A szélsőjobboldal alkalmatlan az ország irányítására, hitelesnek csak ellenzékből tűnik – állítja Paksa Rudolf történész, akinek múlt héten jelent meg „A magyar szélsőjobboldal története” című könyve. Az MTA Történettudományi Intézetének mindössze 30 éves munkatársa még szokja az interjúhelyzetet. Szándéka szerint könyvéből mindenki tanulhat, akinek nem előre gyártott elméletei vannak a szélsőjobbról.

Paksa Rudolf történész

– Nagy „bátorság” ennyi idősen egy ilyen összegző kötetet megírni. 

– Ez nem kor kérdése. Kilenc éve kutatom a magyar szélsőjobboldalt, ezzel most ezt le is zárom.

– Ha már így beleásta magát, meg is érintették a szélsőjobb eszméi?

– Romsics Ignác tanítványa vagyok, tőle tanultam azt, hogy a történelmet nem értékelni, hanem megérteni kell. Én meg akarom érteni a folyamatokat. Távolságtartóan készült a kötet, de az utolsó fejezetből szerintem kiderül, hogy nem vagyok híve semmilyen radikalizmusnak.

– Milyen reakciók érkeztek eddig a könyvéről?

– Egy blogon azt olvastam egy magát szélsőjobbosnak nevezőtől, hogy „ezt a liberális, értéktelen szemetet nem fogja kézbe venni”. Már készülök lélekben a gyalázkodó levelekre, mert kollégáim, akik hasonló témákkal foglalkoznak, mind kaptak már ilyeneket.

– Mi tagadás, szezonja van mostanság a gyalázkodásnak és a szélsőjobbnak is. Történészként hogyan éli meg korábban elfeledettnek hitt szélsőjobboldali eszmék és személyek reneszánszát?

– Vegyesen. Ennek hatására készülnek ugyanis komoly történelmi művek is. Csakhogy az a tapasztalat, hogy ha a politika minél inkább megmondja, mit gondoljunk valamiről, annál nehezebb a történész dolga. Ugyanis mi, legalábbis én biztos, nem fekete-fehéren akarjuk magyarázni a múltat, hanem mérlegelve, színes és korrekt képet adva. Ez pedig nehéz, ha közben politikai üzenetek repdesnek a fejünk fölött.

– Ön például állítna szobrot Horthynak?

– Erre felelni nem dolga egy történésznek, hanem a szobrot állító kisebb, vagy nagyobb közösségnek. Felőlem akár Sztálinnak is állíthatnak szobrot, ha akadna például olyan falu, amelynek közössége szerint annyi jót tett nekik.

– De az nem a történészek dolga, hogy bebizonyítsák: nem biztos, hogy valóban annyi jót tett velük az illető?

– Meg kell mutatnunk a történéseket, de utána a mérlegelés, a következtetés levonása már nem a mi dolgunk.

– A 20. század összes szélsőjobboldali mozgalmának, pártjának történetét feldolgozta. Mostanság viszont talán nem is annyira teoretikus a kérdés: tudná kormányozni az országot ma a szélsőjobb?

– Eddig a tapasztalat az, hogy csak ellenzékből tud hitelesnek tűnni a szélsőjobb politika. Hatalomban vagy nem tud elég radikális lenni a híveinek, vagy ha mégis megpróbálta, az eddig mindig tragédiába torkollott. A szélsőjobb bezárkózik a nemzeti hagyományokba, elutasít mindent, ami az ország határain kívül van, mármint a Nagy-Magyar­ország határain kívül és a nemzeten belül kirekesztően gondolkodik. Politikájának vallásjellege, az ebből fakadó kompromisszumképtelenség és messiástudat alkalmatlanná teszi őket az ország irányítására.

– Könyvéből is kiderül, hogy mindig is sokféle szélsőjobboldal létezett Magyarországon, újabban viszont egyetlen egyeduralkodó tölti be a teret: a Jobbik.

– Nálunk korábban sosem volt egységes a szélsőjobboldal, a náci Németországban, Olaszországban vagy Spa­­nyol­­országban viszont igen. A szélsőjobb töredezettsége sajátos, magyar ha­­gyomány. A rendszerváltozás után is volt neonáci skinhead, és újhungarista szálasista mozgalom, s tőlük függetlenül jött a MIÉP, majd a nála is radikálisabb és jobban szervezett Jobbik, amely 2006 után, amióta Vona Gábor áll a párt élén, mintha valóban megpróbálná lefedni az egész szélsőjobboldalt, a horthystákat és a szálasista híveket is, pedig az azért mégiscsak két külön világ. De éppen ebben rejlik a gyengeségük. Vannak persze részsikerek, ami a Jobbik erősödése nélkül talán nem történhetett volna meg: ilyen, hogy Nyirő József és Wass Albert a Nemzeti Alaptanterv része lett, Horthy-szobor is áll már. De ettől még az élhetőbb Magyarországért keveset tudnak tenni. A gyűlöletkeltés spirálja lefelé húz, abból pedig nehéz lesz kikeveredi.

