Bolyai Önképző Műhely Európában egyedülálló tehetségfejlesztő program. A diákok három éven keresztül minden hónapban egy alkalommal találkoznak és megnéznek egy filmet az Uránia Nemzeti Filmszínházban, majd ezt követően a programbizottság által kiválasztott könyvekről is beszélgetnek, különféle szempontok szerint. A harmadik év végén egy tanulmányköttetettel búcsúznak a végzős diákok. A végzett hallgatók kötetének a címe: „A legjobb szándékok”. Az alábbi tanulmány szerzője a zene nevelő, fejlesztő szerepét mutatja be. Két példán keresztül mutatja be a közösségépítést és a készségfejlesztést a zene, mint eszköz felhasználásával. Az első rész az Erdélyben megismert Szentegyházi Gyermekfilharmóniáról és vezetőjéről, Haáz Sándorról szól, aki egy virágzó kulturális életet teremtett lakóhelyén. A második példa „A zene mindenkié” Egyesület munkáját és tagjait mutatja be, akik középsúlyos értelmi fogyatékos gyerekeket nevelnek a zene erejével.

Haáz Sándor vezényli szentegyházi gyermekfilharmónikusokat

„A zene, az kell…” – szól a híres dalszöveg. A muzsika mindenki számára mást és mást jelenthet. Háttérzene hallgatása munka vagy tanulás közben, komolyzenei koncertek varázslatos világa, magával ragadó könnyűzenei előadások barátokkal, családi ünnepek szeretetteljes énekei, és még sorolhatnám. Különböző helyzetek, emberek, érzelmek. A zene nélkülözhetetlen csodája életünknek.

Kiskoromtól kezdve tanulok zenélni. Életem szinte minden pillanatát végigkísérte a zene, boldog és szomorú perceket, hétköznapokat és fontos eseményeket. Saját bőrömön tapasztaltam meg, mennyit adhat egy embernek pár hang, dallam. Ha kimerülünk, felüdít; ha szomorúak vagyunk, felvidít. Segít koncentrálnunk, segít megértenünk másokat, segít figyelnünk egymásra.

Már az ősemberek is felfedezték a zene misztikumát, ritmus (és esetenként dallam) „hangszereik” a mágikus szertartások mindennapi szereplői voltak. Azóta a zene pályafutása hatalmas utat tett meg, és ma egyre több tudóst (pszichológusokat, szociológusokat, orvosokat, stb.) foglalkoztat a zene életünkre gyakorolt hatása.

A zene gyógyító hatása szintén az első emberek megjelenése óta ismert. Bár manapság kevésbé elterjedt a módszer (főként „elmaradott”, természet közeli népek használják), de tudományosan bizonyított, hogy a testben lévő rezgések a zenei rezgésekkel egyensúlyba hozhatók, ezáltal a betegek gyógyulása elősegíthető. Gyakran tapasztalhatjuk a saját bőrünkön is, hogyan változnak a belső rezgéseink (pl. szívverésünk), ha mozgalmasabb vagy nyugodtabb zenét hallgatunk. A hangterapeuták szerint a betegségek oka az, hogy azok az energiák, melyek összefüggésben vannak az emberi testtel, szellemmel és lélekkel, nem megfelelő frekvencián rezegnek. Ezért természetesen akadnak olyan zenék is, amik káros hatást gyakorolhatnak az emberre (lásd techno, drum and bass, stb.).

Vizsgálatok során kimutatták, hogy a zenehallgatás és a muzsikálás az agy számos idegpályáját hozza mozgásba, és a „ritkábban” használt jobb agyféltekét is megdolgoztatja, ha nemcsak hallgatni, de érteni és művelni is kívánjuk a zenét. Esetenként „eufórikus” hatást is generálhat. Sokan a zene hatására élik át a „flow” (áramlat) élményét, vagyis azt, amikor egy cselekvést önmagáért végzünk, és teljesen elmélyedünk benne, így érjük el a boldogságot (Csíkszentmihályi Mihály, 1975).

