek tartjuk ezt a felületet, és fejleszteni is szeretnénk a közeljövőben. Mindenképpen úgy gondolom, hogy a web 2.0-ás kommunikációban sok lehetőség van.
- Milyen belső pr-eszközökkel igyekszik kialakítani a munkatársak körében a céghez tartozás érzését? Hogyan formálja a belső közvéleményt?
- Ha példának egy válsághelyzetet veszünk, talán nagyobb is a szerepe a belső kommunikációnak, mint a külsőnek. Nagyon fontos az, hogy a kollégák érezzék azt az elkötelezettséget, elhivatottságot, amit a vezetőség egy bizonyos helyzetben célul tűz ki, és persze az is, hogy ezt megpróbálják ők is követni. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az a közel 200 fiók, és annak az összes dolgozója nagyon pontos és gyors információt kapjon bármiféle – legyen szó akár szakmai, akár a környezetet érintő – változásokról. Ezen kívül egy évben egyszer rendezünk sportnapot, és egy Erste-napot is, ahol előadásokat tartanak a vezetők arról, hogy milyen stratégiai irányokat tűztek ki célul a jövőt illetően. Persze szoktunk még különböző, kisebb rendezvényeket szervezni a dolgozók számára, amikkel az összetartozást, az „egy bank vagyunk” érzését igyekszünk erősíteni bennük.
- Érdeklik a művészetek, szereti az operát, a komolyzenét, a balettet. A Művészetek Palotájának stratégiai partnereként össze tudja kötni a kellemest a hasznossal?
- Az én pozíciómban nem feltétlenül a személyes ízlésemet kell figyelembe venni, hanem a vállalat kommunikációs- és marketingstratégiáját, tehát, hogy milyen brandet akar kiépíteni magának, milyen képet akar mutatni a külvilág számára. Amikor idekerültem, a Művészetek Palotája éppen stratégiai partnert keresett, mi pedig teljes nyitottságot mutattunk az együttműködésre. Pontosan azért, mert a Müpa egy olyan közintézmény, ami a magas művészeti kultúrát képviseli különböző területeken – a könnyű műfaj ugyanúgy megtalálható a házon belül, mint a komoly. Az intézmény támogatásán keresztül talán ügyfeleinknek is tudunk adni egy-egy értékes estét, ami természetesen számunkra is nagyon fontos. Jelen vagyunk még ezen kívül a Zeneakadémia életében is. Fontosnak tartjuk a jövő generációjának segítését is, ezért közösen létrehoztuk az „Erste az elsőkért” ösztöndíj pályázatot, az ott tanuló fiatalok számára. Célunk kiépíteni a jövő Müpa-sztárjait és a zenei kultúra magyar hírnökeit a nemzetközi piacon.

A fenti interjú szerepel A hazai pr-szakma arcképcsarnoka (2012) című kiadványban.

Ha még több prominens pr-személyiségről szeretne olvasni, rendelje meg a PR Herald kiadásában megjelent, digitális portrékötetet!

Az élelmiszer- és édesipar jó hírnevének építője bajban csak akkor lenne, ha nem szeretné a finom édességeket. Szerencsére ez a veszély nem fenyegeti. Hét nyelven beszél, a nyolcadikkal éppen most birkózik. IV. Károly mondása szerint „ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz”. Szóval, számoljunk csak utána, mennyit érhet Csontos Csaba, a Nestlé Hungária Corporate Affairs igazgatója.

A szakember a PR Herald gondozásában (2012. március 29-én) megjelent, „A hazai pr-szakma arcképcsarnoka (2012)” című digitális kiadvány számára nyilatkozott.