– A Jobbik mára stabilan a harmadik politikai erő. Miért?

– A vidéket nyerte meg a cigánykérdéssel. Ott érnek el jó eredményeket, ahol sok a roma és nagy a szegénység, és emiatt sok az elkeseredett ember is. A „cigánybűnözés” fogalmát a Jobbik hozta be a köztudatba, találtak egy valós problémát, azt mélyítik, de nem látszik, hogy érdemi megoldást kínálnának. A probléma gyökere, hogy az állam nem látja el funkcióit, sok helyen már nem képes garantálni a közbiztonságot. Ez esetben az állam gyengeségében rejlik a szélsőjobboldal ereje. Mindez illeszkedik az európai trendekhez, a szélsőségesek erősödése az EU legtöbb államában megfigyelhető. A Jobbik egyedisége, hogy Izrael- és cigányellenes, míg a nyugati szélsőjobboldal iszlámellenes. Ez a különbség a sajátos történelmi helyzetből és a hagyományokból adódik.

– És miért a harminc alattiak körében népszerűek nálunk ezek az eszmék?

– Mert a szélsőjobboldalon a politika vallássá válik, hitkérdés lesz, így kikerül a racionális térből. Valódi kérdésekre ösztönös, zsigeri, indulatos válaszokat ad, erre pedig a fiatalok inkább fogékonyak.

– És tenni a szélsőjobboldal ellen hogyan lehet? Éppen a Horthy-korszakból lehet megtanulni, hova vezet, ha nem találják meg a hatékony ellenszert.

– Puszta rendészeti kérdésként kezelni az ügyet biztosan nem szerencsés. Ez már Szálasinál és újabban Budaházynál sem jött be. A két világháború között azzal a „kezelési móddal” próbálkoztak, hogy „kifogják a szelet vitorlájukból”. Imrédy Béla miniszterelnök akkor azt gondolta, ha a szélsőségesek bizonyos követeléseit megvalósítják, ezzel átcsábítanak tőlük szavazókat. Ez távolról hasonlít ahhoz, amit a Fidesz a Horthy-kultusszal és a Trianon-emléknappal csinál. Csakhogy ez egy kényes kötéltánc, Imrédynél ebből zsidótörvények lettek, majd sodródás a náci Németország felé. Mert ezen a lejtőn nehéz megállni. Ha már történelmi párhuzamokat keresünk: leszerelni a szélsőjobbot Bethlen István tudta a legsikeresebben az oszd meg és uralkodj elvének alapján. Sikeres országban mindig megcsappan a szélsőjobb iránti igény. Ha az ország kilábal a mostani válságból, akkor csökkenni fog a Jobbik ereje. A szélsőségek elleni leghatékonyabb politika tehát az eredményes gazdasági válságkezelés. A nemzetállamok korában persze mindig lesz néhány százaléknyi követője a szélsőségeknek, de a mértéke attól függ, hogy hányan érzik veszélyben magukat. Mert aki bizonytalanságban él, az gyors és egyszerű válaszokat vár, ezeknek pedig a szélsőjobb sosem volt híján.

– A minap olvasom egy hetilap címlapján: Orbán Viktor a garancia a szélsőjobb megfékezésére…

– Ez egy politikai kérdés, a Fidesz valóban ezt üzeni a választóinak. Hogy valóban így van-e, azt majd csak az utókor fogja tudni hitelesen megítélni a tettek alapján.

– Egész politikusan fogalmaz. Nem gondolt még arra, hogy…

– …nem. Gyerekkoromban miniszterelnök is akartam lenni, de kinőttem belőle. Aki politikusnak megy ebben az országban, az vagy nagyon elkötelezett, vagy számító. Attól az irigység- és gyűlölethullámtól, ami itt van, én inkább óvnám magam. Bár, ha jobban belegondolok, lehet, hogy éppen most keveredek bele.

Megjelent a Vasárnapi Hírek 2012. június 10-i lapszámban.