Dr. Freund Tamás Bolyai- és Széchenyi-díjas neurobiológus szintén kutatja a zene és az agyi tevékenységek kapcsolatát, nem véletlenül: ő maga is zenél. 2009-ben az Önképző Műhely őszi táborában előadást tartott „Belső világunk szerepe a tanulási és memória folyamatokban: Agyhullámok és kreativitás” címmel. Kifejtette, hogy a belső világunk nagy hatással van kreativitásunkra, tanulási és memória folyamatainkra. A belső világot, mely „érzelmeink, motivációnk összessége és általános fiziológiai állapotunk”, művészeti neveléssel, erkölcs és etika oktatásával is gazdagíthatjuk. Dr. Freund Tamás elmondta azt is, hogy elengedhetetlen a kulturális örökség tovább adása, mely szintén közre játszik a belső világ fejlesztésében, és ha ezt elhalasztjuk, az eredmény „torzszülöttek” születése lehet (elmagányosodás, önzés, vallási szekták, terrorizmus, stb.).

A jobb féltekén többek között az inspiráció, kreativitás, kíváncsiság, játékosság, spontaneitás, megérzés, érzelem, térbeliség, tudomány szavak szerepelnek. A zene javítja a koncentrációs képességet is, sőt, a memória fejlődésére is hatással van. Több kísérlet vizsgálta már, hogy mely dallamok a legmegfelelőbbek a koncentráció és a memória növelésére, és kimutatták, hogy a klasszikus zene a leghatásosabb e célra. 1993-ban két amerikai tudós, Frances H. Rauscher és Gordon Shaw egyetemistákon kísérletezve felfedezték, hogy 10 percnyi Mozart hallgatás után a diákok térbeli képességei megnőnek, melyet a zene hatására megnövekedett IQ értéküknek tulajdonítanak.

Azok az emberek, akik játszottak már valaha zenekarban, tisztában vannak vele, hogy nem egyszerű feladat. Nagyon sok tényezőre kell odafigyelni egyszerre, és nem árt, ha a társainkról sem feledkezünk meg. Ezért nyilvánvaló, hogy a zene a kooperációt, a közreműködő készséget is fejleszti, amely az iskolákban, a munkahelyeken elengedhetetlen képesség a jó hangulat és a hatékonyság megteremtésében. Az együttzenélés még egy pozitív tudással bír: közösséget kovácsol. Az együtt töltött idő, a hasonló ízlés és környezet, emellett önmagunk és egymás szórakoztatása kitűnő csapatépítő.

„– Két dolgot adjon az ember a gyerekeinek útravalóul: gyökereket és szárnyakat.” – írta J. W. von Goethe.

2009 nyarának végén a Bolyai Műhely két csoportjának töredéke Erdélyben járt. A kis csapat útja felejthetetlen élményekben volt gazdag, és felemelő tulajdonságokkal rendelkező embereket ismerhettünk meg. Sok kezdeményezést láttunk, illetve megvalósult projekteket, melyek példát mutathatnak kis nemzetünk minden tagjának. Hihetetlen, hogy egy-egy ember mennyi mindenre képes. Mégis a sok csoda között engem a legjobban egy zenész ember munkája ragadott meg, talán mert jó magam is zenélek, és nagyon sokat jelent nekem a „muzsika hangja”. Ez az ember nem más, mint Haáz Sándor, és az ő általa létrehozott szentegyházi Gyermek-filharmónia.

Már akkor magával ragadott minket a város, amikor begördült a buszunk. Nagyon készültünk a „Filivel” való találkozásra, de a nagytemplom és a Múzeum Szálló látványa lenyűgözött mindannyiunkat. A városka érdekessége, hogy még ma is 90% feletti a magyarok aránya. Itt találkozhattunk a híres-neves Haáz Sándorral és segítőivel, valamint magával a Gyermekfilharmóniával, akiknek magyarországi turnéjukra készülő dalcsokrát meg is hallgathattuk. Most ismerkedjünk meg kicsit a Filivel!