- Pályafutását újságíróként kezdte. Megfordult a Magyar Televíziónál, az RTL Klubnál, és még az Info Rádióban is dolgozott. Valahogy az ember nem azt képzelné, hogy ezek után a Nestlé Hungária Corporate Affairs igazgatójaként helyezkedik el, mindamellett, hogy a Magyar Édességgyártók Szövetségénél a jégkrém szekció vezetője és a TÉT Platform elnökségi tagja is. Hogyan került kapcsolatba az élelmiszeriparral?
- Néha előfordul, hogy nem az ember keresi a következő feladatot, kihívást, hanem a feladat találja meg az embert. Ebben az esetben valahogy így történt. Annyit én is tettem a váltásért, hogy kerestem a „kijáratot” a média világából. Hogy miért? Azt tapasztaltam, hogy a nemzetközi politika iránt megcsappant az érdeklődés. Ez nagyjából egybeesett a médiában a bulvárirányzatok előretörésével. Hogy a hírfogyasztó közönség is így gondolta-e ezt a ’90-es évek végén, abban nem vagyok biztos, de a média üzemeltetői a külpolitikai újságírást drága, kereskedelmileg kevéssé eladható „terméknek” tekintették és mindenhol leépítették. Ekkor kezdtem el keresni új lehetőségeket az újságírás világán kívül, és ekkor talált meg a Nestlé Hungária. Olyan embert kerestek, aki képviseli a vállalatot, védi annak reputációját, ha kell, lobbizik, ha kell, kommunikál.
- Talán nem túlzok, ha azt mondom, sok ember álma, hogy egyszer édességekkel foglalkozzon. Az Édességgyártók Szövetségében van módjuk finom édességeket is kóstolni?
- Természetesen az érdekképviseleti munka és az édesipar jó hírének építése mellett lehetőség van erre is. Az elnökségi üléseken természetesnek tekinthető, hogy az asztalokon ott vannak az édességek. Bevallom, én is szeretem a finom csokoládékat, ezért szerencsés vagyok. Ugyanakkor nem a csokik miatt szeretek elnökségi ülésekre járni. A szövetségben kiváló és szakmailag felkészült kollégákkal dolgozhatok együtt.
- Nagy vihart kavart 2010-ben a Greenpeace támadása, a későbbiekben pedig a Nestlé Franciaország által visszahívott bébiétele veszélyeztette a vállalat reputációját. Mennyire mindennaposak a krízisek kezelése az ön munkakörében?
- Egy olyan hatalmas, és a világ minden országában jelen lévő vállalatnál, mint a Nestlé, bárhol felütheti a fejét egy válság. Az pedig mindegy, hogy Indonéziában, vagy Bolíviában alakul-e ki válsághelyzet, azt tudnunk kell kezelni Magyarországon is. A válságkezelésre a Nestlénél jól kialakított gyakorlatok és protokollok vannak. Ennek megfelelően nincsenek „szóló szerepek”, mindenkinek csapatban kell játszania. Azért természetesen vannak különleges helyzetek, amelyek néha különleges megoldásokat igényelnek. Ilyen volt például a Greenpeace 2010-es akciója a közösségi média felületén. A vállalat központjából irányított kommunikáción kívül a piacok szintjén dolgozó szakembereknek nem volt lehetőségük, hogy az online médiában bekapcsolódjanak a támadás elhárításába. Ugyanakkor nagy szükség volt a környezetvédő szervezet állításainak cáfolatára, illetve a kérdés kiegyensúlyozott megtárgyalására a közbeszédben. Ráadásul különböző konferenciákon és workshopokon a nyilvános diszkusszió részévé vált a téma. Ebben a helyzetben a hallgatás nem volt tovább vállalható. Így történt az, hogy az „online” térben keletkezett reputációs sérülést „offline” eszközökkel igyekeztem reparálni.
- A magyar nyelven kívül beszél még angolul, németül, spanyolul, oroszul, portugálul, olaszul és franciául is. Hogyan, és mennyi idő alatt sikerült ennyi nyelvet elsajátítania?
- A nyelvekkel szerencsés voltam. Moszkvában végeztem a Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén, ahol portugált és németet tanultam. Ráadásul az egyetemre egy elég jó orosz tudással érkeztem, tehát azzal már nem kellett küzdenem, sőt németül is tanultam előtte, tehát az is meg volt alapozva. Ezen kívül a kollégiumban kubai szobatársam volt, és amikor a portugállal már elértem egy bizonyos szintet, „ragadt rám” a spanyol a kubaiak társaságában. Hazatérésem után külpolitikai újságíróként az angolra feküdtem rá és gyakorlatilag az üzleti környezetben szinte csak erre van szükségem. Az olaszt a portugál és a spanyol után nem volt nehéz összehozni. A franciával pedig most „birkózom” és habár még nincs meg a „két váll”, a gyakori brüsszeli, EU-s munkák lehetőséget adnak a gyakorlásra. A kérdés persze az, hogy ennyi nyelvet hogyan lehet egyszerre használni és karbantartani? Az utóbbinál én az olvasásra és a filmnézésre esküszöm. Az élő beszédben és az elektronikus levelezésben annyira uralkodik az angol, hogy a többi nyelvet sajnos nem igazán lehet használni. A ritkán adódó kivételes alkalmakkal természetesen boldogan élek.
- A Budapesti Gazdasági Főiskola Pr mentor klubjának tagja, ezen kívül a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán oktatóként is tanít. Ön szerint mennyire nyitottak a mai fiatalok a tudás befogadására, és a gyakorlatban mennyire alkalmazzák ezt hatékonyan?
- Én abban hiszek, hogy egy szakmai pályafutásban eljön az a pillanat, amikor a felhalmozódott tapasztalatot és tudást át kell adni a következő generációnak. Engem ez vezérel, amikor oktató, mentori feladatokat vállalok. A tapasztalataim azt mutatják, hogy van nyitottság és fogékonyság. Különösen a másoddiplomásoknál látom a tudatosságot és a motivációt. A kommunikációs szakma nagyon kompetitív terület, sok a „versengő” munkavállaló és – legalábbis Magyarországon – kevés az álláslehetőség. Szerintem ez a nagyon kemény versenyhelyzet hosszú távon kiválasztja és kiemeli majd a legjobbakat, akik meghatározói lesznek a jövő hazai kommunikációs iparának.

A fenti interjú szerepel A hazai pr-szakma arcképcsarnoka (2012) című kiadványban.

Ha még több prominens pr-személyiségről szeretne olvasni, rendelje meg a PR Herald kiadásában megjelent, digitális portrékötetet!