A történet kezdete több mint harminc évvel ezelőttre tehető, amikor is az ifjú Haáz Sándort tanítóként helyezték Vlahitára, vagyis az akkori Szentegyházasfalura. Akkor még, saját bevallás szerint úgy gondolta, hogy csak rövid időt tölt el majd itt, de a sors mást szánt neki. A város zenei élete már ekkor bimbózott, folyt énekkari munka és az iskolaigazgató jóvoltából fúvós oktatás is, de a fiatal zenetanárnak komoly szerepet szántak a zenei élet felvirágoztatásában.

Szentegyházának nincs zeneiskolája. A gyermekek zenei oktatása a Mártonffi János Iskolában folyik, valamint a Tanulók Házában, innen indulnak útra a Fili tehetséges énekesei és zenészei. Maga az együttes 1983-ban alakult meg hivatalosan a Gyermek-filharmónia, az előző év tanévzáróján sikeresen együtt szereplő rézfúvós és vonós együttesből, valamint az iskola kórusából.

A Filinek 140 tagja van, 100 énekes és 40 hangszeres. Tagnak lenni megtiszteltetést és elismerést jelent az egész városban. De meg kell érte dolgozni – tanórák, kötelező heti próbák, táborok a felkészülésre és koncertek, turnék, ahol helyt kell állni. A 8-9 évesektől a már egyetemista korú tagokig mindenki próbálja a maximumot kihozni magából, hogy büszkék lehessenek rá társai, tanárai, rokonai és mindenki, aki látja, hallja a Filit.

Magyar és román népdalokkal, műdalokkal, saját feldolgozásokkal és más népekdalaival lépnek a közönség elé. Hanglemezeiken a legrégebbi, legszeretettebb dalok szerepelnek, mint a Fel, fel vitézek, az Üszküdara vagy a Radetzky induló. Immáron hat példánya van az általuk szerkesztett Törpe Daloskönyveknek, melyek népdalokat, népénekeket tartalmaznak, és a kis székelyruhás filisek számára elengedhetetlen tudást biztosítanak. Sok dalt saját gyűjtésükből emeltek a kötetekbe, mely gyűjtéshez megfelelő alapot nyújt az évente megszervezett szentegyházi Homoródmenti Népdalvetélkedő. 2009. decemberben elkészült a házi használatra szánt Hegedűiskola is, melyet a tanítók és segítők írtak, kottáztak a kis növendékek számára.

Fellépéseik nagyrészt helyben, illetve román falvakban és városokban vannak, de most már két évtizede az „Anyaországba” is évi rendszerességgel járnak nyári és téli turnékra. Minden év tavaszán megszervezik a nemzetközi Filharmónia Napokat, melyre szép számban érkeznek a fellépők, akik a hangulatos koncertek mellett számos szabadidős programban vesznek részt (vetélkedők, játékok, utcabál…).

Magam sem számítottam arra, hogy ilyen hatalmas „rajongó tábora” van a „Filinek” Magyarországon is. A 2009. decemberi turnéjuk egyik állomása a Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia volt. Karácsony előtt pár nappal, amikor körülbelül mínusz 15-20 °C-os hideg volt este, úgy gondoltam, ha több mint fél órával a koncert előtt megérkezem, nagyon jó helyet tudok foglalni. Tévedtem. Épp csak vége lett a misének, és indult befelé a közönség, de már nem volt hely, sokan állva hallgatták a közel két órás műsort. Megérte. Szeretetet, örömet, csodát varázsoltak a szívekbe. Felemelő érzés volt hallgatni a muzsikát és a történeteket… és jó volt látni, ahogyan összehozzák az embereket, mosolyt csalnak az arcukra vagy könnyet a szemükbe.

Ebben nyilván nagy szerepe van annak is, hogy a Fili ügyeit lassan húsz éve a Gyermek Filharmónia Alapítvány kezeli, akiknek van egy budapesti társalapítványuk is, a Gyermekfilharmonikusokért Alapítvány. Rajtuk keresztül is sok támogatást kap a Fili, például az idei téli turnén egy új vadászkürttel örvendeztették meg az egyik ifjú fúvóst, aki ezentúl nagy örömmel játszhat az új hangszeren.

A filisek célja az értékközvetítés, a hagyományőrzés, a magyarságtudat erősítése. Ez nemcsak repertoárjukon (magyar népdalok, Himnusz, Szózat, stb.), hanem egész munkásságukon keresztül is megmutatkozik. A Fili ma már nem csupán egy énekée zenekar10, de az egész település és a környék kulturális és turisztikai központja is. „Otthonuk”, a művelődési ház emeletén alakították ki a Múzeum Szállót, mely nevét a folyosón berendezett néprajzi kiállításról kapta, és sok vándor számára adott már fedelet. (Mi is itt szálltunk meg, és lenyűgözött minket a sok szép tárgy, a Szálló bútorai, szőttesei, melyek mind a helyi múltat idézték meg.) A Szálló mellett ma már egy általuk felújított falusi ház, a Filiház büszke tulajdonosai is, mellyel bővíteni tudják a vendéglátást, de akár egy-egy filis találkozó vagy kézműves foglalkozás megfelelő helyszínét is biztosíthatja a ház. Emellett a turizmusból származó bevétel nagyban hozzájárul a Fili működéséhez, hiszen nem kevés pénzbe kerül a hangszerek fenntartása, az utak és táborok finanszírozása (saját buszuk is van), és a gyermekektől nem várnak pénzbeli hozzájárulást.

A zenén kívül a filisek más művészetekkel is foglalkoznak. Évi rendszerességgel tartanak bútorfestő tábort, melyen a Múzeum Szálló szépséges festett bútorai is készülnek. A bútorok és szőttesek mellett csodálatos képek is díszítik a Szállót, melyek a nyaranta megrendezésre kerülő képzőművészeti alkotótábor termései. De nem áll tőlük távol az írás sem, hiszen a turnékon a gyerekek mindennapos feladata az úti napló írása, melyből később a régebben kiadott újságba, illetve a honlapra kerülnek a legjobban sikerült beszámolók.

Mint láthatjuk, a Gyermekfilharmónia az elmúlt harminc esztendőben „kinőtte” magát, már nemcsak helyben, hanem nemzetközileg is elismertek. Munkájukat már számos díjjal, köztük Magyar Örökség Díjjal (2003) és Bartók Béla Emlékdíjjal (2006) is jutalmazták. Mondani szokták, hogy a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Itt többszörösen sikerült. Haáz Sándor és segítői egy olyan helyet, közösséget teremtettek, ahova minden filis szívesen jár haza, hiszen sokan még akkor is visszajárnak, mikor már elkerülnek a városból. De a filiseken kívül bárki haza térhet ide, hiszen hihetetlen szeretettel fogadják, családias hangulatban, és nem csak testi, de szellemi, lelki táplálékkal is szolgálnak a megfáradt embereknek. Nem utolsó sorban pedig az egyik legfontosabbat tanulhatjuk meg tőlük: a hazaszeretetet. Minden mozdulatuk, gondolatuk azt sugallja, hogy szeretnünk kell egymást és a hazánkat, mivel csak így juthatunk előrébb, és így élhetünk boldogságban együtt, mint egy nemzet, egy család. Kodály Zoltán méltán lenne büszke rájuk!

„A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése.

A népek legendái isteni eredetűnek tartják. S ahol az emberi megismerés határait érjük,

ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni

lehet.” Kodály Zoltán

A világot teljesen megismerni lehetetlen. Az embereket is, beleértve önmagunkat. A zene mégis segít ebben, újabb és újabb kapukat nyit meg előttünk. Általa távoli tájakra juthatunk el, színes egyéniségekkel ismerkedhetünk meg, kiteljesíthetjük önmagunkat, és kitárhatjuk szívünket, lelkünket. És ami a legfontosabb, a zene összehozza az embereket: „a zene mindenkié”.11 Az egyesület, amelyet most bemutatok, nem véletlenül viseli ezt a nevet: tagjai értelmi fogyatékos fiatalok és az őket nevelő pedagógusok, szülők és segítők.

„A zene mindenkié” Egyesület 1997 óta működik Budapesten. Célja, hogy értelmileg sérült fiatalokat segítsen és zenére oktasson, mivel a zenei neveléssel fejleszthetőek a képességeik, és elérhető, hogy könnyebben boldoguljanak az életben, mint nem zenélő társaik. Az Egyesületnek több csoportja van, köztük a már nemzetközi szinten is ismert Parafónia zenekar, a Színkóta együttes, a Para trió, valamit az utánpótlást nevelő csoportok (kezdő, haladó), illetve egy korai fejlesztő csoport és egyéni tanítványok (zongoristák).

A zeneoktatási alapot egy német gyógypedagógus, Heinrich Ullrich által kidolgozott módszertan biztosítja: a színeskotta (Ulwila) módszer. Ezzel a módszerrel dallamhangszereken is tanulhatnak az értelmi fogyatékosok, míg korábban elfogadott tény volt, hogy csak énekelni és ütős hangszeren játszani képesek. A színeskotta módszer alapja, hogy fel tudják ismerni a színeket, a nevüket nem kell tudni. Így a középsúlyosan fogyatékos emberek is képesek megtanulni zenélni. A módszer mellé saját hangszereket dolgoztak ki (sípok, furulyák, metallofonok, xilofonok, harangjátékok, citerák, lantok, 1-2 húros gitárok, csellók, nagybőgők), melyekre a színeket felfestik, így a muzsikusnak értelemszerűen azt a hangot kell lejátszania, melynek színe megegyezik a kottában feltüntetettel. A módszer hatására akár a „rendes” kotta olvasását is megtanulhatják később a tanulók. (Jegyezzük meg, hogy a színeskotta módszer „ép” emberek tanítására is megfelelő, akik nem tudják az ötvonalas kottarendszert használni, legyen szó gyerekekről vagy felnőttekről, hiszen elég sokan vannak így. Miután megtanulták a színeskottát használni, könnyebb lesz megtanulni az ötvonalas rendszert.)14

A színek tónusa (feketétől a citromsárgáig világosodik) a hangmélységet is jelzi, illetve a körök közepén látható fekete és fehér pontok az oktávokat mutatják. A hanghosszúság a körök nagyságától függ (fél kör = nyolcad, egy kör = negyed, két kör = fél

hang, négy kör = egész hang, hatszög = negyed szünet, stb.).

A módszert Vető Anna gyógypedagógus hozta el Magyarországra (1991), ő alapította az Egyesületet is. Ma olyan magas szinten művelik a színeskottát az Egyesület pedagógusai, hogy konferenciákon mutatják be magyar gyógypedagógusoknak, illetve egy erdélyi közösséghez is elvitték a módszert, hogy ott is meghonosodhasson. De ami a legmeglepőbb lehet, a dortmundi Europa in Takt konferencián is részt vettek, ahol workshopokon és bemutatókon szerepeltek, és ők mutatták be az Ulwila módszert a nagyközönségnek – egy német módszert Németországban, magyarok.

Vető Anna alapította meg 1998-ban a Budapesti Ulwila Zenekart is a legtehetségesebb növendékekből, mely 2003-ban vette fel a Parafónia16 nevet, és ma Fabényi Réka vezetésével működik, de több gyógypedagógus működik közre a munkában. A zenekar középsúlyos értelmileg sérül fiatalokból áll – a 13 tag közt vannak Down- és Williams-szindrómások, valamint autisták. A tagok nagy része már hosszú évek óta játszik az együttesekben, sajnos az újonnan jövő növendékek száma kicsi, bár a tagtoborzásra nagy hangsúlyt fektetnek.

Hangszereik közt xilofonok, metallofonok, furulya, akkordlant, citera, két húros cselló és ütőhangszerek találhatók, és mindannyian énekelnek. Repertoárjukban magyar és más népek dalai, műdalok szerepelnek. Kőrösi Andrea gyógypedagógus elmondta, hogy egy-egy dal betanítása 3-4 hónapos munkát vesz igénybe, de hosszabb ideig tökéletesítik. Az évente megrendezett kapolcsi zenetáboruk nagy segítség az új darabok megtanulására.

Amikor megismerkedhettem a Parafónia Zenekar néhány tagjával egy próbájuk során, nagyszerű élményben volt részem. Bár kicsit zavarban voltam, hamar segítettek feloldódni, barátságosan és örömmel fogadtak. Közvetlenek voltak, és az egész próba nagyon vidáman, mégis komoly munkával telt. Én is aktívan részt vehettem a tanulásban, Ritának, az egyik leendő zenekari tagnak segíthettem a kottakövetésben (a szerdai próbán azok is részt vesznek, akik még nem zenekari tagok, csak potenciálisan, hiszen aktív utánpótlás nevelés folyik az együttes csoportjaiban). A bemelegítő közös éneklés mellett több dalt gyakoroltak, például az Örömódát és egy kelta tradicionális dalt. Nagyon ügyesek voltak!

A Parafónia Zenekar számos sikert ért el eddig. Rendszeresen koncerteznek Magyarországon (a Terror Háza ünnepségein, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, a Kapolcsi Bűvészetek Völgyében, stb.), de a legnagyobb élményt talán az jelentette mindannyiuknak, amikor Fischer Iván és Fabényi Réka vezetésével a Művészetek Palotájában körülbelül 1700 ember előtt léphettek fel a Budapesti Fesztiválzenekarral közösen. Ezenkívül többször jártak már külföldön is: Németország, Belgium, Lengyelország, Ausztria és Erdély is volt már az úti céljuk. Nagyon jó külföldi kapcsolatokat ápolnak, ami többek között a F.E.C.O.18 tagságuknak is köszönhető. 2007-ben Magyarország volt az éves F.E.C.O. találkozó házigazdája, melyet Szentendrén rendeztek meg nagy sikerrel, holland, litván, lengyel, lett, belga, brit és természetesen magyar fellépőkkel.

Amikor Erdős Gáborné elnök asszonnyal beszélgettem az Egyesületről, rá kellett jönnöm, hogy csak úgy lehet működtetni egy ilyen csapatot ilyen színvonalon, ahogy ő teszi: szívvel-lélekkel. Katalin fia, Gáspár szintén az együttes tagja, basszusxilofonon játszik.

Katalin 2004 óta vezeti az Egyesületet, de a kezdetektől részt vesz a munkájában, mint alapító tag. Elmondta, hogy kezdetben nehézkesen indultak, szűkös anyagi kereteik miatt csak úgy tudtak próbálni, hogy jó szándékú segítők ingyenesen biztosították a helyet számukra. Azóta nagyban javult a helyzet, rendszeresen vesznek részt pályázatokon több-kevesebb sikerrel, és a honlapuk megszületése óta „megnyílt a világ”előttük, egyre többen ismerik meg őket, és ajánlják fel segítségüket. Katalin, mint közgazdász jó „kormányosa” lett az Egyesületnek, és egyéniségével nagyon sok támogatót tudott megnyerni eddig is. Persze ez az együttesek érdeme is. A pénzre márpedig nagy szükség van, hiszen a színeskotta módszerhez használatos hangszerek nem két fillérbe kerülnek, valamint az utaztatás és az ellátás sem olcsó. A szülőkre pedig nem lehet mindent áthárítani, így is nagy szó, hogy maximálisan támogatják gyermekeik tevékenységét.

Sajnos elég kevés olyan szülő van, aki képes mindent megadni sérült gyermekének. Azok a szülők, akik az Egyesülethez járatják gyerekeiket, sem időt, sem energiát, sem pénzt nem sajnálnak tőlük, hiszen a próbákra, koncertekre való szállítás sokszor akár fél napos procedúrát is jelenthet, és meg kell találni a megfelelő kísérőket is. De ezek a szülők törődnek gyermekeik fejlődésével, és tudják, mennyi mindent érhetnek el a muzsikálással, sőt ezek a gyerekek gyakran sportolnak is (van köztük úszó világbajnok, karatés és lovagló is), és rendszeresen járnak színházba, koncertekre. A szülők, a pedagógusok és az egyesület munkatársainak közös célja, hogy a gyerekek számára szellemépítő tevékenységet folytassanak, megtanítsák őket viselkedni, ami hosszú és fáradtságos munka, de mindennapi életben is jobban meg tudják majd állni a helyüket. A fiatalok gátlásai gyakran csökkennek, könnyebben barátkoznak és dolgoznak együtt akár sérült, akár „ép” társaikkal. Rá akarják döbbenteni az embereket, hogy ezek a fiatalok nagyon tehetségesek, és teljes jogú tagjai a társadalomnak. (Vitányi Iván és Sági Mária a zene és a kreativitás kapcsolatát kutatva úgy találták, hogy minden ember rendelkezik bizonyos szintű zenei alkotóképességgel, de többségükben, mint látens képesség jelenik meg. Ez a mai társadalom „rétegekre, státuscsoportokra, osztályokra” bomlásának eredménye is, mivel ez meghatározza, kiben milyen mértékben fejlődhet, fejlődik ki a konstruktív alkotókészség, pedig genetikailag jóval több ember van kódolva, mint akiben felszínre tör. A cél az lenne, hogy minél több emberből hozzuk elő, ezáltal megszüntetve a társadalmi egyenlőtlenségeket.)

A gyerekek személyiségének fejlődése mellett persze büszkék rá, hogy oly sok helyen

jártak, és olyan emberekkel léphettek már színpadra, mint Fischer Iván vagy Palya Bea, de maga az élmény, hogy „épekkel” léphetnek fel, már nagy élményt nyújt az együttes tagjainak. Katalin arra kérdésre, hogy mit vár a jövőtől, egy dolgot válaszolt: „– A cél a milánói Scala!”

Mint láthattuk, a szellemi fogyatékosok zenei képzése ma már kiforrottan működik hazánkban is. Bár a módszer legkiemelkedőbb követői „A zene mindenkié” Egyesület tagjai, gondolható, mennyi gond és nehézség áll előttük. Ettől függetlenül az a „munka”, amit végeznek, ezerszeresen több jót ad számukra és mindenki számára is. Álljon itt zárszóul egy idézet, melyet a Parafónia Zenekar által kiadott 2007-es naptárból vettem:

„– Megosztott, gyakran kemény világunkban a sérült ember rávezet minket a bizalom, az egyszerűség, a szeretet és az egység útjára.” Jean Varnier

A SZERZŐ KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSA

Köszönet azoknak, akik elvezettek Haáz Sándorhoz és a Szentegyházi Gyermekfilharmóniához, valamint „A zene mindenkié” Egyesülethez. Külön köszönet Erdős Gáborné Katalinnak a készséges segítségért és a Parafónia próbáján részt vevő pedagógusoknak és növendékeknek!

IRODALOM

Babulka – Borsányi – Grynaeus: Síppal, dobbal… Hagyományos orvoslás az Európán kívüli népek körében, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1989.

Benkő András: A Bolyaiak zene elmélete, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1975

Harvey – Cochrane: Rezgésterápia, Bioenergetic Kft., 1999

Vitányi Iván – Sági Mária: Kreativitás és zene, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003

A TÉMÁVAL KAPCSOLATOS HONLAPOK

www.fili.ro

www.parafonia.hu